Négy napot adott a rektoroknak Hoffmann Rózsa

Mindössze négy napot adott a rektoroknak, a doktoranduszoknak, a hallgatói önkormányzatoknak és a felsőoktatásban dolgozók szakszervezetének az oktatási államtitkárság a felsőoktatási tervezet legfrissebb, számos vitatható elemet tartalmazó változatának értékelésére. Az eduline információi szerint az erőforrás-minisztérium eredetileg a hét második felére hívta össze a négy szakmai szervezetet, a találkozó időpontját azonban előrehozták.




Tandíj lesz, csak máshogy nevezi majd a kormány

Tandíj nagy valószínűséggel lesz, mégpedig nem azért, mert olyannyira igazságos lenne, hanem azért, mert minden bevételre szükség van a gazdasági ámokfutás folytatásához. Az pedig jól minősíti a Fidesz-kormány első 15 hónapját, hogy épp azt készülnek bevezetni, ami ellen 1995-től 2011-ig szabadságharcot folytattak - írja a Hírszerző.



Kutatók éjszakája 2011: ilyen programok lesznek a Miskolci Egyetemen

Számos érdekességet tartogat idén a Kutatók éjszakája elnevezésű programsorozat, amelyhez a Miskolci Egyetem minden évben kapcsolódik. Szeptember 23-án, pénteken délután 5-től Miskolcon, valamint Sárospatakon, a Comenius Főiskolai Kar épületében várja látogatóit a felsőoktatási intézmény.


Tudományok hídja: Puli Space, Masat-1 és Gömböc

A legérdekesebb magyar találmányok, így az első magyar holdjáró, a Puli Space, az első hazai műhold, a Masat-1 és a Gömböc mutatkoznak be szombaton délután négytől a Tudomány hídján, amelyet idén első ízben rendeznek meg.




Hány egyetemet és főiskolát zárna be Hoffmann Rózsa?

"Ember legyen a talpán, aki képes volt követni az elmúlt hónapokban a Hoffmann Rózsa nevével fémjelzett felsőoktatási koncepciókat. Annak ellenére, hogy áprilisban már Orbán Viktornál is elszakadt a cérna, és mindössze két hetet adott az államtitkár asszonynak a törvénytervezet elkészítésére, a kormány csak most, szerdai ülésén tárgyalta meg a javaslatot" - olvasható az Egyenlítő blogon.



Diplomaadó: honnan vette az ötletet Hoffmann Rózsa?

Utólagos tandíj bevezetését fontolgatja a kormány: a kiszivárgott tervek szerint nemcsak a "szerződésszegő", vagyis a külföldön munkát vállaló hallgatók, hanem a költségtérítéses szakokra jelentkezők is a diplomaszerzést követően, részletekben lennének kénytelenek visszafizetni képzésük költségeit az államnak. Ausztráliában húsz éve működik hasonló rendszer - igaz, ott a fizetésekhez szabják a törlesztőrészleteket.



Mégsem kell költöznie az új egyetem miatt a természettudományi múzeumnak

Maradhatna a Magyar Természettudományi Múzeum a Lovarda épületében és új irodaházat is kaphatna az intézmény, viszont a Bárka Színház és a Rauol Wallenberg Humán Szakképző Iskola és Gimnázium "integrálódna" a Ludovika Campusba költöző Nemzeti Közszolgálati Egyetembe - írja a Heti Válasz csütörtökön megjelent számában.


Főiskolát csinálna a kormány a Corvinus Egyetemből?

Elkészült a felsőoktatási törvény koncepciója, amely alapján a jelenlegi 29 intézményből valószínűleg 26 maradna meg, az államilag finanszírozott képzésben részt vevőkkel pedig szerződést kötnének, hogy meghatározott ideig Magyarországon kell dolgozniuk. Több intézmény rektora is azt mondja: az integráció önmagában nem átalakítás, és kérdéses az intézmények átsorolása is. A koncepció szerint ugyanis a jövőben csak tudományegyetemek és főiskolák lennének - írja a hvg.hu.


"Olyan, mint egy Schwarzenegger-film" - hallgatók a Hoffmann-tervekről

„A sorozatszezon kezdetével párhuzamosan a felsőoktatási reform is új epizódokkal jelentkezett. Új koncepció, hallgatói szerződések és egyéb mellékszálak” – tudományos-fantasztikus sztorit faragott a felsőoktatási tervezet körül kialakult vitákból a Pécsi Tudományegyetem hallgatói önkormányzata. A pécsi egyetemisták szerint a Hoffmann-kormány-egyetemek hármas harca lassan egy Schwarzenegger-filmre hasonlít.


Még a Word és az Excel is nehezen megy a pályakezdőknek?

"A fiatalok informatikai tudása a közvélekedés szerint igen jó, az informatikai és technikai újdonságok terén könnyedén eligazodnak. Az általános informatikai képzés ráadásul sok helyen már az általános iskolában elkezdődik, nem beszélve arról, hogy egyre több háztartásban van számítógép, internet" - olvasható a Karriervadász blogon.


Rosszul jár a kormány tervével a Corvinus Egyetem?

"Miután először kiszivárogtatták, utána pedig cáfolták, hogy megszűnik a Corvinus, most mégis a következőt nyilatkozta Dux helyettes államtitkár: az átalakulásba beleférhet - akár a Corvinus, akár más intézmény esetében - az integráció is, ahogy ez már 2000-ben is lezajlott" - olvasható a Népiskola blog legfrissebb bejegyzésében.