Hackeléssel jutottak vizsgakérdésekhez holland diákok
Tanáraik internetes levelezését feltörve szerezték meg a vizsgakérdéseket holland diákok.
Tanáraik internetes levelezését feltörve szerezték meg a vizsgakérdéseket holland diákok.
Eduline
Az elsőéves diák az egyetem levéltárjában dolgozott, onnan hordta ki a később az ebayen is árult felbecsülhetetlen értékű dokumentumokat.
Eduline
Tanulhatunk nyelvet főzés közben, meditálva, utazással vagy akár randizással összekötve, de megpróbálkozhatunk az alvás közbeni tanulással is. Az első hallásra komolytalannak tűnő módszerekre sokan esküsznek, és állítják: lehet úgy is tanulni, hogy közben el is felejtjük, hogy valójában mi is a „végcél”. Az online nyelvleckék jelentős része is erre épít, ezekből mutatunk be most néhányat.
Eduline
Több ezren tüntettek a Bolognai folyamat ellen Bécsben, míg a felsőoktatási reformban részt vevő országok Budapesten a tízéves jubileumi konferencia első napjára gyűltek össze.
Eduline
Fizikus kutató, biológus végzettségű tudományos munkatárs, angolul beszélő matematika tanár. Ilyen és hasonló munkakörökbe keresik a természettudományos végzettségű friss diplomásokat – legalábbis zömében ilyesmiket találunk az állásközvetítő cégek internetes portáljait böngészve. A reál diplomások közül az jár jól, aki el tud helyezkedni valamelyik állami kutatóintézetben, mert ez többnyire stabil helyet jelent. Akinek ez nem jön össze, az könnyen lehet, hogy nem a szakmájában fog dolgozni.
Eduline
Heves érzelmeket váltott ki egy római gimnázium kezdeményezése: az oktatási intézményben - Olaszországban elsőként - két óvszerautomata felállítását tervezik.
Eduline
Az amerikai fiatalok borúlátóan tekintenek a jövőbe, csak kevesebb mint a felük érzi úgy, hogy mire annyi idősek lesznek, mint a szüleik, jobban fognak élni náluk.
Eduline
A felsőoktatás képzési szerkezetét meghatározó bolognai folyamat eddigi eredményeiről és várható irányáról rendez Magyarország és Ausztria kétnapos közös tanácskozást mától 47 ország oktatási miniszterének részvételével.
Eduline
A válság hatására egyre rugalmasabb szabályokat hoznak az oktatás területén az Egyesült Államok önkormányzatai: az ország több mint száz körzetében négynapos iskolai hetet vezettek be - írja a The Wall Street Journal. A kritikusok szerint a változás ronthatja az oktatás színvonalát, a szülők számára pedig a gyermekek pénteki elhelyezése is problémát jelent.
Edupress
Robert Fico szlovák kormányfő a hét elején jelentette be, hogy a hazai romahelyzetet bentlakásos iskolák felállításával oldaná meg. Mint mondta: két lehetőség van, további milliókat költeni a mindössze részeredményekkel kecsegtető programokra, vagy megfelelő körülmények között felnevelni a roma fiatalokat. A kisebbségi ügyekért felelős kormányalelnök, Dusan Caplovic hozzátette: a gyerekeket kizárólag szüleik beleegyezésével helyeznék el ezekben az intézményekben. Korábban Ausztrália, Új-Zéland és Kanada is gondolkodott hasonló megoldásban, azonban minden esetben az éles tiltakozások hatására elálltak a tervtől a kormányok.
Edupress
Belülről zárható osztálytermeket és az iskolai pszichológusok számának jelentős növelését indítványozta a többi között az a bizottság, amelyet a baden-württembergi tartományi parlament hozott létre az egy évvel ezelőtti, winnendeni ámokfutó merénylet tanulságainak elemzésére.
Eduline
Antibakteriális hatású, ennek köszönhetően izzadásgátló pulóverek állíthatók elő annak a technológiának köszönhetően, melyet a Szegedi Tudományegyetem kutatói egy fonalfeldolgozó céggel együttműködve fejlesztettek ki. Az eljárás során nanoméretű ezüstrészecskékkel kezelik a kelmét, melyek elpusztítják a baktériumokat és gombákat, így az előállított pulóver gátolja az izzadást, de színe és tapintása olyan, mint a hagyományos ruhadarabé.
Eduline
Plágiumot követett el egy jelölt a doktori értekezésében, ezért a Debreceni Egyetem Doktori és Habilitációs Tanácsa (EDHT) az illető doktori fokozatának visszavonásáról döntött - értesült a Független Hírügynökség. Az érintettet 2004-ben avatták doktorrá, és bár a lopás gyanúja már akkor felmerült, mégis megkapta a jelölt a doktori címet.
Eduline
A felmérés a szlovák diákok alkoholfogyasztási szokásait vizsgálta, az eredmény pedig lehangoló lett.
Eduline
A Szegedi Tudományegyetem (SZTE) karrierirodája szerdán tizenötödik alkalommal rendezi meg Délkelet-Magyarország legnagyobb felsőoktatási álláskereső rendezvényét, a tavaszi állásbörzét- mondta el Fajka Judit szervező.
Eduline
Az iskolásfiútól remélik ugyanis a japánok, hogy a sok éves kihagyás után újra lesz hazai jokozunája, azaz japán nagybajnoka a szumónak.
Eduline
Az orvostanhallgatók olyan jognyilatkozatot írnak alá, amelyben önként lemondanak a hazai szakorvosjelölti képzésben való részvételről, ha a kormány nem változtatja meg azt a szabályt, amely a fiatalokat kilenc évig egyetlen kórházhoz láncolja - írta keddi számában a Magyar Nemzet.
Eduline
Több mint 20 egyetem és képzési intézmény, köztük a budapesti KPMG-BME Akadémia is részt vesz a világ 23 városában megrendezésre kerülő rendezvénysorozaton, amelynek célja, hogy az intézmények MBA-programjaikra hallgatókat toborozzanak. A QS World MBA Tour következő „vására” Budapesten lesz – 500 érdeklődőt várnak március 17-én, a Corinthia Grand Hotel Royalba.
Eduline
Berlini vélekedések szerint szokatlanul élesen reagált a Vatikán a németországi katolikus iskolákban elkövetett, a közelmúltban ismerté vált szexuális visszaélésekre.
Eduline
Átadták a Legvonzóbb Vállalat díjat március 5-én. A 16. alkalommal átadott díj alapjául szolgáló kutatásban több mint 4700 közgazdász és műszaki hallgató vett részt, összesen 15 felsőoktatási intézményből. A tíz legvonzóbb vállalat névsorán túl a felmérés eredményéből többek között az is kiderül, hogy a pályakezdő műszaki hallgatók nettó kezdő fizetési elvárásai a 156 és 189 ezer forint között mozognak, míg a közgazdász hallgatók 138 és 177 ezer forint minimális nettó fizetésért is elhelyezkednének, de a fizetés szempontja csak az ötödik, illetve a hetedik helyen áll. A díjat mindkét hallgatói csoport körében az Audi Hungaria Motor Kft. kapta.
Edupress