Megkezdődött a helyezkedés a rektori pozíciókban?
Az egyetemeket irányító szenátusokat akár választási barométernek is lehetne használni, legalábbis ez derült ki több felsőoktatási intézmény márciusi rektorválasztása kapcsán - írja a HVG.
Az egyetemeket irányító szenátusokat akár választási barométernek is lehetne használni, legalábbis ez derült ki több felsőoktatási intézmény márciusi rektorválasztása kapcsán - írja a HVG.
Eduline
Cáfolta kedden a cambridge-i egyetem azt a sajtóhírt, amely szerint megfoszthatják jogi diplomájától a brit szélsőjobb legnagyobb politikai erejének, a fajgyűlölő politikával vádolt Brit Nemzeti Pártnak (BNP) a vezetőjét.
Eduline
Alacsony a pályakezdők mobilitási hajlandósága, tízből nyolcan választják a szülőhelyüket a költözéssel szemben - derül ki a Figyelő-Hewitt KarrierStart felméréséből. Munkavállalási szempontból egyedül Közép-Magyarország, azon belül leginkább Budapest a vonzó célpont a megkérdezett vidékiek több mint 60 százaléka számára. Ha pedig egy vidéki a fővárosban végezte tanulmányait, akkor a legritkább esetben megy vissza a szülőhelyére egy állás miatt. A külföldi munkalehetőségeket viszont már jóval szívesebben választják a frissdiplomások.
Edupress
A 16-29 éves korosztály esetében 1948 óta márciusban volt a legmagasabb - 15,2 százalékos - a munkanélküliség szintje az Egyesült Államokban - írta a The Wall Street Journal hétfőn.
Eduline
A Fidesz kötelezővé tenné egy tárgyból az emelt szintű érettségit az államilag finanszírozott helyekre jelentkezők esetében, az MSZP ugyanezt mindenkire kiterjesztené és megszüntetné a hallgatói létszámtól függő intézményi finanszírozást. Az MDF csökkentené az intézmények és a hallgatói helyek számát illetve tandíjat vezetne be, míg a Jobbik egyszerűen megszüntetné a bolognai rendszert és visszaállítani az egyszintű érettségit.
Edupress
Bár nőtt a felvételi jelentkezők száma, nem minden intézmény örülhet az adatoknak. Az elsőhelyes jelentkezések számát tekintve a nyeretesek között van a MÜTF, a Budapesti Kommunikációs Főiskola, és az évről-évre listavezető ELTE is, viszont jópár intézmény, köztük az ÁVF, az IBS, vagy a gyöngyösi Károly Róbert Főiskola is jelentős visszaesést tapsztalhatott meg a jelentkezéseket tekintve.
Edupress
Az amerikai Duke Egyetem egyik hallgatója Londonban bukkant rá a közelmúltban súlyos földrengés sújtotta Haiti függetlenségi nyilatkozatának egyetlen még fennmaradt nyomdai példányára.
Eduline
A tavalyi matekérettségi feladatsor nagy meglepetést okozott, mert két összetett feladat is volt síkgeometriából, pedig az előző években szinte csak térgeometriát kérdeztek. Hogy idén mi várható, azt nehéz lenne megjósolni, így legjobb, ha tisztában vagy mindkét témakör alapvető ismereteivel. Nem kell az összes képletet fejből tudni, hiszen a függvénytáblában minden benne van. Viszont fontos, hogy tudd, mit hol találsz meg benne, érdemes erre most egy kis időt fordítani.
Eduline
Új-Zéland és Kína erősödő gazdasági kapcsolatait szolgálja a két kormány közös oktatási célja, mely szerint jövőre 50 ezer új-zélandi középiskolás diák tanulná a kínai nyelvet. Ezzel leelőznék a franciát, amit most összesen 27 ezer diák tanul a 4,3 milliós lakosú országban - írja a New Zealand Herald.
Edupress
Segít a tanulásban és a koncentrálásban a világoskék fény - állítják holland tudósok. Egy ennek megfelelően megvilágított osztályban a tanulók a koncentrációs tesztekben 8,7 százalékkal jobb eredményeket értek el, mint három, normál teremben dolgozó kontrollcsoport - jelentették ki a Twente Egyetem tudósai szerdán.
Eduline
Iszákos brit diákok ezrei szálltak meg egy tengerparti katalán üdülővárost, felborítva a helyiek életét.
Eduline
Sikertelen volt az oktatási miniszter megbuktatására irányuló próbálkozás az ukrán parlamentben. A március 30-ai szavazáson csak ellenzéki képviselők, a szükséges 226 helyett pedig csupán 202 fő szorgalmazta Dmitro Tabacsnik leváltását. Az elmúlt hetekben több ezer diák tüntetett a miniszter menesztése mellett, a kormánypárt azonban tagadja, hogy Tabacsnik hivatalos nyelvi szintre emelné az oroszt.
Edupress
Kilenc középiskolás diákot vádolnak az Egyesült Államokban azzal, hogy folyamatos terrorizálásukkal öngyilkosságba kergették az osztálytársukat. A nagy sajtónyilvánosságot kapott ügy ráirányíthatja a figyelmet a „bullying”-nek nevezett jelenség veszélyeire és gyakran tragikus következményeire.
Eduline
Április végén rendezik meg az Országos Elsősegély Verseny döntőjét Csillebércen, ahol a résztvevőknek sminkelt szúrt sebekkel, leégett bőrrel, törött végtagokkal és amatőrök által eljátszott sokkos állapotban lévő sérültekkel kell majd megküzdeniük.
Eduline
Ismét angol nyelvű novellaírói pályázat indul 12 és 19 év közötti fiatalok számára Magyarországon; a pályamunkák leadási határideje május 3.
Eduline
A tanári figyelmeztetésre ütéssel válaszolt egy 14 éves lány egy debreceni általános iskolában tanórán kedd reggel; a tanulót a rendőrség előállította - közölte a debreceni rendőrkapitányság hivatalvezetője.
Eduline
Keretmegállapodást írt alá kedden az Észak-alföldi Regionális Államigazgatási Hivatal és a Debreceni Egyetem Informatikai Kara (DE-IK) az intézményben tanuló hallgatók bevonásáról a gyakornoki munkába; az intézmények vezetői szerint ma már a reálszféra minden területe "felszívja" a képzett informatikusokat.
Eduline
A Nemzeti Sportszövetség (NSSZ) közreműködésével angolul tanulhatnak a hazai sportélet szereplői.
Eduline
Tizenkét pontban fogalmazta meg a következő kormánnyal szembeni elvárásait a Pedagógusok Demokratikus Szakszervezete (PDSZ): az érdekvédők a többi között azt szeretnék, ha a közoktatás nagyobb arányban részesülne a GDP-ből, csökkennének az óraszámok, helyreállítanák az érettségi becsületét és követelik az oktatásban dolgozók élet- és munkakörülményeinek javítását.
Eduline
Az Új Magyarország Fejlesztési Terv 138 millió forintos támogatásával fejleszti a hallgatókat és a végzett diákokat érintő szolgáltatásait a tatabányai Modern Üzleti Tudományok Főiskolája (MÜTF) - közölte az intézmény rektora a projektet megnyitó tájékoztatón. Dr. Kandikó József elmondta: a diplomaszerzést követően az első, a harmadik és az ötödik évben felmérést végeznek a frissdiplomások pályájáról, az eredményeket pedig a főiskola képzéseinek kialakítása során is felhasználják.
Edupress