Ezek voltak a középszintű történelemérettségi esszétémái az elmúlt négy évben
Összeszedtük, hogy milyen témákból kellett rövid és hosszú esszéket írni az elmúlt években a középszintű töriérettségin.
Kilenc projektre több mint kilencmilliárd forintot nyert pályázati forrásokból a Miskolci Egyetem (ME), a beruházások során számos épület megszépül, emellett fejlesztik az infrastruktúrát is.

Patkó Gyula, a Miskolci Egyetem rektora az elnyert fejlesztési források kapcsán azt mondta: a felsőoktatási intézmények költségvetése nem elegendő a fejlesztésekhez, ezért szükséges és elengedhetetlen a pályázati munka.
Mang Béla stratégiai és fejlesztési rektor-helyettes a részletek kapcsán arról számolt be, hogy a Nemzeti Fejlesztési Ügynökség a napokban tette közzé az egyetem eddig elbírált európai uniós pályázatainak eredményét. Ezekkel együtt a Miskolci Egyetem 2008-2009-ben elnyert fejlesztési forrásainak összege meghaladja a 9 milliárd forintot. A csaknem 9,7 milliárd forint elnyert pályázati forráshoz 1,6 milliárd forintnyi önerő párosul - tette hozzá.
Kifejtette: a kilenc projekt közül az egyik legnagyobb volumenű a ME hazai és nemzetközi versenyképességének komplex megújítása. A Társadalmi Infrastruktúra Operatív Program (TIOP) által kiírt pályázat szerinti hosszú távú cél az, hogy a kampusz oktatási, kutatási, innovációs, valamint külső és belső szolgáltatási infrastruktúrája megújuljon.
Az oktatás területén közvetlen cél a matematikai, természettudományi, műszaki és informatikai infrastruktúra megújítása, gyakorlatorientált képzési részek (laboratóriumok) létrehozása, kialakítása és fejlesztése; az oktatói-kutatói és a kiszolgáló terek korszerűsítése, felújítása. Emellett a projekt minden elemének célja az esélyegyenlőség növelése és a környezeti fenntarthatóság biztosítása.
Mindezek összköltsége több mint hatmilliárd forintra tehető. Ez azt jelenti, hogy megszépül és korszerűbbé válik szinte valamennyi tanulmányi épület, amely mintegy 36 ezer négyzetméternyi területet érint. Az eszközbeszerzések száma pedig ezres nagyságrendű lesz az elkövetkező hónapokban.
MTI
Összeszedtük, hogy milyen témákból kellett rövid és hosszú esszéket írni az elmúlt években a középszintű töriérettségin.
Hrabóczki Dániel 'Gundalf' története a volt helyettes államtitkár szerint arról is szól, hogy az iskola még mindig egy olyan világra készít fel, ami már nem létezik. Odrobina László szerint az oktatás legnagyobb hibája, hogy nem tud kilépni a politikai ciklusok logikájából, miközben a diákok már régen más szabályok szerint gondolkodnak.
Terrorcselekmény elkövetésével való fenyegetés miatt emelt vádat a Borsod-Abaúj-Zemplén Vármegyei Főügyészség egy fiatalkorú fiú ellen, aki több tucat iskolának küldött robbantással fenyegető e-maileket.
A Gundalfként ismertté vált informatikus mindössze néhány mondatra lépett színpadra a Tisza Párt rendezvényén. Beszédében elsősorban a fiatalokat szólította meg, hangsúlyozva: „most van itt a cselekvés órája”, és minden segítség számít.
A lista élén főként művészeti és kreatív alapképzések állnak, ahol a pályakezdők bére sokszor még a bruttó 300 ezer forintot sem éri el – a jelentkezések számán ez azonban nem feltétlenül látszik meg.
Az MCC egyik kutatója is a nyilvánossághoz fordult, miután a munkahelyén olyan politikai elvárásokkal szembesült, amelyeket nem volt hajlandó teljesíteni.
A legokosabb fizikusok, matematikusok, biológusok az alacsony ösztöndíj miatt vagy külföldre mennek vagy pedig munkába állnak - írta Németh Hanna, a Hannamatek oldal készítője.