Ezek a topgimnáziumok már közzétették a végleges felvételi jegyzéküket
ELTE Radnóti, Madách, Lovassy - mutatjuk, hogy melyik középiskolák töltötték fel a honlapjukra a végleges felvételi jegyzéküket.
10 ezer dollárt, vagyis 2 millió forintot költött neves scifi-szereplők szobraira egy amerikai egyetem.
10 ezer dollárt, vagyis 2 millió forintot költött neves scifi-szereplők szobraira egy amerikai egyetem. A University of South Florida Polytechnic egy életnagyságú Darth Vader-bábu és Kirk kapitány széke mellett többek között E.T.-t is kiállította – számolt be a Daily Mail.

A különleges díszlet célja állítólag az, hogy inspirálja a hallgatókat. A nem kis összegből kialakított szoborpark azonban két szenátor, Paula Dockery és Mike Fasano figyelmét is hamar felkeltette, akik vizsgálódni kezdtek.
Az intézmény vezetői azt állítják, adományokból fizették ki a szobrokat, amelyekkel a nemrég felújított campus túlságosan modern környezetét szerették volna ellensúlyozni. Az egyetemen azonban csalás gyanúja miatt vizsgálódnak. Fiktív hallgatókkal szerzett pénzt egy orosz egyetem – az esetről bővebben itt olvashatsz.
ELTE Radnóti, Madách, Lovassy - mutatjuk, hogy melyik középiskolák töltötték fel a honlapjukra a végleges felvételi jegyzéküket.
Magyar Péter kormánybiztosnak kérte fel Bódis Krisztát, aki a társadalompolitikai stratégia kialakításán dolgozhatna, Tarr Zoltán a kultúráért és társadalmi kapcsolatokért felelős minisztérium élére kerülhetne, míg Tanács Zoltán a Tudományos és Technológiai Minisztérium irányítását kaphatná meg.
Az ELTE Bárczi Gusztáv Gyógypedagógiai Karának Autizmus Spektrum Pedagógiája (ASP) szakirányán dolgozó valamennyi oktató felmondott, és 2026. augusztus 31-ével távozik az intézményből. A döntést közös Facebook-bejegyzésben jelentették be, amelyben túlterheltségről, intézményi nehézségekről és erős nyomásról írtak.
Videóban beszélt részletesen felsőoktatási útjáról Orbán Anita, akinek többek között vállalatértékelésből és történelemből van mesterdiplomája. Összegyűjtöttük, még mit érdemes tudni a leendő külügyminiszter és miniszterelnök-helyettes szakmai múltjáról.
@eduline.hu A számológépetek többet segíthet a matekérettségin, mint gondolnátok. A @studium_generale matekosai most megmutatják, hogyan spórolhattok akár 10 percet a számolások idejéből. #érettségi #érettségi2026 #fyp #szponzorálttartalom #raiffeisenbank ♬ eredeti hang - eduline.hu
Május 4-én veszi kezdetét a tavaszi érettségi szezon. Országszerte több mint 148 ezer diák ad számot tudásáról csaknem 1200 helyszínen.
A kisfiú minden előzmény nélkül esett össze, tanárai kezdték meg az újraélesztését.
Az Oktatói Hálózat (a felsőoktatásban dolgozó oktatók és kutatók civil szervezete) készen áll arra, hogy elkezdődjön a szakmai párbeszéd Lannert Judit gyermek- és oktatásügyi miniszterrel.