Közoktatás Edupress

Talpra, magyar! pályázat a mozgás népszerűsítésére

Elolvasom

A Diák- és Ifjúsági Újságírók Országos Egyesülete (DUE) és az Önkormányzati Minisztérium Sport Szakállamtitkársága ismét meghirdeti közösen a Talpra, magyar! elnevezésű pályázatát. A versengésre cikkek, illetve riportok formájában várják a szervezők a fiatalok népszerűsítő anyagait, melyekkel a sport szerepére kell felhívniuk a figyelmet.

Közoktatás Edupress

A fiatalok nem akarnak politikai és dokumentumműsorokat készíteni

Elolvasom

Három héttel meghosszabbította a Dunaújvárosi Főiskola A Média Rólad Szól pályázat leadási határidejét. Az eddig beérkezett anyagok alapján úgy tűnik, sokan szeretnének a médiában dolgozni, de a fiatalokat nem érdeklik a politikai, dokumentarista jellegű és riportműsorok - tájékoztatta az Edupress-t az intézmény.

Közoktatás Eduline

Országos Diákíró Versenyt hirdettek

Elolvasom

Középiskolás és egyetemista diákoknak hirdette meg országos diákíró versenyét a Magyar Író Akadémia, ahol a zsűri Kornis Mihály, Kukorelly Endre, Márton László és Tóth Krisztina. A versenyre olyan szépirodalmi alkotásokkal pályázhatnak a diákok, amelyek az asztalfiókok mélyén rejtőznek, és még nem publikálták sehol.

Közoktatás Edupress

Hogyan teheted zöldebbé az egyetemedet - környezetvédelmi verseny indul

Elolvasom

GE Energy Ecomagination Challenge elnevezéssel ma indul a GE Energy környezetvédelmi versenye, mely a "Hogyan teheted zöldebbé az egyetemedet" téma köré összpontosul. A versenyre az európai egyetemek jelenlegi, mérnökszakos illetve már végzett hallgatói is jelentkezhetnek. A benyújtási határidő 2009. február 1. A pályamunkákat 2009. május 1-jéig fogadják el. A három döntőbe került csapat számára a GE Energy 2009 augusztusában, Budapesten rendezi meg a díjátadó ünnepséget, melynek keretében számos díjat adnak át. A győztes csapat az aranyérem mellé 25.000 euró támogatást kaphat projektje tényleges megvalósításához.

Felnőttképzés Edupress

A felnőttképzéssel foglalkozó intézmények munkáját támogatja az Unió

Elolvasom

A felnőttképzéssel foglalkozó intézmények, szervezetek számára ír ki pályázatokat az Európai Bizottság három témakörben, így a 2009. február 27-i határidőt megjelölő Grundtvig projektek a széleskörű partnerséget, a kiegészítő tevékenységeket, illetve a többoldalú projektek megvalósítását támogatják. A programban a 27 európai uniós tagország, a három EFTA ország (Norvégia, Izland, Lichtenstein), illetve Törökország vehet részt.

Közoktatás Edupress

Baján lesz jövőre az EFOTT

Elolvasom

Az EFOTT Menedzsment döntése alapján 2009. július 14-19. között Baján, a Petőfi-szigeten lesz az év legnagyobb hallgatói bulija, az Egyetemisták és Főiskolások Országos Turisztikai Találkozója, az EFOTT - közölte az Edupress-szel Dajka Zoltán, a rendezvény főszervezője.

Közoktatás Eduline

Ifjú feltalálókat és tudósjelölteket keresnek

Elolvasom

"A közeljövőben várhatóan bekövetkező visszaesés ellenére ne temesse senki az innovációt, mert a recesszió utáni felfutás általában gyors, a mostani fiatalok eredményei ezt is segíthetik" - mondta Szabó Gábor akadémikus, a Magyar Innovációs Szövetség elnöke abból az alkalomból, hogy a szervezet csütörtökön Budapesten ismét meghirdette ifjúsági tehetségkutató versenyét.

Közoktatás Edupress

Közösen pályázik majd a miskolci és kassai egyetem

Elolvasom

Az oktatókat és a hallgatókat is érintő együttműködési megállapodást kötött egymással a Miskolci Egyetem és a kassai Pavol Jozef Šafárik Egyetem október 27-én a két intézmény közös szervezésében tartott Szakmai Tudományos Nap keretében. Az intézmények egészségügyi képzésük terén kötött megállapodásában a kassai Orvostudományi Kar és a miskolci Egészségügyi Főiskolai Kar vesz részt.

