Egyházi fenntartásba került az egri Eszterházy Károly Egyetem
Február közepén az Eszterházy Károly Egyetem (EKE) szenátusa megszavazta, hogy egyházi fenntartásba kerüljön az intézmény.
Február közepén az Eszterházy Károly Egyetem (EKE) szenátusa megszavazta, hogy egyházi fenntartásba kerüljön az intézmény.
"Annak örülnék, ha annyit keresnék, amiből valamennyit félre lehetne tenni, hogy anyagilag biztonságban tudhassam a családomat” – mondta az Eduline-nak Tóth Tamás tanító, akinek "Ezért fogom elhagyni a pedagóguspályát” című videóját néhány nap alatt több mint ötvenezren nézték meg. Öt éve diplomázott tanítóként, jelenleg első osztályosokat tanít, mellette fogyatékossággal élő és hátrányos helyzetű gyerekekkel dolgozik önkéntesként.
Az Eötvös Loránd Tudományegyetem Bárczi Gusztáv Gyógypedagógiai Kara vezeti a pedagógusképzéseket indító intézmények hallgatói rangsorát, a második helyen szintén az ELTE áll, a Természettudományi Karával. Újságárusoknál a HVG Diploma 2021 kiadvány.
Komoly gondban vannak a tanárképzést indító egyetemek. Illetve ha megvalósul, hogy újabb és újabb intézmények kerülnek egyházi kézbe, előbb-utóbb világnézetileg elkötelezetté válhat a tanítóképzők nagy része.
Mutatjuk, hogy hány pontot kellett elérnetek, ha valamilyen pedagógiai képzésre jelentkeztetek.
Az új Nemzeti alaptanterv munkálatait elindító Csépe Valéria professzor régóta nem adott interjút. Most úgy látta, a koronavírus járvány miatt kényszerből bevezetett "digitális tanrend" kapcsán érdemes megszólalnia.
Milyen az alkalmassági vizsga a pedagógus szakokon? Milyen feltételeknek kell megfelelnetek, és mik lehetnek a kizáró okok? Mutatjuk a részleteket.
Több szakon kötelező az alkalmassági vagy a gyakorlati vizsga, a motivációs beszélgetés vagy az írásbeli a keresztféléves felvételin. Összegyűjtöttük a legfontosabb tudnivalókat.
Több iskolában komoly gondot okoz a pedagógushiány, a pályakezdők egyharmada ugyanakkor el sem kezd tanítani. A természettudományos tanárszakokra jelentkezők száma a legalacsonyabb - írja a 24.hu.
Megnéztük, hogyan alakult az elmúlt években a pedagógusképzésre jelentkezők, valamint a felvettek száma. A számok nem túl bíztatók.
Jelenlegi formájában nem tölti be valódi szerepét a pedagógusok pályaalkalmassági vizsgálata, amely jórészt csak a motivációk felmérését teszi lehetővé, ezért a szakma szeretné, hogy a képzés későbbi szakaszába építsenek be még egy szűrőt - írta a Magyar Nemzet hétfői számában.
Megnéztük, hogyan alakult az elmúlt években a pedagógusképzésre jelentkezők, valamint felvettek száma. A jelentkezések - habár nem kiugró számban - csökkentek az elmúlt három évben. Idén vajon hány diákot vesznek majd fel egyetemre, főiskolára?
Milyen felvételi követelményei vannak az óvodapedagógus vagy éppen a tanító- és osztatlan tanárképzéseknek? Minden fontos szabály, amit tudnotok kell az alkalmassági vizsgáról és annak változásairól.
Egyes szakoknál - például óvodapedagógus és tanárképzésen - kötelező alkalmassági vizsgán kell részt venniük a felvételizőknek. De mikor lesznek ezek a vizsgák? Mutatjuk a listát egyetemenként.
Március 14-re kétórás szolidaritási sztrájkot hirdet a Pedagógusok Demokratikus Szakszervezete, nyilvánosságra hozták a legújabb QS-rangsort, a nemzetközi listán több magyar egyetem is szerepel, és a héten az is kiderül, hogy újraszabhatják a tanárszakosok alkalmassági vizsgáját. A hét oktatási hírei.
Hat év alatt mindössze tizennyolc felvételiző kapott „alkalmatlan” minősítést az Eötvös Loránd Tudományegyetem tanárszakos alkalmassági vizsgáján – több felsőoktatási intézményben pedig ennél is alacsonyabb az elutasított jelentkezők száma. Nem véletlen, hogy egyre több szervezet és szakember jelzi: ezzel a vizsgával nem lehet kiszűrni a tanári munkára alkalmatlan hallgatókat. A Hallgatói Önkormányzatok Országos Konferenciájának (HÖOK) lennének ötletei a vizsga átszabásához, és úgy tűnik, az oktatási államtitkárság is változtatna a jelenlegi rendszeren.
Egyes szakoknál - például óvodapedagógus és tanárképzésen - kötelező alkalmassági vizsgán kell részt venniük a felvételizőknek. De mikor lesznek ezek a vizsgák? Mutatjuk a listát egyetemenként.
A szakmai gyakorlat számítson bele az oktatói életpályamodellbe, oktassák a hallgatóknak a konfliktuskezelést, a logopédiát, a retorikát, és a kommunikációt tréningeken keresztül – többek között így újítaná meg a pedagógusképzést a Hallgatói Önkormányzatok Országos Konferenciája (HÖOK).
Hogyan alakították át az elmúlt években a tanárképzést? Hány évig kell egyetemre járnia egy leendő pedagógusnak?
Tervezi a kormányzat, hogy a pedagógusképzésben korábbra hozzák a gyakorlati tudás átadását, az egy év összefüggő tanítási gyakorlatot – mondta Horváth Zita felsőoktatási helyettes államtitkár.