Novemberben kiderül, hány oktatót bocsátanak el a pécsi egyetemről

"A vonatkozó törvények szerint eljárva a Pécsi Tudományegyetem várhatóan november közepén egyeztet a csoportos...

  • Eduline
Túry Gergely

"A vonatkozó törvények szerint eljárva a Pécsi Tudományegyetem várhatóan november közepén egyeztet a csoportos létszámleépítés témájában a közalkalmazotti tanáccsal. Amíg erre az egyeztetésre nem kerül sor, addig konkrét létszámmal, munkakörökkel kapcsolatban természetesen nem adhat tájékoztatást az egyetem" - olvasható az intézmény eduline-nak eljuttatott közleményében.

Ahogy arról korábban beszámoltunk, több mint ötven egyetemi oktató, doktorandusz és hallgató írta alá azt a nyílt levelet, amellyel a Pécsi Tudományegyetem Állam- és Jogtudományi Karán tervezett elbocsátások, valamint az Informatikai és Kommunikációs Jogi Tanszék megszüntetése ellen tiltakoznak.

Több karon lesznek elbocsátások

Az egyetem közleménye szerint az első féléves beiratkozási adatok azt mutatják, hogy vannak olyan karok a Pécsi Tudományegyetemen, ahol a felsőoktatásban bekövetkezett változások miatt jelentősen csökkent a hallgatók száma. "E karok esetében komoly bevételkieséssel kell számolni, miközben az oktatói kar, illetve adminisztratív kapacitás nagy hallgatói létszámra berendezkedett. Emiatt több kar a létszámcsökkentés mellett döntött, noha nem ez volt az elsődleges költségcsökkentő intézkedés, számos szervezeti átalakítás és racionalizáló lépés előzte ezt meg" - írták.

Egy egész tanszéket megszüntet az egyetem?

Az oktatók hétfői nyílt levelében az áll: "a pécsi és az országos tudományos közéletben is ismert, hogy a pécsi jogi karról csoportos létszámleépítés keretében elbocsátani készülnek az alkotmányjogi és alapjogi kutatás és oktatás területén dolgozó egyetemi oktatókat, sőt oktatási egységet is megszüntetnek".

A levél az elbocsátandók között említi az Informatikai és Kommunikációs Jogi Tanszék összes oktatóját. "Ezzel maga a tanszék is megszűnik, amely az országban szinte egyedülálló módon oktat és kutat olyan alapjogokat, mint az adatvédelem, az információszabadság, a véleménynyilvánítás és a média szabadsága, és amelyre az ország egyik legsikeresebb doktori iskolája épül" - írják a levélben, hozzátéve: Chronowski Nórát, az Alkotmányjogi Tanszék habilitált egyetemi docensét, "tudományos teljesítménye alapján kétségkívül nemzedékének egyik legkiválóbb és szakmai körökben legelismertebb alkotmányjogászát" is el akarja bocsátani az egyetem.

A Pécsi Tudományegyetem kedd délutáni közleménye konkrétumokat nem tartalmaz a jogi kar jövőjéről, csupán annyit írnak: "kizárólag olyan döntés születhet, amely nem veszélyezteti az oktatás minőségét, színvonalát".

Hozzászólások

„Nem lehet a készülésre kényszeríteni egy nem neurotipikus gyereket” – így élte meg a középiskolai felvételit egy autista nyolcadikos

A középiskolai felvételi önmagában is komoly terhelést jelenthet egy nyolcadikosnak, egy autizmusspektrum-zavarral élő diáknál azonban a felkészülés egészen más kérdéseket is felvethet. Hogyan lehet hónapokon keresztül készülni, ha a gyerek nehezen veszi rá magát az otthoni tanulásra? Mit lehet tenni, ha jó képességei ellenére nem önálló a tanulásban? És hogyan választ iskolát egy család, ha közben azt érzi, hogy maga a felvételi rendszer elsősorban a neurotipikus, szabálykövető és rendkívül szorgalmas gyerekeknek kedvez?

Nem csak a rugalmas iskolakezdés van tervben, hanem a rugalmas óvodakezdés is

A kora gyermekkori ellátórendszer több ponton is átalakulhat a következő időszakban. A Civil Közoktatási Platform Dr. Kereki Judit kora gyermekkori jóllétért felelős államtitkárral egyeztetett a tervekről, amelyek között a rugalmas iskolakezdés visszaállítása mellett a rugalmas óvodakezdés lehetőségének megteremtése is szerepel.

@eduline.hu 🎓🧪 Novák Blanka biológus, aki fiatal kutatóként már 18 évesen a Nobel-díjátadón képviselte Magyarországot. A Brain Bar csütörtöki napján beszélgettünk vele. @Novák Blanka #eduline #stem #magyartiktok #fy #magyar ♬ eredeti hang - eduline.hu

Már igényelhetők az ingyenes laptopok a KRÉTA-ban, idén is sok a használt köztük

Már folyik a tanulói és pedagógus-laptopok igénylése a KRÉTA rendszerben. A regisztráció szeptember 17-én indult újra, az idei tanévben pedig elsősorban az 5. és 9. évfolyamos diákok kerülnek sorra. A tervek szerint az érintett tanulók már október elejéig megkaphatják az új eszközeiket. Mutatjuk, hol és hogyan lehet benyújtani az igénylést.