#felzárkóztatás

Vizsgálóbizottságot hozna létre a Tisza, az oktatási felzárkóztatásra szánt támogatások felhasználását is ellenőriznék

Több mint húsz év felzárkóztatási programjait venné górcső alá a Tisza Párt: arra keresnék a választ, hogy a hátrányos helyzetű és roma közösségek támogatására fordított milliárdok valóban segítették-e az esélyegyenlőség megteremtését, vagy a források egy része nem jutott el azokhoz, akiknek szánták. A tervezett parlamenti vizsgálóbizottság az oktatási felzárkóztatás eredményességét és az esetleges visszaéléseket is feltárná.


Új tanodát nyitottak Borsodban: húsz gyerekre négy segítő jut, az iskolai lemorzsolódás csökkentése a cél

Mintegy 30 millió forintból újítottak fel egy korábban rossz állapotú épületet a Borsod-Abaúj-Zemplén vármegyei Ormosbányán, ahol a hátrányos helyzetű gyerekek tanulását segítő tanoda nyílt. A Tanulj, Tesó! Alapítvány új közösségi terében a diákok személyre szabott fejlesztést, korrepetálást és szakköri foglalkozásokat kapnak, de a tervek szerint a családok támogatására is nagy hangsúlyt fektetnek majd.






Még nem tettek csodát a kistelepülésekre kihelyezett egyetemi központok, de talán kár is erre várni

2016-ban indult el idehaza az első közösségi felsőoktatási képzési központ Hatvanban, azzal a céllal, hogy a kisebb településeken megtartott egyetemi képzések majd segítenek felzárkóztatni a hátrányos régiókat. Annyit elérhettek ezek az intézmények, hogy egy-egy cég nem hagyta ott a környéket, ám az általunk megkérdezett oktatáskutató elmondása alapján ennél jóval mélyebb problémákat kell megoldani a diplomások arányának növeléséhez.



Az angol képzésen tanulók magukkal hozott biológiatudásában a legnagyobbak a különbségek

A magyar mellett a német programon is mérsékeltek a különbségek a diákok előzetes tudásában, de éppen azért tartanak nem kötelező felzárkóztató kurzusokat, hogy az előképzettségben meglévő eltéréseket is ki lehessen egyenlíteni – erről is beszélt lapunknak a pécsi egyetem orvosi biológiai intézetének igazgatóhelyettese. A mai biológia érettségi nap szakmai támogatását köszönjük a Pécsi Tudományegyetem Általános Orvostudományi Karának.