Ezekben a gimnáziumokban írták a legjobb kompetenciamérést matekból
Egyetlen vidéki gimnázium sincsen a legjobb háromban.
A két tanítási nyelvű oktatásban nem az számít igazán, hogy ki milyen nyelvi szinten kezd. Tóthmátyásné Zuggó Tünde, a Pasaréti Szabó Lőrinc Magyar–Angol Két Tanítási Nyelvű Általános Iskola és Gimnázium igazgatója kiemelte, a képzés végén gyakran azok lesznek a legjobbak, akik a nulla nyelvtudással indultak.
A pasaréti iskola igazgatója kiemelte, hogy általános iskolai tagozaton a nyelvtanulás még élményalapúan és spontán módon történik, így ott minden gyerek számára nyitott a lehetőség. Bár az első osztályba érkezők között óriási szakadék lehet – vannak, akik szinte anyanyelvi szinten beszélnek, míg mások ekkor találkoznak először az angollal –, az egyéni tanulási utak biztosításával a különbségek gyorsan áthidalhatók - írja a hvg360.

A gimnáziumi korosztály kapcsán az igazgató hangsúlyozta, hogy a tartós terhelhetőség és a belső hajtóerő nagyságrendekkel többet nyom a latban, mint a pillanatnyi nyelvi ismeretek.
Nagyon fontos, hogy a tanuló motivált/motiválható legyen, mert a két tanítási nyelvű képzés mindenképpen többletfeladatot jelent; fontos, hogy bírja ezt a terhelést, és vállalkozó szellemű legyen. Ez fontosabb, mint az, hogy milyen nyelvi szinten van, tud-e angolul vagy sem. Nagyon gyakran a nulla nyelvtudással induló tanulóink használják a legmagasabb szinten az angol nyelvet a képzési idő végén
– jegyezte meg Tóthmátyásné Zuggó Tünde.
A mai diákok a közösségi média és az internet révén nagyságrenddel több idegen nyelvű tartalommal találkoznak, mint a korábbi generációk. Az igazgató szerint ez egyszerre jelent előnyt és feladatot a pedagógusoknak: a diákok ugyan magabiztosan kommunikálnak, de kevésbé igényesen. A modern oktatás feladata így az, hogy rávegye őket az akadémiai vagy választékosabb nyelvi szint elsajátítására.
2027-ben felvételizel középiskolába? Lépj be az Eduline Középiskolai felvételi 2027 – minden fontos csoport infó egy helyen csoportjába, hogy elsőként értesülj a legfrissebb felvételi hírekről, ponthatárokról és hasznos tippekről.
Hasonló kihívást jelent a mesterséges intelligencia térnyerése is. Tóthmátyásné kiemelte, bár a diákok napi szinten találkoznak az AI-val, a tudatos használattól még távol állnak. Meg kell tanítani nekik a megfelelő promptolást, az információk kritikus ellenőrzését és a félrevezető állítások kiszűrését.
A teljes interjút a hvg360-on tudjátok elolvasni.
Egyetlen vidéki gimnázium sincsen a legjobb háromban.
Összegyűjtöttük azokat a matematika- és magyar nyelvi témaköröket, amelyekből a kilencedik évfolyamra készülő nyolcadikosok feladatokat kaphatnak a központi írásbeli felvételin.
Már öt olyan esetről tudnak a hatóságok, amikor veszélyes fémtárgyakat találtak a gyerekek halloweeni édességeiben Gyömrőn és környékén.
Továbbra is kérdéses, hogyan folytathatják tanulmányaikat a Nemzeti Közszolgálati Egyetem pedagógushallgatói, miután a kormány bejelentette, hogy megszünteti az intézményben a pedagógusképzést. A hallgatók petíciót indítottak, az ügy pedig hétfőn a parlamentben is napirendre került.
Van köztük, aki egyetemi pedagógusképző központ vezetője, de olyan is, aki ügyvéd, docens és író egyszerre.
Alig két hónappal azután, hogy három év kihagyás után visszatért a tanításhoz, már tankerületi igazgatóként folytatja munkáját Pilz Olivér. A Tanítanék Mozgalom egyik alapítója november 5-től a Miskolci Tankerületi Központ élére kerül.
Az oktatáskutató szerint a tervezetből egyelőre nem rajzolódnak ki érdemi, rendszerszintű oktatáspolitikai változtatások.
Megszavazta a parlament, december 25-e és 26-a mellett a szenteste is munkaszüneti nap lesz.
A hatosztályos gimnázium rengeteg lehetőséget ad a tehetséges gyerekeknek, a felvételik körül kialakult harc és az igazságtalan rendszer viszont komoly gond – véli Molnár Péter, a budapesti Toldy Ferenc Gimnázium igazgatója. Szerinte az iskolája ugyan a jelenlegi helyzet egyik nyertese, de a rendszer így is sok tehetséges gyereket hagy cserben.
A negyedikesek és ötödikesek szövegértési eredménye sokat romlott, viszont több felsőbb évfolyamon is javulást mértek.