Közoktatás Edupress

Biztonságos iskoláért pályázat

Elolvasom

A pályázat során szeretnénk feltárni és közkinccsé tenni azokat a gyakorlati módszereket és megoldásokat, amelyekkel a napjainkban, a nevelési-oktatási, elsősorban az iskolán belül megnyilvánuló erőszakos megnyilvánulások eredményesen megelőzhető, kezelhető. Fontosnak tartjuk, hogy a gyakorlatban jól bevált és a mindennapok tapasztalataival igazolt eljárások nyilvánosságot kapjanak, publikációkban, konferenciákon viták és elemzések tárgyát képezzék, valamint követendő modellként szolgáljanak.

Közoktatás Eduline

Mire elég 1,000 közhasznú diák-munkaóra?

Elolvasom

Magyarország második legnagyobb, országos hálózattal rendelkező iskolaszövetkezete, a Fürge Diák 1,000 munkaórát adományoz olyan társadalmi célra, amely közvetlenül hatást gyakorolhat a fiatalok elhelyezkedési esélyeinek növelésére. A pályázati formában felajánlott munkaórákat a nyertes pályázó igényeinek megfelelően kiválasztott és felkészített diák munkavállalók, a Fürge Diák tagjai teljesítik - természetesen a pályázat-nyertes civil szervezet számára díjmentesen. A többhónapos akció szakmai együttműködő partnere a Nonprofit Információs és Oktatási Központ Alapítvány (NIOK).

Közoktatás Edupress

35 év lemaradásunk van

Elolvasom

A magyar Kutatók Éjszakája apropójából rendezett kerekasztal-beszélgetést a Tempus Közalapítvány, hogy a magyar kutatás-fejlesztésről, valamint a tudományos pályaválasztás lehetőségéről és annak jelentőségéről osszák meg tapasztalatikat és véleményüket a K+F+I szektor legfontosabb döntéshozói.

Közoktatás Eduline

Regionális információs napok a mobilitásért

Elolvasom

Budapesten kívül még hét vidéki városban tart információs napot az ősz folyamán az európai oktatási és képzési pályázatokkal foglalkozó Tempus Közalapítvány. A regionális napokon a Comenius nemzetközi iskolai együttműködésekről és a Leonardo szakképzési mobilitásról lesz szó – az általános információktól kezdve a már megvalósult projektek bemutatójáig. A pályázati formákkal még csak most ismerkedő közoktatási és szakképző intézmények képviselőinek a pályázatokban már érdekelt iskolák példái adhatnak ösztönzést az európai mobilitáshoz való csatlakozásra.

Közoktatás Edupress

Iskola a Skanzenben

Elolvasom

A Skanzen kezdeményezésére keret-megállapodást írtak alá október 1-jén a múzeumban, amely az intézmény és a szentendrei iskolák között jött létre. A szakmai kapcsolat, mely Szentendre Város Önkormányzata és civil kezdeményezés támogatásával jött létre, közvetlen célja a város és a kistérségi települések jövendő nemzedékének környezeti és honismereti nevelése.

Közoktatás Edupress

Vállalkozz most! - vállalkozó versenyt szervez a Dreher egyetemistáknak

Elolvasom

A Dreher Sörgyárak Zrt. immár harmadik alkalommal keresi a jövő fiatal vállalkozóit. A fiatalok számára komoly lehetőséget biztosító pályázat idei újdonsága, hogy ezúttal minden magyar felsőoktatási intézményből várják az ambiciózus hallgatók jelentkezését. A szerencsés nyertes 3,6 millió forint indulótőkét és hat hónapos szakmai tanácsadást nyer, mely segítségével beindíthatja álmai vállalkozását.

Közoktatás Edupress

Pályázat a magyar K+F ösztönzésére

Elolvasom

A Nemzeti Kutatási és Technológiai Hivatal (NKTH) az Európai Unió 7. kutatás-fejlesztési keretprogramjának pályázatain nyertes közfinanszírozású kutatóintézetek valamint kisvállalkozások részére kiegészítő támogatást nyújtó pályázatot hirdet, Bonus HU Program címen.

1 2 3 4 5 6 7 8