Ezzel a diplomával lehet 230 ezret keresni már pályakezdőként
A műszaki végzettségű friss diplomások átlagosan bruttó 266 ezer forintot keresnek, a legkedvezőbb adatokat felmutató intézmény hallgatói pedig 351 ezer forintos fizetésre számíthatnak.
A műszaki végzettségű friss diplomások átlagosan bruttó 266 ezer forintot keresnek, a legkedvezőbb adatokat felmutató intézmény hallgatói pedig 351 ezer forintos fizetésre számíthatnak.
Egy gyorsjelentést tettek közzé a diplomás-pályakövetési rendszer 2014-es adatairól, melyből kiderül, mennyit keresnek a friss diplomások. Először képzési területenként néztük meg, mennyi a bruttó átlagkereset.
A KSH kutatása azt mutatta ki, hogy a munkaerőpiac képes volt a diplomások számának emelkedésére megfelelő mennyiségű diplomás munkakörrel válaszolni. Általános tendenciaként jelentkezik ugyanakkor, hogy 2001-hez képest a "hierarchiában" lejjebb található rétegekben is egyre nagyobb arányban vannak jelen a magasabb iskolai végzettséggel rendelkezők.
Nincs túltermelés bölcsészekből, nem csak a gyorséttermekben helyezkedhetnek el, és az sem igaz, hogy jelentős részük munkanélküli.
A Budapesti Gazdasági Főiskola (BGF) alapképzési szakos hallgatóinak 49 százaléka már főiskolás évei alatt munkát vállal, a dolgozó hallgatók 73 százaléka a tanulmányaihoz kapcsolódó szakterületen szerez állást - derül ki a felsőoktatási intézmény kutatásából.
Mennyit keresnek a friss diplomások? Megnéztük a legfrissebb pályakövetési adatokat, amelyek intézményekre lebontott átlagfizetéseket is tartalmaznak. Fontos: mivel egy képzési területen belül nagyok a szakok közötti különbségek, ezért az adatok értelmezéséhez nézzétek meg az adott egyetem vagy főiskola képzési kínálatát is.
Milyen fizetésre számíthatnak az egyetemisták és főiskolások a végzés után? Újabb olvasói kérdésre válaszolunk.
Hány hónap alatt találnak állást a friss diplomások? Közzétették a diplomás-pályakövetési rendszer 2013-as adatait.
Nyilvánosságra hozták a diplomás-pályakövetési rendszer 2013-as adatait, új sorozatunkban annak járunk utána, milyen nettó átlagfizetésre számíthatnak az egyetemek, főiskolák végzett hallgatói. Kilencedik rész: Eszterházy Károly Főiskola.
Mennyit keresnek a friss diplomások? Cikksorozatunk mai részében azt nézzük meg, milyen a különböző egyetemeken és főiskolákon diplomát szerzett pályakezdők átlagfizetése.
Nyilvánosságra hozták a diplomás-pályakövetési rendszer 2013-as adatait, új sorozatunkban annak járunk utána, milyen nettó átlagfizetésre számíthatnak az egyetemek, főiskolák végzett hallgatói. Ötödik rész: Pécsi Tudományegyetem.
Nyilvánosságra hozták a diplomás-pályakövetési rendszer 2013-as adatait, új sorozatunkban annak járunk utána, milyen nettó átlagfizetésre számíthatnak az egyetemek, főiskolák végzett hallgatói. Harmadik rész: Eötvös Loránd Tudományegyetem.
Havi nettó harmicezer forinttal magasabb fizetésre számíthatnak a mesterdiplomás pályakezdők, mint azok, akik az...
A jelentkezési lapokat már leadtátok, és alig egy hónap maradt az érettségiig, de még mindig azon hezitáltok, hogy jó képzésre jelentkeztetek-e? A diplomáspálya-követési rendszer friss adataiból kiderül, hogy mennyit keresnek azok a friss diplomások, akik a tizenöt legnagyobb ágazatban helyezkedtek el.
Mennyit keresnek a mesterdiplomás pályakezdők? A jogászok vagy az orvosok fizetése a magasabb? Itt vannak a friss adatok.
Mennyit keresnek a különböző képzési területeken végzett pályakezdők? Az informatikusok vagy a műszaki diplomások átlagfizetése a magasabb? Itt vannak a friss adatok.
Majdnem 350 ezer forint kezdő átlagfizetésre számíthatnak a Pannon Egyetem Műszaki Informatikai Karán végzett informatikusok, ez derült ki az Educatio Nonprofit Kft. jelentéséből, amelyet az állami adatbázisok diplomáspálya-követési célú integrációjáról készített a közelmúltban - írja a Napi Gazdaság.
Múlt héten összeszedtük azokat a végzettségeket, amelyekkel 200 ezer forint feletti fizetésre számíthattok - ma a legrosszabbul fizetett szakmák következnek.
Ahogy arról csütörtökön beszámoltunk, a Műegyetem friss statisztikái szerint mérnöki diplomával átlagosan 350 ezer forintot keresnek a pályakezdők - ma összegyűjtöttük azokat az alapszakokat, amelyeknek a végzettei 200 ezer forint feletti bruttó átlagbérre számíthatnak.
A Budapesti Gazdasági Főiskola alapszakos hallgatóinak 49 százaléka már főiskolás évei alatt munkát vállal, a dolgozó hallgatók 72 százaléka tanulmányaihoz kapcsolódó szakterületen szerez állást – derül ki az intézmény kutatásából. Bár külföldi munkatapasztalattal csak a kutatásban részt vett hallgatók 15 százaléka rendelkezik, 42 százalékukat a külföldi munkavállalás lehetősége is motiválja diplomájuk megszerzésében.