A kormány felelőssége a roma tanulók oktatási sikertelensége a Roma Sajtóközpont szerint

Nyílt levélben hívják fel a civilek Gulyás Gergely figyelmét arra, hogy a roma gyerekek oktatási integrációja ma a legsúlyosabb társadalmi kérdések közé tartozik, és a kialakult helyzetben nagy felelőssége van a kormánynak is.

  • Tornyos Kata

"Magyarországon az iskola a világon szinte egyedülálló módon még növeli is a társadalmi különbségeket. Tizenkét év kormányzás után kire lehet mutogatni emiatt?" – írja nyílt levelében a Roma Sajtóközpont.

A tegnapi Kormányinfón az rtl.hu kompetenciamérésekre vonatkozó kérdésére Gulyás Gergely azt mondta: a romlás oka a vidéki településeken nagyobb arányban tanuló roma származású gyerekek száma lehet, nem pedig a tanárhiány, de ennek elemzését inkább a szakemberekre, nem pedig a politikára bízza. Emiatt írtak nyílt levelet a miniszterelnökséget vezető miniszternek civil szervezetek.

"Egyetértünk Gulyás Gergelynek a mai kormányinfón tett kijelentésével, amelyben az idei lesújtó kompetencia adatok kapcsán elismerte, hogy gond van a roma gyerekek oktatási integrációjával. Igen, véleményünk szerint ez ma a legsúlyosabb társadalmi kérdések közé tartozik" - szerepel már rögtön a levél első bekezdésében.

Szerintük a roma tanulók oktatási sikertelenségében összpontosul a magyar közoktatás szinte minden problémája. A roma diákok ugyanis nagyrészt olyan kistelepüléseken élnek, ahol eleve nem tudnak hozzáférni a minőségi oktatáshoz, ráadásul ezen települések iskoláinak zömében évtizedek óta szaktanárhiánnyal küszködnek, amelyek infrastrukturálisan és eszközellátottságban is messze elmaradnak az elvárt szinttől.

Nyílt levél Gulyás Gergelynek!Egyetértünk Gulyás Gergelynek a mai kormányinfón tett kijelentésével, amelyben az idei...Posted by Roma Sajtóközpont - Roma Press Center on Thursday, July 27, 2023A civil szervezetek több javaslatot is tesznek a kormánynak a felzárkóztatás érdekében, többek között azt, hogy "Indítsanak átfogó felülvizsgálati programot a roma gyerekek indokolatlan értelmi fogyatékossá minősítésének csökkentése érdekében. Ezáltal a korlátozott gyógypedagógiai kapacitást a valódi SNI tanulókra lehetne fordítani. A roma gyerekek egyenlőségének biztosítása mellett zárják be azokat a kistelepülési iskolákat, ahol a gyereklétszám nem indokolja fennmaradást."

 

 

Hozzászólások

Pukli István: „A pedagógiai felelősség része annak felismerése is, ha valaki nem kérdez, mégis segítségre szorul”

Egy dániai SOSU-órán, egy prezentáció közben szembesültem azzal, hogy a kooperáció és a kollaboráció fogalmát mennyire eltérően értelmezhetjük. Pedagógusként régóta foglalkoztat ez a kérdés. Magyarországon tanítottam, tanulásszervezési módszereket alkalmaztam és pedagógusokat is képeztem. A kooperatív tanulás számomra nem egy divatos módszertani címke, amelyet utólag ragasztunk a csoportmunkára, hanem tudatosan felépített pedagógiai rendszer. Vélemény.

„Az adományozás könnyen függőségi viszonyt alakíthat ki” – így segít a szegregátumban élő családoknak az Edison-díjas Bagázs

A két roma szegregátumban jelen lévő Bagázs Közhasznú Egyesület közel 150 önkéntessel, évente négyezer foglalkozással segíti a hátrányos helyzetű családokat, miközben az iskolákban, fesztiválokon és vállalatoknál is igyekszik érzékenyíteni, és eljuttatni minél több helyre az üzenetet, hogy nem mindenki indul ugyanonnan az életben.