Gazdasági diplomával is lehet keresni havi 500 ezer forintot

Mekkora átlagbérre lehet számítani gazdasági diplomával? Mutatjuk a legfrissebb kutatási eredményeket.

  • Eduline

Közzétették a 2018-as diplomás-pályakövetési kutatás eredményeit, a Felvin nyilvánosságra hozták a 2014-ben és 2016-ban valamely gazdasági képzésen végzett diplomások átlagkeresetét. Bruttó 374 402 forint a havi átlagfizetése a gazdasági szektor frissdiplomás dolgozóinak.

Felvi.hu

A végzés után 1,5–3,5 évvel (vagyis 2017 decemberében) kiemelkedő bérrel számolhattak a BME, GDF, BCE és a OE frissdiplomásai. A Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetemen végzett diplomások kerestek a legtöbbet: fizetésük elérhette a havi (bruttó) 550 ezret. A Gábor Dénes Főiskolán végzettek is hasonlóan magas fizetésekről számolhattak be: akár 500 ezer forintosról. De a Budapesti Corvinus Egyetem és az Óbudai Egyetem diplomásai is bruttó 400-450 ezer forint körüli összeggel számolhattak.

Bruttó 334 ezer forint: megvan, mennyit keresnek a három-öt éve végzett diplomások

334 667 forint - ennyi a diplomás-pályakövetési felmérésben megkérdezett, 2014-ben és 2016-ban végzett diplomásainak bruttó átlagbére.

Havi fizetésük elérhette a bruttó 400 ezret a BGE, SZIE és az NKE diplomásainak is.

Tetszett a cikk? Kövess minket a Facebookon is, és nem fogsz lemaradni a fontos hírekről!

Suli mellett dolgoznál? A Jobline megoldja!

Egészítsd ki zsebpénzed, válogass a legjobb diákmunkák közül a jobline.hu oldalon! Jelentkezz még ma!

Hozzászólások

Könnyebb bejutás, ösztöndíj, nagyobb lemaradás: így kerül a hátrányos helyzetű diákok 89 százaléka a szakképzésbe

Tízből kilenc hátrányos vagy halmozottan hátrányos helyzetű diák szakképzésben, vagyis technikumban, szakgimnáziumban vagy szakképző iskolában tanul. Közülük valamivel többen járnak szakképző iskolába, ahol három év alatt szerezhetnek szakmát. Az ösztöndíjak és az egyszerűbb bejutás vonzóvá tehetik ezeket a képzéseket, miközben a 2025-ös PISA-mérés szerint a szakképző iskolákban tanuló 15 évesek jelentős része súlyos kompetenciahiánnyal küzd.

Először mértek számítógépes problémamegoldást a PISA-n: mit tud valójában egy jól teljesítő 15 éves?

A PISA 2025-ben először mérte a 15 évesek számítógépes problémamegoldását. A diákoknak többek között adatokat kellett elemezniük, kísérletezniük, valamint számítógépes produktumokat létrehozniuk és javítaniuk. A magyar tanulók ezen az új területen valamivel az OECD-átlag alatt teljesítettek, az egyes iskolatípusok között pedig hatalmas különbségek vannak.

@eduline.hu Mehringer Marci megosztotta a véleményét, tapasztalatait az oktatásról @Mehringer #mehringer #eduline #magyar #fy #magyartiktok ♬ eredeti hang - eduline.hu

Lépjünk ki a tesztmánia bűvköréből: a három lépés, amivel a tanárok megváltoztathatják a világot

Négyévente, amikor nyilvánosságra hozzák a PISA-tesztek legújabb eredményeit, menetrendszerűen beindul a reflexszerű szirénahang. Politikusok, szakértők és a sajtó képviselői egymást túlkiabálva vonják le az „elkerülhetetlen" következtetéseket: szigorítani kell, következetesebbnek kell lenni, több tananyagot kell lenyomni a gyerekek torkán, s több időt kell az iskolapadban kötelező feladatokkal tölteniük. Mindezt úgy tálalják, mintha a PISA-teszt valóban bármi lényegeset megmutatna arról, mi történik az iskolában, vagy hogy mi is az a tanulás valójában. Vélemény.