Megy is, marad is a CEU: Budapesten és Bécsben is indítanak képzéseket
Jóváhagyta a CEU kuratóriuma, hogy az egyetem a megkezdje a hallgatók toborzását a 2019/2020-as tanévre - Budapestre. Ugyanakkor Bécsben is megkezdik az oktatást 2019-ben.
Jóváhagyta a CEU kuratóriuma, hogy az egyetem a megkezdje a hallgatók toborzását a 2019/2020-as tanévre - Budapestre. Ugyanakkor Bécsben is megkezdik az oktatást 2019-ben.
Július második felében kiderül, hogyan alakulnak az idei ponthatárok. Addig is nézzétek meg, milyenek voltak a tavalyiak.
Az orosz hatóságok visszavonták a Shaninka akkreditációját, amely Oroszország egyik vezető társadalomtudományi egyeteme.
Hány pontot érhetnek a felvételin a különböző versenyeken elért helyezések? Utánajártunk.
Sokaknak szeptemberben már nem kezdődik el az egyetem, hiszen a diploma után a legtöbben dolgozni kezdenek. Összegyűjtöttünk pár olyan dolgot, amitől minden friss diplomás tart.
Budapesten tíz százalékkal drágultak az albérletek egy év alatt, és a nagyobb egyetemvárosokban is emelkedtek a bérleti díjak. Az egyetlen kiút a kollégiumi férőhely lehet, mutatjuk, mennyibe kerülnek a budapesti kollégiumok az idén.
Sokaknak egy újabb korszak zárul le az utolsó vizsga befejeztével. Összegyűjtöttük, hogy mi az a tíz dolog, amivel már találkozhattatok és amit már érezhettetek végzősként.
Sokak számára mentőöv lehet a pótfelvételi. Ugyanis, ha valakit nem vesznek fel az általa megjelölt szakok egyikére sem, akkor még pótfelvételivel bekerülhet a felsőoktatásba. Utánajártunk, mik a legfontosabb szabályok.
Szeptembertől Vezetés és gazdálkodás a közszolgálatban szakirányú továbbképzési szak indul a Nemzeti Közszolgálati Egyetemen. Az új szak egy együttműködés megújításának köszönhetően jön létre.
Új ösztöndíjprogramot hirdettek végzős középiskolások számára, annak érdekében, hogy segítsék az átmeneti időszakot a középfokú- és felsőoktatás között. Akár (egyszeri) százezer forint támogatást is lehet nyerni.
Még mindig óriási akadályt jelent a nyelvvizsga megszerzése az egyetemistáknak. Csak júniusig közel százezer olyan képzésről számolt be az Oktatási Hivatal, amelyeknél a hallgatók nem kaphattak oklevelet, hiába tettek sikeres záróvizsgát.
A pályakezdő egyetemi-főiskolai oktatók még inkább érzékelik a bérnövekedést Rétvári Bence államtitkár szerint.
Állami ösztöndíjas képzésre jelentkeztetek az idei felvételin? Fontos, hogy mielőtt beiratkoztok az egyetemre, tisztában legyetek azzal, mit kell vállalnotok a támogatásért cserébe.
A kezdő oktatók fizetésének emelését, arányosabb bértábla kialakítását kéri a Felsőoktatási Dolgozók Szakszervezete, amely szerint a kormány még inkább átláthatatlanná tette a felsőoktatás irányítását.
A kiemelkedő teljesítményű hallgatók tíz hónapon keresztül havi 40 ezer forintos juttatást kaphatnak, ha elnyerik a nemzeti felsőoktatási ösztöndíjat. Sok helyen megkezdődött a jelentkezés a 2018/19 tanévre, ugyanis számos egyetem közzétette már a pályázati felhívást.
Jelentkeztetek az egyetemre, de nem szeretnétek már idén szeptemberben elkezdeni a tanulmányaitok? Mit tehettek? Újabb olvasói kérdésre válaszoltunk.
Hány félévig tanulhattok állami támogatással egyetemen vagy főiskolán? Mi a helyzet, ha orvosi egyetemre jártok? És ha doktori képzést végeznétek?
Még nem kaptátok meg a diplomátokat, mert nem szereztetek nyelvvizsgát? Új feltételekkel indul újra a diplomamentő program. Kik vehetik igénybe, milyen nyelvekre szól a támogatás? Most minden kérdésre válaszolunk.
Fel kell készülni: nehéz hetek várnak az egyetemistákra és főiskolásokra, elkezdődött ugyanis a vizsgaidőszak. Milyen kínos helyzetekbe kerülhettek ezekben a napokban? Mutatjuk.
A 24 éves hallgató évekig titkolta, hogy egyetemen tanul, a családja pedig nem is sejtette, hogy épp a diplomaosztóra hívja meg őket.