Újságírók oktatják az álhírek felismerését a brit iskolákban

A brit közmédia újságírói idén 1000 iskolába látogatnak el, hogy az álhírek felismerésére oktassák a gyerekeket.

  • Eduline

A projekt indoklása szerint az álhírek terjedése veszélyezteti a tényeken alapuló társadalmi vitákat, és rontja az újságírás hitelét is, ezért az olvasókat fel kell készíteni arra, hogyan tudnak különbséget tenni a hihető információk és az álhírek között - írja a 444.hu.

A BBC szerint a 12 és 15 éves kor közötti fiatalok különösen veszélyeztetettek, mert a közösségi médiában eléjük kerülő hírek között nehezen navigálnak, már csak azért is, mert a Facebookon alapvetően minden megosztott poszt ugyanúgy néz ki.

A BBC ezen kívül szeretné újra összehozni a briteket, ugyanis úgy látják, egyre megosztottabb az ország. Az álhírek elleni fellépés és az oktatási szerepvállalás szerintük ebben segítheti majd őket. 

Így tanulhattok amerikai egyetemen ösztöndíjjal: már pályázhattok

Posztgraduális amerikai ösztöndíjra pályázhattok május 22-ig, az Egyesült Államok bármelyik egyetemét választhatjátok. Már lehet pályázni a Fulbright Posztgraduális Hallgatói Ösztöndíjakra, a 2019/2020-as tanévre, bármelyik tudományterületen vagy művészeti ágban - olvasható a Fulbright Hungary Facebook-oldalán közzétett bejegyzésben. "Alapfeltétel a pályázott témában legkésőbb 2018. július 15-ig szerzett legalább BA/BSc szintű diploma.

Hozzászólások

Pukli István: „A pedagógiai felelősség része annak felismerése is, ha valaki nem kérdez, mégis segítségre szorul”

Egy dániai SOSU-órán, egy prezentáció közben szembesültem azzal, hogy a kooperáció és a kollaboráció fogalmát mennyire eltérően értelmezhetjük. Pedagógusként régóta foglalkoztat ez a kérdés. Magyarországon tanítottam, tanulásszervezési módszereket alkalmaztam és pedagógusokat is képeztem. A kooperatív tanulás számomra nem egy divatos módszertani címke, amelyet utólag ragasztunk a csoportmunkára, hanem tudatosan felépített pedagógiai rendszer. Vélemény.

„Az adományozás könnyen függőségi viszonyt alakíthat ki” – így segít a szegregátumban élő családoknak az Edison-díjas Bagázs

A két roma szegregátumban jelen lévő Bagázs Közhasznú Egyesület közel 150 önkéntessel, évente négyezer foglalkozással segíti a hátrányos helyzetű családokat, miközben az iskolákban, fesztiválokon és vállalatoknál is igyekszik érzékenyíteni, és eljuttatni minél több helyre az üzenetet, hogy nem mindenki indul ugyanonnan az életben.