Mikor pihenhettek még 2026-ban? Itt van az összes hosszú hétvége és tanítási szünet
Még három hosszabb pihenő vár rátok idén: mutatjuk a dátumokat.
Cáfolta kedden a cambridge-i egyetem azt a sajtóhírt, amely szerint megfoszthatják jogi diplomájától a brit szélsőjobb legnagyobb politikai erejének, a fajgyűlölő politikával vádolt Brit Nemzeti Pártnak (BNP) a vezetőjét.
Nick Griffin 1980-ban végzett az egyik legpatinásabb brit felsőoktatási intézmény jogi karán. A The Sun - a legnagyobb példányszámú brit tömeglap - múlt pénteken közölt értesülése szerint a cambridge-i egyetem kormányzótanácsa nem sokkal korábban csaknem kétharmados többséggel támogatta azt az indítványt, hogy érvénytelenítsék a BNP-vezér jogi diplomáját.
A lap ugyanakkor nem jelölte meg forrását, a cambridge-i egyetem The Tab című internetes diákmagazinját, amelynek előző napi, április 1-jei kiadásából emelte át szinte szó szerint a BNP-vezér diplomájának visszavonásáról szóló "hírt", "exkluzív" értesülésnek beállítva a beszámolót. A cambridge-i egyetem sajtóosztályának illetékese kedden azonban az MTI érdeklődésére kijelentette, hogy "áprilisi tréfáról" van szó, a hír nem felel meg a valóságnak.
A The Guardian című baloldali brit napilap blogrovatában már a húsvéti hétvégén megjelent, hogy valószínűleg álhírről van szó, amelyet a The Sun "megevett", hivatalosan azonban eddig senki nem cáfolta az értesülést. A beszámoló annyira hitelesnek tűnt, hogy a Brit Nemzeti Párt is elhitte, és elítélő nyilatkozatot adott ki, amely szerint a cambridge-i egyetem "a külföldi muszlim diákok tandíjának elvesztésétől tartva" akarja megfosztani diplomájától Griffint. A hír egyébként még kedden is olvasható volt változatlan formában a The Tab hasábjain, sőt szerepelt az internetes újság öt legnépszerűbb sztorijának listáján.
Nick Griffint - aki többször járt Budapesten, legutóbb a Jobbik 2008. október 23-ai nagygyűlésének egyik szónokaként - 1998-ban bíróság marasztalta el faji gyűlöletkeltés címén, holokauszttagadó és az egykori náci párthadsereget, a Waffen-SS-t méltató írásai miatt. Faji gyűlölet szításának vádjával 2005-ben is eljárás indult ellene, de abban a perben felmentő végzés született.A BNP a tavalyi európai parlamenti választásokon - első ízben - képviselői helyeket szerzett az uniós törvényhozásban; a párt két EP-képviselőjének egyike maga Griffin. A párt - miután jogi eljárás indult ellene kirekesztőnek ítélt alapokmánya miatt - néhány hete úgy döntött, hogy engedélyezi "nem fehérek" felvételét is.mti
Még három hosszabb pihenő vár rátok idén: mutatjuk a dátumokat.
Tizennégy pontos szakmai javaslatcsomagot kaptak az általános iskolák, amelynek célja, hogy csökkenjen az alsó tagozatos diákok terhelése, és több idő jusson mozgásra, kreatív tevékenységekre, valamint tapasztalati tanulásra. Az intézmények már a 2026/2027-es tanévtől alkalmazhatják az ajánlásokat – írta Facebook-oldalán Lannert Judit oktatási miniszter.
Kizárólag diplomások lehetnek óvónők, az óvodai nevelőket pedagógiai vagy gyógypedagógiai asszisztensként lehet alkalmazni a Magyar Óvodapedagógiai Egyesület (MOE) javaslata alapján, melyet a szervezet az oktatási minisztériumhoz nyújtott be.
A juttatás 400 ezer rászoruló gyereket érint.
@eduline.hu Az első egyetemi ügyintézések között a diákigazolvány igénylése is szerepel. Bár elsőre bonyolultnak tűnhet, néhány lépésből megvan – most végigvezetünk titeket a teljes folyamaton.😉 #diákigazolvány #egyetem #neptun #eduline #foryou ♬ eredeti hang - eduline.hu
Ketten bronzérmet, ketten pedig dicséretet kaptak a magyar csapatból.
21 ezer diákból választották ki őket a genfi programba.
Nemcsak magasabb fizetéseket, hanem kiszámíthatóbb bérrendszert és minden ledolgozott túlóra kifizetését is szeretné elérni a Pedagógusok Demokratikus Szakszervezete (PDSZ).
Mostantól nem lesz elég csupán jól megírni egy beadandót.