Egy iskola fölött engedte ki üzemanyagát egy gép: többen megsérültek

Tizenhét gyerek és kilenc felnőtt sérült meg könnyebben, mert egy kényszerleszállásra készülő repülőgép egy iskola fölött engedte ki az ilyenkor kötelezően kidobandó üzemanyagot - közölték helyi idő szerint kedden az amerikai hatóságok.

  • MTI

A Los Angeles megyei tűzoltóság tájékoztatása szerint senkit sem kellett kórházba vinni. A járatot üzemeltető Delta Airlines arról számolt be, hogy a Los Angelesből Sanghajba tartó gép a felszállás után hajtóműhibát észlelt, és kénytelen volt visszafordulni és kényszerleszállást végrehajtani, ám teli üzemanyagtartállyal a gép ilyenkor túl nehéz lenne ahhoz, hogy biztonságosan le tudjon szállni, ezért kénytelen volt kiengedni az üzemanyagot.

A tűzoltóság megerősítette, hogy az iskola játszóterére repülőgép-üzemanyag ömlött, éppen akkor, amikor a gyerekek kint játszottak. A mentésben mintegy 70 tűzoltó vett részt, két utcát lezártak, és az incidenst követően az iskolát kiürítették és minden diákot hazaküldtek.

A szövetségi légügyi hatóság vizsgálatot rendelt el, és azt feltételezi, hogy a pilóták nem tartották be az üzemanyag kiengedésére vonatkozó szabályokat, amelyek azt írják elő, hogy a kerozint kijelölt, lakatlan terület fölött kell kiengedni, megfelelő magasságban ahhoz, hogy elpárologhasson mielőtt földet ér.

Agyonlőttek egy diákot egy texasi középiskolában - a gyanúsítottat keresik

Agyonlőttek egy diákot egy texasi középiskolában helyi idő szerint kedden, a gyanúsítottat keresik a rendőrök - közölték a helyi hatóságok.

Tetszett a cikk? Iratkozz fel hírlevelünkre

Ha szeretnéd megkapni legfrissebb cikkeinket az érettségiről, az egyetemi-főiskolai és a középiskolai felvételiről, ha érdekelnek a felsőoktatás, a közoktatás, a nyelvoktatás és a felnőttképzés legfontosabb változásai, iratkozz fel hírleveleinkre.

Hozzászólások

Pukli István: „A pedagógiai felelősség része annak felismerése is, ha valaki nem kérdez, mégis segítségre szorul”

Egy dániai SOSU-órán, egy prezentáció közben szembesültem azzal, hogy a kooperáció és a kollaboráció fogalmát mennyire eltérően értelmezhetjük. Pedagógusként régóta foglalkoztat ez a kérdés. Magyarországon tanítottam, tanulásszervezési módszereket alkalmaztam és pedagógusokat is képeztem. A kooperatív tanulás számomra nem egy divatos módszertani címke, amelyet utólag ragasztunk a csoportmunkára, hanem tudatosan felépített pedagógiai rendszer. Vélemény.

„Az adományozás könnyen függőségi viszonyt alakíthat ki” – így segít a szegregátumban élő családoknak az Edison-díjas Bagázs

A két roma szegregátumban jelen lévő Bagázs Közhasznú Egyesület közel 150 önkéntessel, évente négyezer foglalkozással segíti a hátrányos helyzetű családokat, miközben az iskolákban, fesztiválokon és vállalatoknál is igyekszik érzékenyíteni, és eljuttatni minél több helyre az üzenetet, hogy nem mindenki indul ugyanonnan az életben.