138 millióból fejleszti hallgatói szolgáltatásait a MÜTF

Az Új Magyarország Fejlesztési Terv 138 millió forintos támogatásával fejleszti a hallgatókat és a végzett diákokat érintő szolgáltatásait a tatabányai Modern Üzleti Tudományok Főiskolája (MÜTF) - közölte az intézmény rektora a projektet megnyitó tájékoztatón. Dr. Kandikó József elmondta: a diplomaszerzést követően az első, a harmadik és az ötödik évben felmérést végeznek a frissdiplomások pályájáról, az eredményeket pedig a főiskola képzéseinek kialakítása során is felhasználják.

  • Edupress

A tervek között szerepel internetes közösségi tér létrehozása, a munkaerő-piaci együttműködések fejlesztése, a gyakorlati helyek koordinációja, valamint személyre szabott online pályaorientációs és tanulmányi tanácsadás illetve egy készségfejlesztő-életviteli tréningsorozat elindítása. A tehetséggondozás fejlesztése érdekében egy virtuális térben szerveződő szakkollégiumi közösséget is létrehoznak a főiskolán, mely összefogja és közösséggé formálja azokat az érdeklődőket, akik e nélkül elvesznének a szakkollégium számára.

Az uniós pályázati forrás segítségével kiépítenek továbbá egy vezetői információs rendszert, mely a hatékony döntéshozatal támogatása mellett ellátja a statisztikai adatszolgáltatást is - mondta el Kandikó József.A főiskola három alapképzési szakot indít jelenleg: kereskedelem és marketing, gazdálkodás és menedzsment, valamint nemzetközi gazdálkodás területeken, 2010-től pedig elindítja a marketing mesterszakot és tovább bővíti felnőttképzési szakkínálatát.

edupress

Hozzászólások

Demonstrációra készülnek a kulturális dolgozók: a pedagógusokéhoz igazodó bérezést szeretnének

Akár 30 év tapasztalattal is csak bruttó 460 ezer forintot keresnek a kulturális dolgozók a szakszervezet szerint. A Közgyűjteményi és Közművelődési Dolgozók Szakszervezete (KKDSZ) a pedagógusbérekhez igazodó bérrendezést követel, ezért a Tisza-frakció valamennyi országgyűlési képviselőjének levelet küldött. A szervezet október 19-én demonstrációt is tart Budapesten.

MOE: Nem nulladik osztályra, hanem rugalmasabb iskolára van szükség

„Nem egy nulladik évfolyamra van szükség, hanem az első osztályt kellene módszertanilag és szemléletében máshogy elkezdeni” – reagált a Magyar Óvodapedagógiai Egyesület (MOE) a Nemzeti Pedagógus Kar legújabb javaslatára. A szervezet szerint a nulladik osztály bevezetése gyakorlatilag irreális elképzelés, amely ahelyett, hogy megoldaná a problémát, csupán elfedné az iskolarendszer merevségéből fakadó hiányosságokat.