Pukli István: „A tűzoltás nem azonos az oktatásirányítással”
Az oktatás átalakításának nem az intézményrendszerből, hanem abból kellene kiindulnia, hogy milyen társadalmat szeretnénk.
Az amerikai fiatalok borúlátóan tekintenek a jövőbe, csak kevesebb mint a felük érzi úgy, hogy mire annyi idősek lesznek, mint a szüleik, jobban fognak élni náluk.
A fiatalok 60 százaléka aggódik anyagi biztonsága miatt, fél, hogy nem fogja tudni fizetni az oktatási költségeket, nem lesz képes állni a lakhatási és egészségügyi költségeket. A megkérdezettek fele azt mondta, hogy az anyagi nehézségek miatt esetleg abba kell hagynia a tanulást - derült ki a Harvard Egyetem politikatudományi intézete által végzett felmérésből.
A kutatók szerint a fiatalok egyre pesszimistábbak abban a tekintetben, hogy elérhető marad-e számukra az "amerikai álom". Az egyetemisták nyolctizede tart attól, hogy diplomázás után csak nehézségek árán fognak munkát találni. Az intézet rámutatott, hogy a 18-29 éves korosztálynál tapasztalható borús hangulatnak politikai következményei is lehetnek: a recesszió utáni lassú gazdasági felépülés, a tartósan magas munkanélküliség egy egész generáció hitét ingathatja meg az állam iránt, beleértve, hogy az képes javítani az emberek életszínvonalán.
A fiatalok négytizede érzi úgy, hogy az ország nem megfelelő irányban halad. További négytized azt mondta, nem tudja, merre halad az ország, és csak 23 százalék helyesli a jelenlegi fejleményeket. A fiatal felnőtt korosztály 45 százalékának ítélete szerint Amerika számára jelenleg a gazdasági válság a legsúlyosabb gond. Az egészségügyi rendszer bajait, valamint az iraki és afganisztáni háborút 17, illetve 6 százalék jelölte meg a legfontosabb problémának - derült ki a több mint 3 ezer fiatalra kiterjedő közvélemény-kutatás adataiból.
mti
Az oktatás átalakításának nem az intézményrendszerből, hanem abból kellene kiindulnia, hogy milyen társadalmat szeretnénk.
A Tanítanék Mozgalom egyik alapítója a státusztörvény miatt hagyta el a tanári pályát 2023-ban. Szeptembertől egy miskolci gimnáziumban tér vissza a tanterembe.
A két legnagyobb pedagógus-szakszervezet is reagált Rétvári Bence nyilatkozatára, miután a politikus a Tisza-kormányon kérte számon az oktatást segítő dolgozók béremelését, és az esetleges őszi sztrájkot is szóba hozta. A NOKS- és technikai dolgozók bérrendezését ugyanakkor a szakszervezetek hosszú ideje napirenden tartják: korábban sztrájkot is hirdettek miatta, most pedig ismét egy már korábban megfogalmazott követelésükre hívták fel a figyelmet.
„Olyan oktatást szeretnék Magyarországon, ahol nem dirigálunk” – mondta Lannert Judit oktatási és gyermekügyi miniszter a nagykanizsai Dr. Mező Ferenc Gimnázium tanévnyitóján. A miniszter szerint az iskolának a kreativitás terévé kell válnia, és fontos, hogy a diákok hangját is meghallják. Lannert emellett bejelentette, hogy hamarosan béremelés jön a nevelést és oktatást segítő dolgozóknál.
@eduline.hu 5 fontos kifejezés, ami a mindennapjaitok része lesz az egyetemen #egyetem #eduline #collegelife #magyartiktok #fy
♬ eredeti hang - eduline.hu
Miközben volt olyan képzés, ahová 500 pont kellett, és olyan is, ahová 177 ponttal be lehetett kerülni, több száz meghirdetett képzés végül nem indult el a 2026-os pótfelvételin.
Összeszedtük, mit kell elintéznetek a sikeres pótfelvételi után.
A kora gyermekkori jóllétért felelős államtitkár Kecskeméten és Szolnokon beszélt az előttük álló közös munkáról.
Miközben arra pontos előírás vonatkozik, hány foknak kell lennie legalább a tantermekben, felső hőmérsékleti határ jelenleg nincs az iskolákban - ezzel kapcsolatban sürget most változást a Tanítanék Mozgalom.