Nap képei: költségvetési megszorítások miatt tüntetnek a görög tanárok
A tanárok a kormány megszorító politikája ellen tüntetnek. Képgaléria a tüntetésről.
A tanárok a kormány megszorító politikája ellen tüntetnek. Képgaléria a tüntetésről.
Kedden evakuálták a bukaresti 133-as számú iskola épületét, miután annak fertőtlenítését követően az egyik osztályból többen is légzési nehézségekre panaszkodtak. Tizennyolc gyereket kórházba szállítottak, az oktatást pedig három napra felfüggesztették – írja a Maszol.
A hatéves John Oliver Zippay három éven át küzdött leukémiával, december végén pedig megkapta az utolsó kemoterápiás kezelését is. A hosszú harc után amikor a kisfiú év elején bement ohiói iskolájába, megható fogadtatásában volt része, amit videón is rögzítettek.
Tizenhét gyerek és kilenc felnőtt sérült meg könnyebben, mert egy kényszerleszállásra készülő repülőgép egy iskola fölött engedte ki az ilyenkor kötelezően kidobandó üzemanyagot - közölték helyi idő szerint kedden az amerikai hatóságok.
Agyonlőttek egy diákot egy texasi középiskolában helyi idő szerint kedden, a gyanúsítottat keresik a rendőrök - közölték a helyi hatóságok.
Meddig lehet jelentkezni a különböző országok egyetemeire, főiskoláira, milyen dokumentumokra lesz szükségetek, és mit lehet tudni a képzésekről? Összegyűjtöttük.
Minden új-zélandi iskola számára elérhetőek lesznek a klímaválsággal kapcsolatos oktatási segédanyagok. Ezzel az új tantervvel az ország a világon az elsők között áll.
A német nyelvterületre utazó diákok számára a MÁV-START Zrt. biztosít nemzetközi járatokat, de a többi utazási lehetőség is folyamatosan frissül a külföldi nyelvtanulási program oldalán.
A NASA több érdekes bolygót fedezett fel, mióta 2018 nyarán belekezdtek a TESS-nevű bolygókereső programba.
Országos felháborodást okoztak Kínában egy általános iskolai tanár erőszakos fegyelmezési módszerei. A pedagógust felfüggesztették - írja a 24.hu.
Nem csak aktív résztvevői, sok esetben fő szervezői is voltak középiskolások, egyetemisták a 2019-es évben tartott klímasztrájkoknak. Mutatjuk, hogyan tüntettek a diákok és hogy hogyan történt ez az egész megmozdulás, eseménysorozat a világban.
Emlékezetesre sikerült a 2019-es érettségi: kiszivárogtatták a magyar nyelv és irodalom, matematika írásbeli feladatainak egy részét, illetve a történelem érettségi teljes feladatsorát. De nem csak itthon akadtak problémák az ide vizsgákkal: Angilában is szivárogtattak.
Az iskolai nővér mentette meg tavaly tavasszal az egyik diák életét egy amerikai iskolában. Hétfőn számára szerveztek meglepetésünnepséget - írja a 6abc helyi portál.
Dohányzásra buzdították, megalázták és fizikailag bántalmazták a bécsi Balettakadémia diákjait a kormány által kezdeményezett vizsgálat szerint. Az egyik érintett tanárt kirúgták, a másikat felfüggesztették - írja az Index.
Finnország felajánlotta, hogy ingyenes internetes kurzuson megismerteti a mesterséges intelligencia előnyeit, az általa biztosított lehetőségeket az Európai Unió állampolgáraival - közölték kedden finn illetékesek.
Az illetékesek szerint nem kérdés, hogy aránytalan és kirívóan agresszív akció volt
Mit lehet jelenleg tudni a jövő nyáron induló ingyenes külföldi nyelvtanfolyamokról? Itt vannak a legfontosabbak.
Érettségi vagy diploma utána szívesen végeznétek szakmai gyakorlatot külföldön? Szuper lehetőséget ajánlunk, amelyre folyamatosan lehet jelentkezni.
Rómában és Nápolyban, illetve a főváros környéki kisebb városokban is zárva tartanak az iskolák pénteken, rendkívüli erejű viharokra számítanak.
Kíváncsiak vagytok, hogy néztek ki a legnagyobb sztárok a végzős báljukon? Néhány esetben biztosan meg fogtok lepődni.