Három napra felfüggesztették az oktatást egy bukaresti iskolában

Kedden evakuálták a bukaresti 133-as számú iskola épületét, miután annak fertőtlenítését követően az egyik osztályból többen is légzési nehézségekre panaszkodtak. Tizennyolc gyereket kórházba szállítottak, az oktatást pedig három napra felfüggesztették – írja a Maszol.

  • Eduline

A lap beszámolt arról, hogy kedden tizennyolc gyerek került kórházba a bukaresti 133-as számú iskolából, ahol fertőtlenítés után többen légzési nehézségekre panaszkodtak. Az iskola képviselői kihívták a mentőket és a tűzoltókat, akik kiürítették az épületet.

A bukaresti tanfelügyelőség tájékoztatása szerint a fertőtlenítés után készített jegyzőkönyvben nem szerepelt, hogy 24 órán át tilos lenne beengedni az épületbe a tanulókat és a szakszemélyzetet, így beengedték őket. A közegészségügyi igazgatóság kedd este úgy döntött, hogy három napra felfüggeszti a tanítást az iskolában.

Az utóbbi időben nem ez az első eset, hogy egy iskolai fertőtlenítés után tömegesen megbetegednek a diákok és el kell rendelni az oktatás szüneteltetését. Ahogy azt korábban mi is megírtuk, az egyik aradi iskolában a rovarirtási és fertőtlenítési munkálatok után kerültek többen az intenzívre.

Egy iskola fölött engedte ki üzemanyagát egy gép: többen megsérültek

Tizenhét gyerek és kilenc felnőtt sérült meg könnyebben, mert egy kényszerleszállásra készülő repülőgép egy iskola fölött engedte ki az ilyenkor kötelezően kidobandó üzemanyagot - közölték helyi idő szerint kedden az amerikai hatóságok.

Tetszett a cikk? Iratkozz fel hírlevelünkre

Ha szeretnéd megkapni legfrissebb cikkeinket az érettségiről, az egyetemi-főiskolai és a középiskolai felvételiről, ha érdekelnek a felsőoktatás, a közoktatás, a nyelvoktatás és a felnőttképzés legfontosabb változásai, iratkozz fel hírleveleinkre.

Hozzászólások

Új igazgatói pályázatot írnak ki a csömöri iskolában: egy szülő csuklószorításról és megalázó büntetésekről beszélt Bátovszky János kapcsán

Már a tanév második félévétől új vezetője lehet a Csömöri Mátyás Király Általános Iskolának. A Blikknek megszólalt egy szülő is, aki azt állítja, Bátovszky János igazgató korábban durván megszorította a lánya csuklóját. Egy másik gyerekkel pedig állítása szerint százszor íratta le büntetésből, hogy „nem szaladunk”.

@eduline.hu

„A pedagógusok féltek meghívni, bármennyire is szükségesnek, jónak tartották a civil szervezetek jelenlétét” @amnesty_magyarorszag #eduline #iskola #magyar #civilszervezetek

♬ eredeti hang - eduline.hu