Kevesebb felnőtt képezte magát Magyarországon, mint egy évvel korábban
Tízéves távlatban viszont jelentős növekedés látszik.
Tízéves távlatban viszont jelentős növekedés látszik.
A szakképzésben dolgozók közalkalmazotti jogállásának visszaállítását, a tanítási évre vetített munkaidőkeret megszüntetését és átláthatóbb bérrendszer kialakítását is sürgeti a Pedagógusok Szakszervezetének szakképzési és felnőttképzési tagozata. A szervezet egy 24 pontból álló javaslatcsomagban foglalta össze azokat a problémákat, amelyek szerintük azonnali intézkedést igényelnek a szakképzésben.
Elavult évfolyamrendszer, a középiskolai rendszer kettéhasadása, a gyerek- és felnőttoktatás összemosása – többek között ezek a szakképzési rendszert érintő legnagyobb problémák, állítja Hana György humánökológus, közoktatási vezető. Szerinte fontos lenne, hogy a szakképzési vezetőket is bevonják a minisztériumi konzultációkba, ha a közoktatási rendszer módszeres fejlesztése a cél.
Az együttműködés, a kritikus gondolkodás és az alkalmazkodóképesség olyan alapkompetenciák, amelyeket már a közoktatásban el kell sajátítaniuk a diákoknak – erről beszélt Naderi Zsuzsanna szakképzésért és felnőttkori tanulásért felelős államtitkár egy budapesti szakmai konferencián.
Lannert Judit Naderi Zsuzsannát kérte fel az Oktatási és Gyermekügyi Minisztérium a Szakképzésért és Felnőttkori Tanulásért Felelős Államtitkárság vezetésére. Az új államtitkár közel harminc éve dolgozik a szakmai oktatás és képzés területén, és a minisztérium szerint jelentős tapasztalattal rendelkezik az oktatás, a gazdaság és az intézményvezetés terén is.
A magyar szakképzés és felnőttképzés ma „nem a jövőt szolgálja, hanem a múlt hibáit ismétli” – áll a Tisza Párt programjában. A párt szerint a rendszer széttöredezett, túlzottan központosított, és nem reagál érdemben a 21. század munkaerőpiaci kihívásaira.
A 35 évnél fiatalabbak jelentkezését várják az ingyenes képzésre.
Ha esetleg kell egy B-terv az egyetem mellett, ezekhez érdemes nyúlni.
Rodler Lili
Mindegy, hogy 40-50 év közötti dolgozó felnőttről van szó, a szabály az szabály.
Székács Linda
Az első helyet az oktatási asszisztensi képzés szerezte meg, de a top 10-be még a gyermekfelügyelő, dajka is bekerült.
Az új felsőoktatásért, szakképzésért, felnőttképzésért és innovációért felelős államtitkár korábban egyetemen is dolgozott.
Gyakorló szakembereknek szóló executive képzésekkel bővül a Corvinus Egyetem kínálata. Mutatjuk, mit is jelent ez pontosan.
A gazdaságfejlesztési miniszter tervezete alapján eltörölnék a bizonyos munkakörökhöz tartozó képesítések kötelezettségeit. Így már papír nélkül is lehetne dolgozni ezekben a szakmákban.
Hangtechnikus, mentőápoló, légijármű-szerelő, gépész vagy szőlész-borász. Nem feltétlen szükséges egyetemi diploma ahhoz, hogy ezeket a képesítéseket megszerezzétek, még akkor sem, ha a felsőoktatási intézmények is kínálnak ehhez hasonló képzéseket. Ha nem sikerült az egyetemi felvételi és a pótfelvételi, vagy már megszereztétek a diplomátok, de még tanulnátok valamit, érdemes körülnéznetek a szakképzések háza táján. Mutatunk mindent, amit fontos tudnotok.
Székács Linda
Pedig az automatizáció és a mesterséges intelligencia nagyban újraírhat munkaköröket és egyre többféle készség megtanulását teszi fontossá.
Tarnay Kristóf
A 25 és 64 év közötti korosztály tanulási kedvét mérték fel az EU friss statisztikáiban, Magyarország a tizedik helyen áll.
Tornyos Kata
Elsősorban „női szakmák” állnak a legnépszerűbb képzések listájának élén az egyik felnőttképzési portál szerint.
Eduline
Az elmúlt hónapokban megugrott az igény az olyan szakemberek iránt, akik különböző energiahatékonysági beruházásokban tudnak részt venni – írja a Dekra Akademie Felnőttképző.
eduline/mti