Fontos határidő jár le augusztus 31-ig, akik nem kapcsoltak időben, fizethetnek
Mi a teendő, ha nem sikerül eddig diplomát szerezni?
Mi a teendő, ha nem sikerül eddig diplomát szerezni?
Na jó, ha kerülni nem is lehet teljesen, mérsékeljétek a használatát az alábbiaknak!
Új platformokon indult harc a diákok kegyeiért.
Az Ungvári Nemzeti Egyetem hallgatói egy új sportpályával gazdagodtak.
Tizenötödik éve igényelhetnek a felsőoktatásban résztvevők diákhitelt a tanulmányaikhoz, a jelenlegi kétféle konstrukció mellé pedig hamarosan érkezhet a harmadik. Cikkünkben igyekszünk az összes felmerülő kérdést tisztázni a hitelekkel kapcsolatban.
A felsőoktatási intézmények kollégiumainak többségében a héten lezárulnak a felvételi eljárások. Megmutatjuk, mennyibe kerülnek a kollégiumi ágyak egy-egy egyetemen, bár nagy titkot nem árulunk el azzal, hogy jóval olcsóbbak az albérleteknél.
Sok ezer izraeli fiatalt érintő, helyzetüket javító drámai változást jelentett be Gadi Ejzenkot vezérkari főnök: az izraeli hadsereg már októbertől magára vállalja a harci egységektől leszerelt katonák továbbtanulásának költségeit - közölte a Jediót Ahronót című izraeli újság honlapja, a ynet hétfőn.
A sarkkör közelsége miatt alacsony népességű Grönland egy 650 fős egyetem tud fenntartani.
Több mint kétmilliárd forintot tudtak kialkudni a kormánynál, hogy az egyetemi béremelésekhez hasonlóan ők is emelni tudjanak.
Jövőre hatszorosára nő az Új Nemzeti Kiválósági Programra (ÚNPK) fordítható keret - közölte Rétvári Bence államtitkár.
Kolozsvár környékén rengeteg frissen végzett informatikust alkalmaznak és folyamatosan bővülnek, míg itthon szenvedünk a megfelelő számú hallgatók képzésével is.
Most jön a felvételi eljárás lényege, kiderül, hova vették fel a felvételizőket. Ezzel kapcsolatban is érdemes megjegyezni néhány fontos dátumot.
A tanultabb rétegeket és az oktatás szereplőit is elérte a sikertelen törökországi puccskísérletet követő tisztogatás. Erdogan elnök gyakorlatilag minden feltételezett ellenzéki félreállít.
Szakképzés katasztrofális helyzete, forráshiány az oktatásban, cigányok szegregációja, rossz tanári közérzet, átgondolatlan törvénymódosítások? Mind, mind olyan kritika, mellyel Pokorni Zoltán egykor a szocialista kormányokat kritizálta a választások után. Felkutattuk a Fidesz egykori elképzeléseit az oktatási rendszerről, de Pokorni szavait akár egy mai ellenzéki szájába is adhatnánk, annyira félrecsúszott minden, amit 2010-ben elterveztek.
Már megnézhetitek az egyes felvételi helyekre számított összpontszámotokat, és azt is, hogyan jött ki.
Nem rontják a brit diákok teljesítményét a bevándorló gyerekek, a külföldi egyetemisták pedig brutális mennyiségű pénzzel járul hozzá a felsőoktatáshoz.
Számos hazai egyetem és főiskola törekszik, hogy megkönnyítse a hallgatói életét az intézményi ügyintézésben, a kurzusokról és oktatókról feltöltött információkkal lássák el őket. A tanulás mellett többen arra is ügyeltek, hogy kikapcsolódási lehetősége is legyen a hallgatóknak.
Dokumentumok pótlására és egyszeri sorrendmódosításra van lehetőség ma éjfélig.
Holnap éjfélkor jár le a határidő, amit az Oktatási Hivatal a felvételihez szükséges adatok, dokumentumok és a sorrend módosításához szabott. Cikkünkben választ adunk a leggyakrabban felmerülő kérdéseitekre, problémáitokra, hogy ne ez a technikai részlet legyen döntő a felvételi folyamán.
Egyre nagyobb figyelem irányul az úgynevezett STEM-egyetemekre, a neves szaklap is a legjobb 21 amerikai intézmény nyomába eredt.