Magyar Nemzet: csődveszélyben a Kaposvári Egyetem
Ezt a következtetést vonja le a lap szerdai számában abból a birtokába jutott intézkedési tervből, amelyet Győrfi István gazdasági főigazgató készített.
Ezt a következtetést vonja le a lap szerdai számában abból a birtokába jutott intézkedési tervből, amelyet Győrfi István gazdasági főigazgató készített.
Eduline
A Cambridge-i Egyetem egyik diákszövetsége bejelentette: rúdtáncos tanfolyamot indít tagjai számára egy olyan épületben, amelyet leggyakrabban a campuson vendégeskedő politikusok és más vendégek használnak.
Eduline
Idén júniusban publikálják az Egyesült Királyságban az első olyan 100-as listát, amely a melegbarát oktatási intézményeket vonultatja fel. Közben pedig már az USA-ban több egyetem azt próbálja elérni, hogy a jelentkezési lapokon rákérdezhessenek a jelentkező szexuális beállítottságára is, mivel szerintük csak így tudnák segíteni ezeknek a diákoknak a beilleszkedését.
Eduline
Ellentétes az európai uniós joggal a külföldi diákok felsőfokú képzésekre való beiratkozásának korlátozása - mondta ki keddi ítéletében az EU luxembourgi székhelyű bírósága.
Eduline
A 19 éves fiatalt egy 16 éves diák sebesítette meg olyan súlyosan, hogy a megkéselt fiú a gyors orvosi beavatkozás ellenére a kórházban belehalt sérüléseibe.
Eduline
A Pál Miklós Erdészeti Erdei Iskola diákjai a Nyíregyháza-Sóstógyógyfürdőn rendezett "Vidd magaddal a szemetet" elnevezésű akció keretében takarították ki a közeli erdőt.
Eduline
A Harlem Children Zone (HCZ, Harlemi Gyerekek Területe) elnevezésű projektet honosítanák meg a magyar oktatásban - adta hírül cikkében a Huffington Post. A tengerentúlon sikeres HCZ a szegény fekete gyerekeket támogatja születésüktől egészen a felsőoktatásba kerülésükig. Források szerint a magyar kormány már tárgyal a programon belül működő Promise Academy (Remény Akadémiája) vezetőivel, abban bízva, hogy a módszer a magyar cigány gyerekeknek is segítene.
Edupress
Eltérően fogadták Argentínában az oktatási tárca döntését, amely megengedi a diákoknak, hogy iskolai tanítás alatt is nyomon követhessék a június 11-én kezdődő 2010-es dél-afrikai labdarúgó világbajnokságot. Alberto Sileoni argentin oktatási miniszter szerint pedagógiailag fontos, hogy a gyerekek nézhessék az argentin válogatott szereplését. Egy tartományi művelődéspolitikai vezető szerint viszont a meccseknek nincs pedagógiai jelentősége.
Edupress
Gettósítással vádolják Bécs polgármesterét, aki április 10-én kijelentette: lehetségesnek tartja, hogy a városban török nyelvű iskolákat nyissanak - olvasható a derstandard.at oldalon. Az Osztrák Szociáldemokrata Párt kivételével valamennyi politikai párt ellenzi a lépést, szerintük ugyanis ez a törökök elkülönítéséhez és az oktatás, valamint a nyelvi hátrány megőrzéséhez vezethet.
Edupress
Ostoróczki Szabolcs, a budapesti Műegyetemen tanuló egri diák 719-es sorszámmal az országban utolsóként adta le a voksát a főváros XI. kerületének 19-es számú választókörében.
Eduline
A tavalyi évben több mint száz külföldi delegáció járt Helsinkiben, ők mind arra keresték a választ, hogy vajon a finn iskolás gyerekek mitől teljesítenek mindig, és látványosan jobban a nemzetközi felmérésekben, mint más országok tanulói – írja a BBC internetes portálja.
Eduline
Az Új Magyarország Fejlesztési Terv keretében bővítheti számítógép-állományát három vidéki felsőoktatási intézmény: a debreceni, a pécsi és a szegedi egyetem. A Nemzeti Információs Infrastruktúra Fejlesztési Intézet (NIIFI) HBONE+ programját a Nemzeti Fejlesztési Ügynökség összesen 4,2 milliárd forinttal támogatja. A szuperszámítógépeket az egyetemek alap és alkalmazott kutatásokra egyaránt használják majd, melyek eredményeit szintén az intézmények hasznosíthatják, az NIIFI mindössze a menedzsmentet végzi - mondta Dr. Máray Tamás, az NIIFI műszaki és K+F igazgatóhelyettese. A gépeket leghamarabb szeptemberben vehetik át az egyetemek.
Edupress
Az orosz titkosszolgálat szerint Marjam Saripova egy észak-kaukázusi sahidka, azaz öngyilkos merénylő nő, aki a 2010. március 29-i moszkvai metróbeli merényletek egyik elkövetője volt.
Eduline
Újabb, egyházi és világi iskolákban elkövetett szexuális bűncselekményekről szóló hírek láttak napvilágot csütörtökön Németországban. Ezzel egy időben a katolikus egyház illetékesei közölték: az áldozatok felvilágosítása, illetve megsegítése céljából létrehozott rendkívüli telefonszolgálat átmenetileg megbénult, mert valósággal "égtek a vonalak".
Eduline
Számtani vagy mértani sorozat szinte mindegyik érettségi feladatsorban megjelent eddig. Ha tudod, melyik mit jelent, és azt a néhány összefüggést ismered (ami a függvénytáblában is benne van), már meg tudod oldani a feladatokat. A logaritmussal ugyanez a helyzet. Sokan félnek tőle, pedig az összefüggéseket szinte mechanikusan lehet alkalmazni.
Eduline
Fábián István vegyészprofesszor lesz július 1-től a Debreceni Egyetem (DE) új rektora; a tudományegyetemi karok eddigi elnökét 90 százalékos szavazati aránnyal választotta meg csütörtöki ülésén a DE szenátusa.
Eduline
Újságírás-informatika szakot indít mesterfokozaton az Egyesült Államok egyik vezető felsőoktatási intézménye, a New York-i Columbia Egyetem annak jeleként, hogy az internet lassan teljesen átformálja az amerikai médiát.
Eduline
Halálos ítéletet szabtak ki csütörtökön arra a kelet-kínai volt körzeti orvosra, aki a múlt hónapban nyolc iskolás gyereket késelt halálra Fucsien (Fujian) tartományban - jelentette a Hszinhua hírügynökség csütörtökön.
Eduline
Újra kell gondolnunk az oktatási rendszerünket, különben még nagy meglepetések is érhetnek minket– állítja Sir Ken Robinson nemzetközileg is elismert egyetemi tanár és kutató a TEDtalks-on mondott előadásában. Szerinte ugyanis az iskola pont azt öli ki a diákokból, amire most a legnagyobb szükségünk lenne: a kreativitást.
Eduline
Idén első alkalommal jelölheted volt középiskolai kémia, fizika vagy matematika tanárodat a MesterM díjra, mellyel megköszönheted neki, hogy megszerettette veled ezeket a tantárgyakat.
Eduline