Mutatjuk, mikor tartanak nyílt napokat a TOP 20-as gimnáziumok
Egyre több gimnázium teszi közzé a nyílt napjai időpontját, egyes intézmények pedig több napon át is várják az érdeklődő diákokat.
Mennyit keres havonta egy bölcsészettudományi képzést végzett friss diplomás? Mutatjuk a 2018-as diplomás-pályakövetési kutatás eredményeit.
360 ezer forint felett - akár ennyi is lehet a bruttó jövedelme egy bölcsészdiplomásnak. A nemrégiben megjelent 2018-as diplomás-pályakövetési kutatás eredményeiből kiderül, ez a jövedelem leginkább a Szent István Egyetem diplomásaira jellemző, ugyanis ők keresnek a legtöbbet a bölcsészettudomány területén belül. Hasonló fizetéssel számolnak azonban a Dunaújvárosi Egyetemen végzettek is.
Az adatok a végzés után 1,5–3,5 évvel (vagyis 2017 decemberében) elért - 2014-ben és 2016-ban diplomázott - pályakezdők jövedelmét mutatja.

A statisztika alapján az is elmondható, egy bölcsészdiplomás átlagosan bruttó 276 683 forintot visz haza havonta. A szórás azonban egyetemenként már egészen eltérő: az élen járnak még - a már említettek után - a BME és a SZE friss diplomásai is, 340-360 ezer forint között keresnek havonta, őket követik a Miltonon és a PTE-n végzettek 300-320 ezer forint közötti jövedelemmel.
A többi - bölcsészettudományi képzéssel is bíró - magyar egyetem diplomásai nagyjából egységesen 240-280 forint között keresnek havonta, ahogyan az látszik az ábrán is.
Még több fizetési statisztikáért kattintsatok ide.
Tetszett a cikk? Kövess minket a Facebookon is, és nem fogsz lemaradni a fontos hírekről! |
Gazdasági diplomával is lehet keresni havi 500 ezer forintot
Mekkora átlagbérre lehet számítani gazdasági diplomával? Mutatjuk a legfrissebb kutatási eredményeket.
| Suli mellett dolgoznál? A Jobline megoldja! |
Egészítsd ki zsebpénzed, válogass a legjobb diákmunkák közül a jobline.hu oldalon! Jelentkezz még ma! |
Egyre több gimnázium teszi közzé a nyílt napjai időpontját, egyes intézmények pedig több napon át is várják az érdeklődő diákokat.
Több mint három évtizeden át tanított matematikát és kémiát, ma országgyűlési képviselőként és az Oktatási Bizottság alelnökeként foglalkozik azzal a rendszerrel, amelynek működését saját bőrén tapasztalta. Müller Anna szerint a pedagógusok teljesítményét igenis értékelni kell – de nem mereven és ellenőrzés alapon. Arról beszélgettünk vele, hogyan változott meg a tanári pálya a 90-es évek eleje óta, miért hagyta ott az osztálytermet a politikáért és mit nem lehet számszerűsíteni egy pedagógus munkájában.
Csehországban ez az arány közel kétszer ekkora.
Rendeződött annak a száz, mélyszegénységben élő, kiválóan tanuló diáknak a helyzete, akiknek az ösztöndíjtámogatását augusztusban mondta fel az MBH Bank. Több vállalat és magánszemély is beszállt a program finanszírozásába, így végül a korábbinál is több gyerek kaphat támogatást.
@eduline.hu Bemutatkozik Sutyi, az ELTE bölcsész macskája🐱 #cica #cutecat #magyar #magyartiktok #fy ♬ eredeti hang - eduline.hu
A benyújtott törvényjavaslat szerint szenteste napján az üzletek többsége is zárva tartana, hogy minél többen tölthessék pihenéssel és a családjukkal az ünnepet.
Habár hivatalosan még nem kezdődött el a felvételi időszak, már most érdemes nézegetni az intézmények honlapját, egyes iskolák ugyanis már közzétették, mikor várják a leendő tanulókat nyílt napjukra.
Már folyik a tanulói és pedagógus-laptopok igénylése a KRÉTA rendszerben. A regisztráció szeptember 17-én indult újra, az idei tanévben pedig elsősorban az 5. és 9. évfolyamos diákok kerülnek sorra. A tervek szerint az érintett tanulók már október elejéig megkaphatják az új eszközeiket. Mutatjuk, hol és hogyan lehet benyújtani az igénylést.
Különösen jelentős vagyoni hátrányt okozó hűtlen kezelés bűntette miatt kezdeményezte Hankó Balázs mentelmi jogának felfüggesztését a legfőbbügyész-helyettes.