InterCity-járatot neveztek el a pécsi egyetemről
Átkeresztelték a Budapest és Pécs között közlekedő egyik InterCity-járatot - december közepéig a pécsi egyetemről...
Átkeresztelték a Budapest és Pécs között közlekedő egyik InterCity-járatot - december közepéig a pécsi egyetemről...
A Pécsi Tudományegyetemre (PTE) 48 hallgató érkezik a tanévkezdésig Afrika Ebola-fertőzéssel érintett országaiból - közölte az intézmény kedden az MTI megkeresésére, hozzátéve, hogy felkészültek a hallgatók fogadására.
Az Ebola-járvány miatti óvintézkedésekre készül a debreceni, a szegedi és a pécsi egyetem is, mivel hamarosan megérkeznek a náluk tanuló afrikai diákok - írta a szombati Népszabadság.
Vízi versenyek, városi vetélkedők vagy bortúrák, koncertek - ilyen programok is lesznek a debreceni, a pécsi és a szegedi egyetem gólyatáborain.
Egy kivételével minden népszerű szakon nőtt a ponthatár a nagy vidéki egyetemeken, a fizetős helyre jelentkezőknek pedig ugyanolyan jól kellett teljesíteniük, mint az ösztöndíjasoknak. A legnépszerűbb képzés Debrecenben, Pécsett és Szegeden is az osztatlan általános orvosi szak volt: 401-407 pontnál húzták a bekerülési limitet.
2013-ban már 240 pont körüli eredménnyel be lehetett kerülni a nagy vidéki egyetemek legnépszerűbb képzéseire, de van, ahol 414 pont alatt senkit sem vettek fel. Íme, a debreceni, a szegedi és a pécsi egyetem legnépszerűbb szakjainak tavalyi ponthatárai.
Nyilvánosságra hozták a diplomás-pályakövetési rendszer 2013-as adatait, új sorozatunkban annak járunk utána, milyen nettó átlagfizetésre számíthatnak az egyetemek, főiskolák végzett hallgatói. Ötödik rész: Pécsi Tudományegyetem.
A Magyar Rektori Konferencia (MRK) egységének megőrzését, a felsőoktatást érintő döntések meghozatalában való nagyobb szerepvállalást és a hazai egyetemek idegen nyelvű képzéseinek erősítését tatja legfontosabb feladatainak Bódis József, a szervezet új elnöke, aki július 1-jétől tölti be tisztségét.
Két jelölt pályázik a Pécsi Tudományegyetem rektori posztjára - Bódis József jelenlegi rektor és Mellár Tamás...
Február 15-ig lehet jelentkezni a 2014. szeptemberében induló alap-, osztatlan és mesterképzésekre, illetve felsőoktatási szakképzésekre. Hány hallgatót vehet fel a Pécsi Tudományegyetem?
Napelemes mobiltok, aquaponia, airsoft-kellékek és egy különleges módszer restaurátoroknak - ilyen projektek nyertek a Pécsi Tudományegyetem Közgazdaságtudományi Kar 5let Outlet ötletversenyén. Négy ötletgazdával beszélgettünk.
A Napi Gazdaság szerint megugrott a költségvetési szervek lejárt tartozása egy hónap alatt, a szeptemberi 97,7...
Negyvenhárom dolgozót bocsátana el a Pécsi Tudományegyetem, a leépítés hat kart, valamint a klinikai központot és a...
Huszonöt év után felmondott a Pécsi Tudományegyetem Informatikai és Kommunikációs Jogi Tanszékének vezetője.
Nem született döntés tanszékek, illetve egyéb szervezeti egységek megszüntetéséről, az elbocsátások a Pécsi...
„A dolog még nincs annyira kiforrva, mint amennyire azt a sajtó sejttette” – mondta az atv.
"A vonatkozó törvények szerint eljárva a Pécsi Tudományegyetem várhatóan november közepén egyeztet a csoportos...
Már több mint ötven egyetemi oktató, doktorandusz és hallgató írta alá azt a nyílt levelet, amellyel a Pécsi...
Képzések átvételéről, egyes szakok megszüntetéséről egyeztet nyár közepe óta a Pécsi Tudományegyetem és a bajai...
A 2013/14-es tanévre összesen alig több, mint húszezer diák iratkozott be a Pécsi Tudományegyetemen: két évvel...