Magyar Nemzet: csődveszélyben a Kaposvári Egyetem

Ezt a következtetést vonja le a lap szerdai számában abból a birtokába jutott intézkedési tervből, amelyet Győrfi István gazdasági főigazgató készített.

  • Eduline

A főigazgató azonnali kötelező maradványképzést, létszámstopot, valamint a lehetséges létszámleépítések felmérését javasolja. Győrfi felemelné az oktatók kötelező óráinak számát, leállítaná a felújításokat és az eszközbeszerzéseket.

Az előterjesztés szerint, ha a tavalyi költségvetéssel azonos elvek szerint készülne az idei, akkor 396 millió forintos mínusszal indulnának az évnek, ami nem megengedhető. A dokumentum szerint a hallgatói létszámcsökkenés miatt az egyetem 110 millió forintot köteles visszafizetni az oktatási tárcának.

Az egyetemen márciusban tartottak sikertelen rektorválasztást, miután az egyetlen jelölt, az eddigi rektor, Babinszky László nem kapta meg a szükséges számú szavazatot, és megbízatása június 30-ig szól. Így az intézménynél az új rektorválasztásra is készülnek.

mti

 

Hozzászólások

Úgy tűnt, 229 kérdéses kérdőívet kell kitölteniük az óvodapedagógusoknak minden gyerekről – most kiderült, hogy mégsem

Felháborodást váltott ki az óvodapedagógusok körében, hogy az OviKRÉTA felületén megjelent egy gyerekenként 229 kérdésből álló fejlődési kérdőív. Egy 22 fős óvodai csoport esetében ez több mint ötezer kérdés megválaszolását jelentette volna. A Magyar Óvodapedagógiai Egyesület azonban lapunk megkeresésére közölte: egy nem végleges munkaanyag vált láthatóvá a rendszerben, amelyet azóta inaktiváltak.

Itt az új törvénytervezet: így kerülne ki az Oktatási Hivatal az iskolaérettségi döntésekből

Hat év után ismét az óvodákhoz kerülhet az iskolaérettségi döntés, az Oktatási Hivatal pedig kikerülhet az eljárásból. A 2020 óta sokat kritizált rendszer átalakításáról most elkészült a törvénytervezet, amely már a konkrét szabályokat is tartalmazza: kiderült, kik dönthetnének az iskolakezdés halasztásáról, milyen határidőket kellene betartani, és mi történne, ha a szülő és az óvodapedagógus nem értene egyet.