Bruttó 300 ezer forint alatt is lehet az átlagjövedelem: ezekkel az alapszakos diplomákkal keresnek a legkevesebbet
A tízes rangsorban több hasonló területhez tartozó alapképzés is szerepel, de akad köztük olyan szak is, amely elsőre meglepő lehet.
Továbbra is a Budapesti Corvinus Egyetem áll a 2024-es HVG gazdaságtudományi képzésterületi rangos élén. Míg az ELTE a második a sorban, addig az idei évben több egyetem is lekörözte a BME-t, ami így a hetedig helyre került. Ez a tíz legjobb gazdasági képzés a hallgatók kiválósága alapján készült felmérés szerint.
Ahogy arról korábban írtunk, november végén megjelent a HVG Diploma 2024 kiadványa, benne az egyetemek és főiskolák rangsorával. Az élen az Eötvös Loránd Tudományegyetem áll, amelyet a Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem, valamint a Debreceni Egyetem követ.
A lista - ami a hallgatók kiválósága alapján készült - összeállítása során olyan szempontokat vettek figyelembe, mint az elsőhelyes jelentkezők száma, a felvett hallgatók átlagpontszáma, a nyelvvizsgával felvettek aránya, valamint a középiskolai versenyeken helyezést elértek száma.
| A legjobb egyetemek és főiskolák |
A HVG Diploma 2024 kiadványban az összesített intézményi és kari listák mellett számos képzésterületi rangsort is találtok, és megnézhetitek többek között azt is, hogy hallgatói és oktatói kiválóság szempontjából mik a legjobb egyetemek és egyetemi karok. <### articleImage ImageID= CMSCaption="[[ Képelem () ]]" ###><### /articleImage ###>
![]() HVG A HVG Diploma 2024 különszámát szombattól megvásárolhatjátok az újságárusoknál, vagy akár most, ide kattintva megrendelhetitek. |
A gazdasági egyetemek top 10-es listája a következő:
A Corvinus és az ELTE dobogós helyezései nem meglepőek az előző évek listáihoz képest. Azonban több változás is történt a többi egyetem sorrendje között. A BME a tavalyihoz rangosrhoz képest 4 helyet rontott, így dobogóját átvette a Szegedi Tudományegyetem Gazdaságtudományi Kara.
A legtöbben gazdasági szakot választanak
A gazdaságtudományi képzések évek óta a legnépszerűbbek az országban. 2023-ban az ebbe a kategóriába tartozó képzésekre összesen 36 313-an jelentkeztek. Ezek között is kiemelkedik a gazdálkodási és menedzsment szak, amire a felsőoktatási felvételin 14 ezren jelentkeztek. Ezzel a legnépszerűbb szak lett az országban. A második legkedveltebb a kereskedelem is marketing alapszak, majdnem 10 ezer fő jelentkezővel.
A nagy érdeklődés miatt a ponthatárok is igen magasak a képzési területen. Sok helyen 400 pont feletti eredményt kellett szerezni ahhoz, hogy valaki felvételt nyerhessen egy gazdasági karra. A Corvinus Egyetem gazdálkodási és menedzsment szakára, államilag támogatott képzési formában, 456 volt a ponthatár. Ugyanerre a képzésre az ELTE-n 421, a BGE-re és a Szegedi Tudományegyetemre pedig 407 pontot kellett minimum megszerezni.
| A legfontosabb tudnivalók a 2024-es felsőoktatási felvételiről |
|
.
A tízes rangsorban több hasonló területhez tartozó alapképzés is szerepel, de akad köztük olyan szak is, amely elsőre meglepő lehet.
A Szegedi Törvényszék megsemmisítette a kormányhivatal elutasító határozatát, amely megakadályozta, hogy alapítványi fenntartásban induljon újra a 2024-ben bezárt intézmény. Az iskola a tervek szerint a 2027/2028-as tanévben nyithatja meg ismét a kapuit.
Akár 30 év tapasztalattal is csak bruttó 460 ezer forintot keresnek a kulturális dolgozók a szakszervezet szerint. A Közgyűjteményi és Közművelődési Dolgozók Szakszervezete (KKDSZ) a pedagógusbérekhez igazodó bérrendezést követel, ezért a Tisza-frakció valamennyi országgyűlési képviselőjének levelet küldött. A szervezet október 19-én demonstrációt is tart Budapesten.
A szervezet szerint a döntés a polgári engedetlenség miatt kirúgott tanárok folyamatban lévő pereiben is fontos szerepet játszhat.
„Nem egy nulladik évfolyamra van szükség, hanem az első osztályt kellene módszertanilag és szemléletében máshogy elkezdeni” – reagált a Magyar Óvodapedagógiai Egyesület (MOE) a Nemzeti Pedagógus Kar legújabb javaslatára. A szervezet szerint a nulladik osztály bevezetése gyakorlatilag irreális elképzelés, amely ahelyett, hogy megoldaná a problémát, csupán elfedné az iskolarendszer merevségéből fakadó hiányosságokat.
Ne kisiskolásokat várjanak a tanítók az első osztályba, hanem az iskola alkalmazkodjon jobban a hat-hét éves gyerekek életkori sajátosságaihoz – többek között ezt javasolja a Nemzeti Pedagógus Kar óvodai szakmai munkacsoportja. Szerintük az általános iskola első két évének, de legalább az első osztálynak a játékos átmenetről kellene szólnia.
Átfogó, életkornak megfelelő szexuális nevelést javasol az Európa Tanács mind a 46 tagállamában. A szervezet szerint a gyerekeknek nemcsak biológiai ismeretekre van szükségük, hanem arra is, hogy felismerjék a bántalmazást, tisztában legyenek a saját határaikkal, és tudják, mikor és hogyan kérhetnek segítséget.
Az elkövető egy 17 éves fiú, aki tettét azzal indokolta, hogy az iskolába járó fiatalok korábban gúnyolták őt, ezért haragudott rájuk.
Fendler Judit több olyan esetet is felidézett, amikor állítása szerint kormányközeli vállalkozók és fideszes politikusok próbálták befolyásolni az egyetem beszerzéseit.
Nem mindegy, mikor fejeztétek be a tanulmányaitokat, és az sem, hogy utána továbbtanultok vagy munkába álltok.
A korai szelekció megszüntetését, a tankötelezettség 18 évre történő visszaemelését és 10-12 évfolyamos egységes iskolák létrehozását javasolja a Civil Közoktatási Platform (CKP).