Nem sikerült meneszteni az ukrán oktatási minisztert

Sikertelen volt az oktatási miniszter megbuktatására irányuló próbálkozás az ukrán parlamentben. A március 30-ai szavazáson csak ellenzéki képviselők, a szükséges 226 helyett pedig csupán 202 fő szorgalmazta Dmitro Tabacsnik leváltását. Az elmúlt hetekben több ezer diák tüntetett a miniszter menesztése mellett, a kormánypárt azonban tagadja, hogy Tabacsnik hivatalos nyelvi szintre emelné az oroszt.

  • Edupress

"Ez a miniszter ukrángyűlölő, tevékenységével hozzájárul a korrupcióhoz az oktatásügyben" - mondta el egy ellenzéki képviselő a szavazás előtt. A kormánypártiak azonban tagadják, hogy az oktatási miniszter célja lenne az orosz nyelv hivatalos szintre emelése, ezt csupán az ellenzék vádjának tartják.

Az elmúlt hetekben diákok ezrei tiltakoztak a miniszter és politikája ellen, a tüntetések főként az erős ukrán nacionalizmussal bíró nyugati országrészben voltak jellemzőek. Anna Herman, az elnöki hivatal helyettes vezetője is úgy vélte, az volna a legmegfelelőbb lépés, ha a miniszter benyújtaná lemondását, szerinte ugyanis Tabacsnik ukránellenes kijelentései ingerlik az ukrán lakosság nagy részét.

edupress

Hozzászólások

„A lelkesedés és a bizalmatlanság furcsa elegye van a fiatalokban” – ezt tapasztalja az oktatási tárca párbeszédért felelős vezetője

Van, aki húszoldalas, kidolgozott javaslattal érkezik, mások attól tartanak, hogy az egész csak „látványpékség” vagy „youthwashing”. Kaderják Anita, az oktatási minisztérium társadalmi párbeszédért és részvételért felelős főosztályvezetője szerint önmagában az, hogy a diákok elmondhatják a véleményüket, még csak a nulladik lépés. A bizalomhoz az kell, hogy lássák, mi változik a javaslataik hatására.

„Abszurd hungarikum, hogy egy diáknak ma sokszor nehezebb bekerülnie egy úgynevezett elitgimnáziumba, mint néhány évvel később egy színvonalas egyetemre”

A hatosztályos gimnázium rengeteg lehetőséget ad a tehetséges gyerekeknek, a felvételik körül kialakult harc és az igazságtalan rendszer viszont komoly gond – véli Molnár Péter, a budapesti Toldy Ferenc Gimnázium igazgatója. Szerinte az iskolája ugyan a jelenlegi helyzet egyik nyertese, de a rendszer így is sok tehetséges gyereket hagy cserben.