Mutatjuk, mikor tartanak nyílt napokat a TOP 20-as gimnáziumok
Egyre több gimnázium teszi közzé a nyílt napjai időpontját, egyes intézmények pedig több napon át is várják az érdeklődő diákokat.
Budapesti hallgatókat kérdeztek meg arról, mennyiből jön ki szerintük egy félév, minden felmerülő költséggel egybevéve. Az eredményből kitűnik, hogy a diákok fele nem igen van képben a mai árakkal, vagy csak félreértettek egy egyszerű kérdést.

Az egyik biztosító készített egy felmérést, mely során 350 hallgatót kérdeztek meg Budapesten többek között arról, hogy szerintük mennyibe kerül egy félévük finanszírozása, minden felmerülő költségüket egybevéve – tehát tandíj, ha van, albérlet, számlák, napi megélhetés, utazás.
A felmérés szerint a hallgatók 3 %-a látja úgy, hogy ez több, mint 750 ezer forint. 16 %-uk szerint 750-500 ezer forint, 42 % szerint 500-250 ezer, 32 % 250-100 ezer forintot mondott, míg 8 % szerint kevesebb, mint 100 ezer forint.
Az eredmény azért is lehet érdekes, mert a megkérdezettek 40 százaléka szerint kijön egy öt hónapos félév 250 ezer forintból – ma, Budapesten. Pedig most horrorisztikus magasságokba csaptak az albérletárak, van, ahol egy szobáért elkérnek 100 ezer forintot, de egy minigarzont sem nagyon lehet találni 80 ezer forint alatt, és ehhez még hozzájön a rezsi is - részleteket itt találtok. A kollégiumot ennél lényegesen olcsóbban lehet megúszni, erről itt olvashattok bővebben. Sőt, bizonyára olyanok is vannak, akik otthon élnek. De a tanévkezdés mindenki számára súlyos, akár több százezer forintos kiadásokkal jár. Erről itt olvashattok.
Azok, akik szerint egy félévet meg lehet úszni kevesebb, mint 100 ezer forintból, valószínűleg félreértették a feltett kérdést, vagy a szüleiktől kapott pénzt nem akarták beleszámolni – ezzel lényegét tekintve félreértve a kérdést, ami nem arra irányult, hogy a hallgatók a saját megkeresett pénzükből mennyit költenek.
A felmérés egyébként erre is kitért, a hallgatók fele kap otthonról pénzt, legtöbben havi 20-50 ezer forint közötti összeget, 12 % ennél többet, 10 % pedig semmit. A megkérdezett hallgatók 63 %-a dolgozik a suli mellett, 43 % pedig kap valamilyen ösztöndíjat is - írta az Index.
Tetszett a cikk? Kövess minket a Facebookon is, és nem fogsz lemaradni a fontos hírekről! |
Egyre több gimnázium teszi közzé a nyílt napjai időpontját, egyes intézmények pedig több napon át is várják az érdeklődő diákokat.
Több mint három évtizeden át tanított matematikát és kémiát, ma országgyűlési képviselőként és az Oktatási Bizottság alelnökeként foglalkozik azzal a rendszerrel, amelynek működését saját bőrén tapasztalta. Müller Anna szerint a pedagógusok teljesítményét igenis értékelni kell – de nem mereven és ellenőrzés alapon. Arról beszélgettünk vele, hogyan változott meg a tanári pálya a 90-es évek eleje óta, miért hagyta ott az osztálytermet a politikáért és mit nem lehet számszerűsíteni egy pedagógus munkájában.
Csehországban ez az arány közel kétszer ekkora.
Rendeződött annak a száz, mélyszegénységben élő, kiválóan tanuló diáknak a helyzete, akiknek az ösztöndíjtámogatását augusztusban mondta fel az MBH Bank. Több vállalat és magánszemély is beszállt a program finanszírozásába, így végül a korábbinál is több gyerek kaphat támogatást.
@eduline.hu Bemutatkozik Sutyi, az ELTE bölcsész macskája🐱 #cica #cutecat #magyar #magyartiktok #fy ♬ eredeti hang - eduline.hu
A benyújtott törvényjavaslat szerint szenteste napján az üzletek többsége is zárva tartana, hogy minél többen tölthessék pihenéssel és a családjukkal az ünnepet.
Habár hivatalosan még nem kezdődött el a felvételi időszak, már most érdemes nézegetni az intézmények honlapját, egyes iskolák ugyanis már közzétették, mikor várják a leendő tanulókat nyílt napjukra.
Már folyik a tanulói és pedagógus-laptopok igénylése a KRÉTA rendszerben. A regisztráció szeptember 17-én indult újra, az idei tanévben pedig elsősorban az 5. és 9. évfolyamos diákok kerülnek sorra. A tervek szerint az érintett tanulók már október elejéig megkaphatják az új eszközeiket. Mutatjuk, hol és hogyan lehet benyújtani az igénylést.
Különösen jelentős vagyoni hátrányt okozó hűtlen kezelés bűntette miatt kezdeményezte Hankó Balázs mentelmi jogának felfüggesztését a legfőbbügyész-helyettes.