Közoktatás Eduline

MTA: Alig volt közoktatási reformkutatás az elmúlt években

Elolvasom

A Magyar Tudományos Akadémia a közoktatási reform kapcsán jórészt a hosszútávú hatásokkal foglalkozik, ezen a területen kíván a Köznevelési kerekasztal segítségére lenni - összegezhető Lovász László, az MTA elnökének szerdai sajtótájékoztatója. Lovász az egyik legnagyobb problémának azt tartja, hogy fokozatosan háttérbe szorultak a pedagógia megújítását célzó kutatások. Az elnök szerint ezen túl viszont a közoktatás egyéb problémái nem rájuk vonatkoznak.

Felnőttképzés Eduline

Valami végképp megváltozott az oktatásban

Elolvasom

A héten minden a tiltakozó tanárokról szólt, akik egy sokezres tüntetést tartottak szombaton, így a pedagógusok és a kormán harca aligha lesz olyan, mint előtte. Azonban ezen kívül is mozgalmas volt az elmúlt hét nap. Összeszedtük a legfontosabb történéseket.

Közoktatás eduline/mti

Vége az első kerekasztalnak, módosítanak a Kliken

Elolvasom

Átalakul a Klebelsberg Intézményfenntartó Központ (Klik) költségvetése, módosul a közbeszerzések folyamata és várhatóan még ebben a félévben megkapják az intézményvezetők a gazdálkodásukat segítő kártyát - a többi között ezekről az azonnali intézkedésekről állapodtak meg a köznevelési kerekasztal keddi ülésén a résztvevők.

Közoktatás Eduline

Rétvári szerint sokan irigylik a tanárokat

Elolvasom

A TV2 Mokka vendége volt Rétvári Bence, az Emmi parlamenti államtitkára, aki nem zárta ki egyértelműen, hogy Czunyiné Bertalan Judit köznevelésért felelős államtitkár széke inog. A hermanosok tiltakozásával kapcsolatban pedig egészen sajátos véleményt fogalmazott meg.

1
4 5 6 7 8
11