Külföldi továbbtanulást terveztek? Erre mindenképp szükségetek lesz

A külföldi egyetemen való továbbtanulás egyik legfontosabb feltétele a megfelelő szintű angol nyelvtudás, amit nyelvvizsga bizonyítvánnyal kell igazolnotok. Nem mindegy viszont, hogy milyennel.

  • Székács Linda

TOEFL (Test of English as a Foreign Language), IELTS (International English Language Testing System), vagy Cambridge - általában ezeket a nyelvvizsgákat kérik és fogadják el a hozzájuk jelentkező, más országból érkező hallgatóktól a külföldi egyetemek.

Annak, hogy pontosan melyik nyelvvizsgát fogadják, és milyen eredményt kell elérnetek a jelentkezéshez, az adott egyetem honlapján találtok információkat, de a legnépszerűbb brit, holland és dán egyetemeknek általában bármelyik megfelel, míg a TOEFL vizsgáját többnyire az amerikai egyetemek kérik.

Miből áll a vizsga?

Az összes nyelvvizsga négy modul alapján méri a nyelvtudást, ez a

  • hallott szöveg értése,
  • az olvasott szövegértés,
  • az íráskészség
  • és a beszéd.

Míg azonban a legtöbb nyelvvizsga egész életetekben igazolja a nyelvtudást, a TOEFL mindössze két évig érvényes. Ez ugyanis egy online kitölthető, jellemzően négy-öt óra hosszúságú teszt, amit kifejezetten az egyetemi jelentkezéshez haszálhattok. A nyelvtudásotok szintjét ezt követően az elért pontok alapján határozzák meg. A 47-65 pont B1-es, a 66-82 pontos eredmény B2-es, 82 pont feletti vizsga pedig C1-es szintű, felsőfokú nyelvvizsgát ér.

Az IELTS és a Cambridge viszont hagyományos tantermi nyelvvizsgák, amiket Magyarországon a British Council szervez. A legtöbb egyetemen ezekből a C1-es, vagyis felsőfokú nyelvvizsgát kérik a jelentkezéshez.

 

Hozzászólások

„Szegregált iskolából nem vezet út egyetemre” – a pedagógiai kultúrában látják a fő problémát a szakértők

Nagyon ambiciózus vállalás a Tisza Párt részéről minden gyereket megtanítani értőn írni-olvasni az alsó tagozat végére, az oktatási rendszer átalakításához nemcsak szerkezeti reformokra, hanem „mentális forradalomra” is szükség lenne – többek között erről beszélgetett Lannert Judit, Nahalka István és Váradi Balázs a Qubit podcastjában.

„A pedagógusoknak levegőre van szükségük” – Lannert Judit szerint a rendszer nem engedi hibázni sem a tanárokat, sem a diákokat

A pedagógusértékelési rendszer teljesen elhibázott. Nem elég szeretni a gyerekeket, hinni is kell bennük. A magyar oktatás bebetonozza a különbségeket. Ilyen állításokat fogalmazott meg Lannert Judit abban a majdnem egyórás interjúban, amelyet Magyar Péter készített vele, miután bejelentette, hogy őt jelöli a TISZA-kormány gyermek- és oktatásügyi miniszterének.

@eduline.hu Érdekel, hogyan szerezhetsz egyszerűen két pontot a matekérettségin? A@studium_generale matekosai elárulják neked! #érettségi #érettségi2026 #fyp #szponzorálttartalom #raiffeisenbank ♬ eredeti hang - eduline.hu

Ruff Bálint a lopás történeti megítéléséről írta diplomamunkáját a Pázmányon

A leendő Miniszterelnökséget vezető miniszterről beszél mindenki, sokan nagy reményeket fűznek hozzá – többek között azért, mert rendszeresen az elszámoltatás és a jogi következmények érvényesítésének fontosságáról beszélt. Ruff Bálintot már a Pázmány Péter Katolikus Egyetem jogi karán is a lopás megítélésének kérdése foglalkoztatta.