Két hónap után felmentették a Tokaj-Hegyalja Egyetem rektorát
Korábban Stumpf István, az intézmény kuratóriumának elnöke tiltakozott a kinevezése ellen.
Korábban Stumpf István, az intézmény kuratóriumának elnöke tiltakozott a kinevezése ellen.
Székács Linda
Tíz diplomás jelentkező ingyen szerezhet állatvédelmi jogász vagy szakokleveles állatvédelmi szakember képesítést a Miskolci Egyetem Állam- és Jogtudományi Karán.
Eduline/MTI
A legtöbb helyen augusztus elejéig várják az egyetemek a kollégiumaikba való jelentkezést. Utánanéztünk, hogyan alakulnak a kollégiumi árak a 2023/24-es tanévben.
Az Európai Bizottság 159 projektet választott ki az Erasmus+ felsőoktatási kapacitásépítési programja keretében, hogy támogassa az unión kívüli országok felsőoktatásának korszerűsítését a világ különböző régióiban.
Tornyos Kata
Egyre inkább nem mindegy az elhelyezkedéshez, hogy hol diplomázott az ember.
Tarnay Kristóf
Ugyanis a brit rendszerben keresetfüggő, mikor kell elkezdeni visszafizetni és ők nem kerestek még a határérték felett. Ebben az esetben lehet kérni visszatérítést, de nem egyszerű a helyzet.
Tarnay Kristóf
Frissen felvett egyetemi hallgatóként sincs korán elkezdeni körülnézni, hogy milyen lehetőségeket kínál az egyetem. A szakkollégiumok lehet nem az első helyen állnak a prioritási listán, de érdemes velük megismerkedni, hiszen sok helyen örömmel várják a gólyák jelentkezését is.
Kihirdették a ponthatárokat, a Neptunban már elkezdhetitek nézegetni a tantárgyakat, de lassan a beiratkozással is el kell kezdeni foglalkozni, ugyanis van, ahol már augusztus elején időpontot kell foglalni hozzá. Összegyűjtöttük, hogyan zajlik a beiratkozás a különböző egyetemeken.
Tornyos Kata
Mutatjuk, mit kell tudnotok a tantárgyfelvételről mielőtt élesben terveznétek meg az órarendeteket.
Tornyos Kata
Állami ösztöndíjas képzésre vettek fel? Mutatjuk, mi lesz a hallgatói szerződésben, amit a beiratkozáskor iratnak alá veletek.
Székács Linda
Bár a ponthatárok megérkeztek, továbbra sem dőlhettek hátra, hiszen az ügyintézés java még csak most kezdődik. Igyekszünk megkönnyíteni a dolgotokat, ezért most összeszedtük, miket érdemes beszereznetek, ha kollégiumba jelentkeznétek.
Székács Linda
Polt Péter a rendőrséghez fordult a Fudan Alapítvány eltűnésével kapcsolatban.
Tornyos Kata
Nem csak a ponthatárok lettek jóval alacsonyabbak, de bizonyos képzések időtartama is rövidebb lett az idei felsőoktatási felvételiben. A szakszervezetek szerint azonban a tanárhiányt ez továbbra sem oldja meg.
Székács Linda
Több mint 126 ezer felsőoktatásba készülő diák sorsa dőlt el a ponthatárhúzás éjszakáján, 95 ezren kezdhetnek szeptemberben valamilyen felsőoktatási képzésen. Ezzel együtt elindult a vadászat a minél kedvezőbb lakhatási lehetőségekért. Van, aki kollégiumi férőhelyre hajt, mások lakásbérlésre, esetleg vásárlásra készülnek. Mutatjuk, milyen lehetőségeitek vannak, ha hamarosan ti is költöznétek.
Szponzor tartalom
Július 26-án kiderült, hogy kiket vettek fel egyetemre, ugyanis kihirdették a ponthatárokat, közben pedig a 2023/24-es tanév rendjéről szóló tervezet is megjelent. Jelentősen csökkentek a magyar tanulók eredményei a kompetenciamérésen, emiatt nézeteltérés alakult ki a Miniszterelnökség és a civilszervezetek között. Mutatjuk, mik voltak a hét legfontosabb történései.
Tornyos Kata
A tengerentúlon elég komoly watchdog-szereppel működnek egyetemi újságok, így nem most fordul elő először, hogy következménye van annak, amit a diákújságírók megírnak.
Tarnay Kristóf
Februárban jelentette be Gulyás Gergely, hogy az összes miniszter lemondott a kuratóriumokban betöltött pozíciókról. Erre azért volt szükség, mert a politikai befolyásra hivatkozva megtagadta a friss Erasmus+ támogatásokat az Unió. A lemondások ellenére azonban még mindig kormányközeli személyek vannak a vagyonkezelő alapítványokban.
Tornyos Kata
A továbbiakban nem lesz könnyű dolguk azoknak, akik illegálisan próbálnak behatolni az Eötvös Loránd Tudományegyetem tanulmányi rendszerébe.
Székács Linda
A Tempus Közalapítvány az Erasmus+ programon kívül is kínál külföldi lehetőségeket a fiatalok számára.
Székács Linda
Tovább drágul a Corvinus Egyetem Ménesi úti campusának felújítása, és a beruházás kivitelezésének határideje is csúszik.
Tornyos Kata