Komoly bajban van a szakképzés, ezt a minisztérium is tudja
Egyre népszerűtlenebbek a hiányszakmák, eredménytelen a Hídprogram, komoly probléma a lemorzsolódás - egy nem nyilvános jelentés szerint ez jellemzi a szakképzést.
Egyre népszerűtlenebbek a hiányszakmák, eredménytelen a Hídprogram, komoly probléma a lemorzsolódás - egy nem nyilvános jelentés szerint ez jellemzi a szakképzést.
Eduline
Átfogó fejlesztési programot indít az Oktatási Hivatal (OH) az iskolaelhagyás csökkentésére, a projekt 12,9 milliárd forintos európai uniós támogatásból valósul meg - jelentette be az Emberi Erőforrások Minisztériumának köznevelésért felelős helyettes államtitkára kedden Budapesten.
MTI
Igen, fenntartom, hogy csökkenteni kell a gimnáziumi férőhelyek számát - mondta az mfor.hu-nak Parragh László, a Magyar Kereskedelmi és Iparkamara elnöke, aki szerint sok diák még írni-olvasni sem tud, amikor bekerül a középiskolába, az általános iskolai oktatáson ezért mindenképpen változtatni kell. Azt a kérdést is feltette, "mire jó, ha a gyerek kívülről fújja az Árpád-házi királyok születési dátumát"?
Eduline
Nagymértékben visszaesett a Híd programokban résztvevő tanulók száma: míg tavalyelőtt még közel 3100-an tanultak a felzárkóztató programban, addig a 2016/17-es tanévben már alig több mint 2370-en - írta a Magyar Nemzet szerdán a Központi Statisztikai Hivatal oktatási adatokat elemző kiadványa alapján.
MTI
A hatosztályos gimnáziumokban matematikából átlagosan Szingapúr eredményeit hozták a diákok, a gond az általános iskolában és a szakképzésben kezdődik - mondta Palkovics László oktatási államtitkár a PISA-eredményekről az Európai Bizottság 2017. évi országjelentésről rendezett budapesti konferenciájának panelbeszélgetésén.
MTI
A felsőoktatási intézmények sorra indítják programjaikat a középiskolások számára, akik így olyan kurzusokat is elvégezhetnek, melyek a sikeres felvételi után beszámíthatók a tanulmányaikba.
Eduline
Az Eszterházy Károly Egyetem (EKE) által kidolgozott program lehet az új irány - írja a Magyar Hírlap.
Eduline
Több mint 42 ezer diák morzsolódott le, esett ki a közoktatásból a tankötelezettség felső korhatárának csökkentése miatt - tudta meg a 168 Óra.
Eduline
Meglepően magas Magyarországon a lemorzsolódó egyetemisták száma.Az Óbudai Egyetemen idén ősztől patronáló tanárok segítik alapképzésben, nappali tagozaton az elsőéves hallgatók beilleszkedését és tanulmányi munkáját.
MTI
A Magyar Nemzet csütörtöki cikke szerint korai jelzőrendszer kiépítését tervezi a kormány, amely segítene megakadályozni a lemorzsolódást a veszélyeztetett tanulók körében. Bár 2014-re javult a helyzet, ez nem a jobb tanulói eredményeknek köszönhető.
MTI
Uniós szinten is baj van az oktatással, nem csak Magyarországon. Ettől függetlenül nincs mire büszkének lennünk: mi költünk legkevesebbet az oktatásra és az itt élő, nehéz körülmények között élő 15 évesek fele nem tud megoldani egyszerű matematikai problémákat sem.
Eduline
Jelentősen csökkent az utóbbi években a lemorzsolódás a hazai felsőoktatási intézményekben, de még így is nagyon magas – tudta meg a Magyar Nemzet. A hallgatóknak több mint a harmada képtelen megszerezni a diplomáját.
Eduline
Javulni kezdtek a hazai oktatási mutatók, az elmúlt évek kedvezőtlen tendenciái után tavaly végre csökkent a korai iskolaelhagyók aránya, és egyre kevesebb az évismétlés a lemorzsolódás szempontjából legveszélyeztetettebbnek számító szakiskolákban is – írta a Magyar Nemzet.
Eduline
Az oktatás átalakítása is szóba kerül majd a Fidesz jövő heti, mezőkövesdi frakcióülésén - mondta újságíróknak Orbán Viktor.
Eduline
2015-től felmérnék a felsőoktatásba belépő, illetve a végzős hallgatók kompetenciáit: az eredmények határoznák meg, kinek kell felzárkóztató kurzusra járnia. A felsőoktatási államtitkárság a lemorzsolódási arány tízszázalékos csökkenését várja az intézkedéstől. Íme, a részletek.
Eduline
Szembemegy Hoffmann Rózsa egy évvel ezelőtti retorikájával az új felsőoktatási stratégia, amely a riasztó lemorzsolódási adatokért elsősorban nem az intézményekben "lófráló" egyetemistákat teszi felelőssé.
Eduline
Nem rossz ötlet, hogy az emelt szintű érettségi a felvételi előfeltétele legyen, de ez még nem oldja meg a...
Eduline
A hallgatók harmincöt-negyven százaléka – ennyien kénytelenek diploma nélkül távozni az egyetemekről, főiskolákról egy-két, rosszabb esetben három-négy év tanulás után, legalábbis Pokorni Zoltán szerint, aki utólagos tandíjat szedne a lemorzsolódó diákoktól. A kérdés csak az, hogy pontosan kinek kellene visszamenőleg kifizetnie a képzése árát.
Eduline
Politikai megállapodásra jutottak az Európai Unió tagországainak oktatásügyi miniszterei pénteken azokról az uniós ajánlásokról, amelyek célja, hogy segítsék az iskolát annak befejezése előtt elhagyók számának csökkentésére hivatott politikai programok végrehajtását - jelentette be az elnöklő Hoffmann Rózsa, oktatásért felelős államtitkár a brüsszeli találkozót követően.
Eduline
Sikerült előrelépést tenniük az európai uniós tagállamoknak az elmúlt évtizedben oktatási rendszereik kulcsfontosságú területein, de a 2010-re elérni kívánt öt referenciaérték közül mindössze egyet tudtak teljesíteni - állapította meg kedden Brüsszelben kiadott jelentésében az Európai Bizottság.
Eduline