Közoktatás Szponzor tartalom

„Nem csak egy iskolába jártam, hanem egy inspiráló közösségben nőttem fel” – ezt adja a BBIS a diákoknak

Elolvasom

10-15 évet eltölteni ugyanabban az iskolában ritka élmény – még ritkább az, amikor ez az időszak nemcsak a tanulmányokról, hanem életre szóló barátságokról és meghatározó tapasztalatokról is szól. Egy volt diák mesélt nekünk arról, mit jelentett számára a Budapest British International School (BBIS), és hogyan segítette őt egészen az angliai felsőoktatásig vezető úton.

Felsőoktatás Gál Luca

Kollégium, albérlet vagy valami más? Az egyik legnagyobb kihívás az egyetemistáknak a lakhatás megszervezése

Elolvasom

Az egyetemi felvételi után az egyik legfontosabb, ugyanakkor az egyik legnagyobb kihívást jelentő feladat a megfelelő lakhatás megtalálása. 2025-ben több mint 95 ezer hallgató jutott be valamely felsőoktatási szakra, az országban az egyetemisták száma pedig évről évre növekszik. Ezzel párhuzamosan azonban a kollégiumi férőhelyek száma nem követi ezt a trendet, az albérletek ára pedig az egekbe szökött, így a lakhatás kérdése komoly stresszfaktorrá vált a hallgatók számára.

Felsőoktatás Palotás Zsuzsanna

Így állított csapdát a ChatGPT-t használó hallgatóknak a történelemprofesszor

Elolvasom

Egy amerikai történelemprofesszor rejtett üzenettel buktatta le a dolgozataikat mesterséges intelligenciával író hallgatókat – és az eredmény még őt is sokkolta. A tanár szerint a diákok jelentős része már nem egyszerűen könnyebb utat keres, hanem úgy használja az MI-t, hogy közben nincs tisztában sem a feladat tartalmával, sem a megírt szöveg jelentésével.

1 2 3 4 5 6 7
69