Így éld túl az egyetemet: tippek gólyáknak
A Buzzfeed megkérdezte az olvasóit, milyen tanácsaik lennének a gólyáknak, hogy túléljék az egyetemet. Az ő tanácsaikból válogattunk.
A Buzzfeed megkérdezte az olvasóit, milyen tanácsaik lennének a gólyáknak, hogy túléljék az egyetemet. Az ő tanácsaikból válogattunk.
Eduline
Jelentősen megnőtt az érdeklődés a rezidensi helyek iránt, ezért átcsoportosítják az erre az évre meghirdetett szabad keretszámokat.
eduline/mti
A felsőoktatási intézmények átalakítása kapcsán azt mondta Palkovics László, hogy az egyetemek döntik el, nyilvánosságra hozzák-e a hatástanulmányokat. Az online fogadóóráján pedig elhangzott: ősszel további, a felsőoktatást érintő javaslatokat akarnak benyújtani, hogy decemberre már el is fogadtassák a parlamenttel.
eduline/mti
A Michigan Technological University egyik mérnökhallgatója részegen tervezett egy egész repülőgépet, de másnap nem emlékezett az egészre.
Eduline
Egy 21 éves hallgatónak elege lett abból, hogy havi 800 dollárt (230 ezer forint) kell fizetnie a kollégiumi szállásért, ezért úgy gondolta, saját maga oldja meg a problémát.
Eduline
A Budapesti Corvinus Egyeteme szenátusi ülésén fölényes többséggel szavazták meg, hogy nem egyeznek bele a budai karok elvételébe. Ugyanakkor ez már nem másítja meg Balog Zoltán döntését, aki mindenképpen a Szent István Egyetemmel való integrációt szorgalmazza.
Eduline
Balog Zoltán ma bejelentette a Budapesti Corvinus Egyetem rektorának és a budai karok dékánjainak, hogy nem kell megvárnia a szenátusi ülést, a döntés már megszületett és mindenképpen integrálni fogják a budai campust a Szent István Egyetembe.
Eduline
Alkalmazott tudományok egyetemévé válhat a Budapesti Gazdasági Főiskola a közeljövőben az új felsőoktatási törvény alapján.
eduline/mti
A Cambridge-i Egyetem egyik hallgatója gondolt egy merészet és nem mindennapi öltözetben jelent meg az egyetemek közötti versenyen.
Eduline
1000-1500 hallgató és tanár tiltakozott a Budapesti Corvinus Egyetem budai campusának átalakítása miatt, az ország számos részéről érkeztek tüntetők. Az államtitkári tervezet szerint a három kart a Szent István Egyetemhez csatolnák.
Eduline
Az államtitkárság szerint félrevezetik a hallgatókat a Budapesti Corvinus Egyetem budai karjainak dékánjai. „A hallgatók manipulálása a budai campus vezetői által nem intézményi, nem szakmai, hanem egyéni érdekeket szolgál, éppen ezért elfogadhatatlan” – írták.
eduline/mti
A Közép-európai Egyetem és a Pázmány Péter Katolikus Egyetem rektora is arra kérte a hallgatókat, segítsék a menekülteket.
Eduline
Palkovics László szerint nem kell megvédeni a Corvinus budai campusát, mert „senki nem akar semmit csinálni vele”. Bár a karokat a Szent István Egyetemhez akarják csatolni, az oktatás továbbra is Budán folyna.
MTI
Budapesti hallgatókat kérdeztek meg arról, mennyiből jön ki szerintük egy félév, minden felmerülő költséggel egybevéve. Az eredményből kitűnik, hogy a diákok fele nem igen van képben a mai árakkal, vagy csak félreértettek egy egyszerű kérdést.
Eduline
Hétfőn, kedden és szerdán is tüntetnek a Budapesti Corvinus Egyetem diákjai és dolgozói az államtitkári javaslat ellen, amely a budai karokat a Szent István Egyetemhez csatolná. Ma hattól gyülekeznek a Villányi úti campusnál.
Eduline
Egy 21 éves amerikai hallgatónak a klingon az anyanyelve. Igen, a Star Trek lényeinek fiktív nyelve.
Eduline
Szijjártó Péter aktuálpolitikai kérdésekről tartott beszédet a Budapesti Corvinus Egyetem tanévnyitóján. Szerinte a „képmutatás Európa-bajnoksága” zajlik, mert nem menekültkérdéssel állunk szemben, hanem tömeges népvándorlással.
eduline/mti
Meghirdette a Cambridge-i Egyetem a magyar ösztöndíjprogramját, PhD-képzésre és mesterképzésre jelentkezhettek.
Eduline
Flashmobbal tiltakoztak a hallgatók a Budapesti Corvinus Egyetem feldarabolása ellen. A "Nem adjuk a budai campust" feliratú molinót a Gellért-hegy oldalában helyezték ki. Emellett pedig a hallgatók és a tanárok ma a Villányi úti campusról indultak el gyalogosan a Kongresszusi Központhoz.
Eduline
Bár nincs PhD-fokozata, sem a Debreceni Egyetem tanáraihoz mérhető tudományos munkássága, mégis díszdoktorrá avatása alkalmából olyan köszöntést kapott a tanévnyitón Mocsai Lajos, amit egy világhírű akadémikus is megirigyelhetne – írta a Népszabadság.
Eduline