Bruttó 300 ezer forint alatt is lehet az átlagjövedelem: ezekkel az alapszakos diplomákkal keresnek a legkevesebbet
A tízes rangsorban több hasonló területhez tartozó alapképzés is szerepel, de akad köztük olyan szak is, amely elsőre meglepő lehet.
Több mint 20 egyetem és képzési intézmény, köztük a budapesti KPMG-BME Akadémia is részt vesz a világ 23 városában megrendezésre kerülő rendezvénysorozaton, amelynek célja, hogy az intézmények MBA-programjaikra hallgatókat toborozzanak. A QS World MBA Tour következő „vására” Budapesten lesz – 500 érdeklődőt várnak március 17-én, a Corinthia Grand Hotel Royalba.
A KPMG-BME Akadémia – a Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem (BME) és a KPMG könyvvizsgáló és tanácsadó vállalata által alapított felnőttképzési intézmény – mellett olyan tekintélyes üzleti iskolák lesznek jelen a budapesti rendezvényen mint a Duke University - The Fuqua School of Business (USA), a GISMA Business School (Németország), az SDA Bocconi (Olaszország), az IE Business School (Spanyolország), vagy a WU Executive Academy (Ausztria).
A KPMG-BME Akadémia a berlini Steinbeis Egyetem IBR Global MBA programját fogja promotálni, amely elsősorban közép- és felső vezetőknek kínál magas színvonalú szakmai fejlődést, képzést, és amely négy országban hat rezidens hetet is tartalmaz. Nunzio Quacquarelli, a QS World MBA Tour ügyvezető igazgatója szerint résztvevőknek és hallgatóknak egyaránt jó hír a KPMG-hez hasonló tekintéllyel rendelkező cégek megjelenése, hangsúlyozva elkötelezettségüket az MBA-hallgatók folyamatos toborzásáért. "Tágabb értelemben is fontos e társaságok aktív részvétele, hiszen cáfolja az MBA-képzésekről kialakult borús és megalapozatlan híreszteléseket, és megerősíti az MBA-képzések jövőbeli jelentőségét” hangsúlyozta Nunzio Quacquarelli.
A budapesti „vásár” nem csak arra ad lehetőséget, hogy a hallgatójelöltek találkozzanak az üzleti iskolák képviselőivel, hanem minden látogató automatikusan jogosult lesz a QS ösztöndíjak vagy részleges támogatások elnyerésére. Idén a QS Alap kerete eléri az 1,6 millió dollárt, magában foglalva 2000-40 000 dolláros ösztöndíjakat olyan iskoláktól, mint a Vlerick, a Duke, a Chicago, a Melbourne, az ESMT stb. Ezidáig egyetlen magyar diák nyert QS-ösztöndíjat: Szabó András, a CEU hallgatójaként 2006-ban kapta meg a QS közösségi ösztöndíját.
Részletes tudnivalókat a kiállításról, illetve a jelentkezési lapot
.
A tízes rangsorban több hasonló területhez tartozó alapképzés is szerepel, de akad köztük olyan szak is, amely elsőre meglepő lehet.
A Szegedi Törvényszék megsemmisítette a kormányhivatal elutasító határozatát, amely megakadályozta, hogy alapítványi fenntartásban induljon újra a 2024-ben bezárt intézmény. Az iskola a tervek szerint a 2027/2028-as tanévben nyithatja meg ismét a kapuit.
Akár 30 év tapasztalattal is csak bruttó 460 ezer forintot keresnek a kulturális dolgozók a szakszervezet szerint. A Közgyűjteményi és Közművelődési Dolgozók Szakszervezete (KKDSZ) a pedagógusbérekhez igazodó bérrendezést követel, ezért a Tisza-frakció valamennyi országgyűlési képviselőjének levelet küldött. A szervezet október 19-én demonstrációt is tart Budapesten.
A szervezet szerint a döntés a polgári engedetlenség miatt kirúgott tanárok folyamatban lévő pereiben is fontos szerepet játszhat.
„Nem egy nulladik évfolyamra van szükség, hanem az első osztályt kellene módszertanilag és szemléletében máshogy elkezdeni” – reagált a Magyar Óvodapedagógiai Egyesület (MOE) a Nemzeti Pedagógus Kar legújabb javaslatára. A szervezet szerint a nulladik osztály bevezetése gyakorlatilag irreális elképzelés, amely ahelyett, hogy megoldaná a problémát, csupán elfedné az iskolarendszer merevségéből fakadó hiányosságokat.
Ne kisiskolásokat várjanak a tanítók az első osztályba, hanem az iskola alkalmazkodjon jobban a hat-hét éves gyerekek életkori sajátosságaihoz – többek között ezt javasolja a Nemzeti Pedagógus Kar óvodai szakmai munkacsoportja. Szerintük az általános iskola első két évének, de legalább az első osztálynak a játékos átmenetről kellene szólnia.
Átfogó, életkornak megfelelő szexuális nevelést javasol az Európa Tanács mind a 46 tagállamában. A szervezet szerint a gyerekeknek nemcsak biológiai ismeretekre van szükségük, hanem arra is, hogy felismerjék a bántalmazást, tisztában legyenek a saját határaikkal, és tudják, mikor és hogyan kérhetnek segítséget.
Ezeket a feladatokat kapták közép- és emelt szinten az angolból érettségizők.
Fendler Judit több olyan esetet is felidézett, amikor állítása szerint kormányközeli vállalkozók és fideszes politikusok próbálták befolyásolni az egyetem beszerzéseit.
Nem mindegy, mikor fejeztétek be a tanulmányaitokat, és az sem, hogy utána továbbtanultok vagy munkába álltok.
A korai szelekció megszüntetését, a tankötelezettség 18 évre történő visszaemelését és 10-12 évfolyamos egységes iskolák létrehozását javasolja a Civil Közoktatási Platform (CKP).