Bruttó 300 ezer forint alatt is lehet az átlagjövedelem: ezekkel az alapszakos diplomákkal keresnek a legkevesebbet
A tízes rangsorban több hasonló területhez tartozó alapképzés is szerepel, de akad köztük olyan szak is, amely elsőre meglepő lehet.
A legjobb háromban mindössze egy helycsere történt, a negyedikről viszont a tizedik helyre került az egyik legnépszerűbb vidéki egyetem a HVG Diploma 2024-es hallgatói kiválósági rangsorában.
Nemcsak az összesített rangsor első helyét szerezte meg, de a hallgatói és az oktatói kiválósági részrangsorokban is letaszíthatatlan a trónról az Eötvös Loránd Tudományegyetem a HVG Diploma 2024-es kiadványában.
A hallgatói kiválósági rangsorban az egyetemeket olyan szempontok alapján rangsorolták, mint a nappali tagozatos elsőhelyes jelentkezők száma, a felvettek pontátlaga, a nyelvvizsgával felvettek aránya, valamint a középiskolai versenyeken helyezést elért hallgatók aránya.
Mindezek alapján, míg az ELTE megőrizte a pozícióját. A második és harmadik helyen helyet cserélt egymással a Corvinus és a BME, a tavaly még negyedik Szegedi Tudományegyetem pedig idén csak a hallgatói kiválósági rangsor tizedik helyét szerezte meg. A helyére a tavaly még hatodik Semmelweis Egyetem került, a Pázmány Péter Katolikus Egyetem pedig maradt az ötödik helyen az élmezőnyben.
A hallgatói kiválóság alapján a legjobb tíz magyar egyetem 2024-es listája a következőképp alakult:
A részlistát egyébként nagyban befolyásolja a jelentkezők száma, ami minden évben az Eötvös Loránd Tudományegyetemen a legmagasabb. A 2023-as felvételiben például az ELTE-t 10 646 hallgató jelölte meg első helyen, ezzel szemben a második helyezett BME-t csak 4875-en. A felvettek pontátlagában azonban csak a negyedik lett az ELTE, a nyelvvizsgával felvett hallgatók arányában pedig a harmadik helyet szerezte meg.
A felvettek pontátlaga egyébként a Budapesti Corvinus Egyetemen a legmagasabb (462 pont), amit a(z)
A nyelvvizsgával felvett hallgatók aránya szintén a Corvinus Egyetemen a legmagasabb (99%), amit a BME (89,64%) és az ELTE (89,56%) követ. A top 10-es listát ide kattintva nézhetitek meg.
| A legjobb egyetemek és főiskolák |
A HVG Diploma 2024 kiadványban az összesített intézményi és kari listák mellett számos képzésterületi rangsort is találtok, és megnézhetitek többek között azt is, hogy hallgatói és oktatói kiválóság szempontjából mik a legjobb egyetemek és egyetemi karok.
![]() HVG
A HVG Diploma 2024 különszámát szombattól megvásárolhatjátok az újságárusoknál, vagy akár most, ide kattintva megrendelhetitek. |
Középiskolai tanulmányi versenyek
A lista összeállításakor azt is figyelembe vették, hogy a felvett diákok közül hányan értek el helyezést valamilyen rangos középiskolai tanulmányi versenyen, például az OKTV-n.
Ezek alapján a legtöbb tehetséges diák - összesen 281 fő - az Eötvös Loránd Tudományegyetemre került be, ami után 95 fővel a BME áll, majd 93 diákkal a Corvinus Egyetem. A negyedik helyen őket a Szegedi Tudományegyetem követi 52 fővel, majd 44 diákkal a Semmelweis Egyetem.
Azt, hogy hogyan alakul a tíz legjobb egyetem sorrendje a HVG Diploma 2024-es összesített egyetemi rangsorában, ebben a cikkünkben nézhetitek meg:
A tízes rangsorban több hasonló területhez tartozó alapképzés is szerepel, de akad köztük olyan szak is, amely elsőre meglepő lehet.
A Szegedi Törvényszék megsemmisítette a kormányhivatal elutasító határozatát, amely megakadályozta, hogy alapítványi fenntartásban induljon újra a 2024-ben bezárt intézmény. Az iskola a tervek szerint a 2027/2028-as tanévben nyithatja meg ismét a kapuit.
Akár 30 év tapasztalattal is csak bruttó 460 ezer forintot keresnek a kulturális dolgozók a szakszervezet szerint. A Közgyűjteményi és Közművelődési Dolgozók Szakszervezete (KKDSZ) a pedagógusbérekhez igazodó bérrendezést követel, ezért a Tisza-frakció valamennyi országgyűlési képviselőjének levelet küldött. A szervezet október 19-én demonstrációt is tart Budapesten.
A szervezet szerint a döntés a polgári engedetlenség miatt kirúgott tanárok folyamatban lévő pereiben is fontos szerepet játszhat.
„Nem egy nulladik évfolyamra van szükség, hanem az első osztályt kellene módszertanilag és szemléletében máshogy elkezdeni” – reagált a Magyar Óvodapedagógiai Egyesület (MOE) a Nemzeti Pedagógus Kar legújabb javaslatára. A szervezet szerint a nulladik osztály bevezetése gyakorlatilag irreális elképzelés, amely ahelyett, hogy megoldaná a problémát, csupán elfedné az iskolarendszer merevségéből fakadó hiányosságokat.
Ne kisiskolásokat várjanak a tanítók az első osztályba, hanem az iskola alkalmazkodjon jobban a hat-hét éves gyerekek életkori sajátosságaihoz – többek között ezt javasolja a Nemzeti Pedagógus Kar óvodai szakmai munkacsoportja. Szerintük az általános iskola első két évének, de legalább az első osztálynak a játékos átmenetről kellene szólnia.
Átfogó, életkornak megfelelő szexuális nevelést javasol az Európa Tanács mind a 46 tagállamában. A szervezet szerint a gyerekeknek nemcsak biológiai ismeretekre van szükségük, hanem arra is, hogy felismerjék a bántalmazást, tisztában legyenek a saját határaikkal, és tudják, mikor és hogyan kérhetnek segítséget.
Az elkövető egy 17 éves fiú, aki tettét azzal indokolta, hogy az iskolába járó fiatalok korábban gúnyolták őt, ezért haragudott rájuk.
Fendler Judit több olyan esetet is felidézett, amikor állítása szerint kormányközeli vállalkozók és fideszes politikusok próbálták befolyásolni az egyetem beszerzéseit.
Nem mindegy, mikor fejeztétek be a tanulmányaitokat, és az sem, hogy utána továbbtanultok vagy munkába álltok.
A korai szelekció megszüntetését, a tankötelezettség 18 évre történő visszaemelését és 10-12 évfolyamos egységes iskolák létrehozását javasolja a Civil Közoktatási Platform (CKP).