Ennek a magyar egyetemisták is örülnének: nagyon olcsón utazhatnak júniustól a cseh diákok
Június 10-tól 75 százalékos kedvezménnyel fognak utazni a vasúton és az autóbuszokon a cseh diákok - így döntött kedden az ügyvezető cseh kormány.
Június 10-tól 75 százalékos kedvezménnyel fognak utazni a vasúton és az autóbuszokon a cseh diákok - így döntött kedden az ügyvezető cseh kormány.
Öt és fél év után néhány napos látogatásra visszatért Pakisztánba Malala Juszafzai Nobel-békedíjas nőjogi harcos, aki az ellene elkövetett merénylet óta nem járt a hazájában.
Új nyelvtanárt kaptak egy finn általános iskola diákjai, Eliast, a humanoid robotot, aki hatalmas türelemmel ismétli meg a feladatokat, soha nem hozza feszélyező helyzetbe a diákokat, ha kérdezni akarnak valamint és még táncolni is tud.
A Szíriával szomszédos országokban élő menekült gyerekek több mint negyven százaléka nem jár iskolába a KidsRights szerint. A nemzetközi segélyszervezet kedden ismertetett jelentéséből kiderült, hogy ez a szám emelkedik, és nő a veszélye annak, hogy elvész egy generáció, ami súlyos hatással lenne a nyolcadik éve háború dúlta Szíria újjáépítésére irányuló erőfeszítésekre.
A brit közmédia újságírói idén 1000 iskolába látogatnak el, hogy az álhírek felismerésére oktassák a gyerekeket.
Százezrek tüntettek a fegyvertartásra vonatkozó szabályok szigorításáért Washingtonban és számos amerikai nagyvárosban szombaton. A megmozdulást a floridai ámokfutás túlélői szervezték.
Florence Parly francia védelmi miniszter elfogadhatatlannak nevezte a diáklányok elleni zaklatásokat a Saint-Cyr katonai akadémia előkészítő tanfolyamain, miután a Libération című napilap pénteken nyilvánosságra hozta ezeket. A tárcavezető intézkedéseket ígért a legjelentősebb francia katonai oktatási intézmény "hangos kisebbsége" ellen.
Egy pennsylvaniai tanfelügyelő megtalálta a megoldást az iskolai lövöldözésekre: kövekkel fegyverzi fel a gyerekeket.
Jóváhagyta csütörtöki ülésén a lett parlament (Saeima) harmadik - végső - olvasásban is az oktatási reformot, amelynek értelmében a nemzetiségi iskolák a 2020-2021-es tanévig fokozatosan áttérnének csaknem minden tantárgy lett nyelven történő oktatására. Hatályba lépéséhez a jogszabályt az elnöknek kell jóváhagynia.
George Clooney a szombati washingtoni diáktüntetés előtt a The Guardian amerikai különkiadását szerkesztő parklandi gimnázium diákjainak küldött nyílt levelében dicsérte a fiatalok fegyveres erőszak elleni tiltakozó mozgalmát. Mint írta: kiállásuk miatt megint büszkének érzi magát hazájára.
Egy texasi férfi elment a helyi oktatási bizottság ülésére és elmondta, hogyan bántották diáktársai annak idején, köztük a bizottság ülését vezető férfi is.
A forgalmi vizsgán a falat lebontva belehajtott a vizsgaközpont épületébe egy 17 éves minnesotai lány.
Kigyulladt egy firenzei ház, mert három amerikai cserediák víz nélkül főzött spagettit.
Kiszabadult a Boko Haram dzsihadista szervezet fogságából szerdán az egy hónapja elrabolt 110 iskolás lány többsége az északkelet-nigériai Dapchi településen - jelentették hírügynökségek szemtanúkra hivatkozva. A nigériai tájékoztatási miniszter megerősítette 91 lány visszatértét.
Melania Trump fellépést ígért kedden az internetes zaklatás ellen.
Lövöldözés volt a Maryland amerikai szövetségi állambeli Great Mills egyik gimnáziumában kedden - közölte a megyei seriff és a tankerület. Az incidensben két ember és a lövöldöző megsebesült.
Négy beszélő robot segít a matematika és a nyelv tanításában tamperei általános iskolákban - jelentette a Yle finn országos műsorszolgáltató.
Legalább 15 gyermek és két nő vesztette életét hétfőn a kelet-gútai Arbin település iskolájának alagsorában, amikor rejtekhelyüket bombatalálat érte - közölte az Emberi Jogok Szíriai Megfigyelőközpontja (OSDH).
A Nagy-Britannia legszegényebb családjaiból származó, különböző etnikumú gyerekeket szerteágazó módon segítő brit tanárnő, Andria Zafirakou nyerte el idén a világ legjelentősebb, egymillió dollárral (253 millió forint) járó pedagógusdíját, a Global Teacher Prize-t, amelyet vasárnap adtak át Dubajban.
Hogyan kapcsolódik egymáshoz egy matematikai egyenlet és a negyedik Star Wars-film kocsmai muzsikája? Egy Dani Ochoa nevű lány megmutatta.