Több mint 300 ezer forintos fizetést kapnak azok a pályakezdők, akik ezeken a szakokon végeznek

Gazdasági diplomával az sem jár rosszul, akinek nem a startup-alapítás az álma.

  • Eduline

A diplomáspálya-követési rendszer adatai alapján a 2012/2013-as és a 2014/2015-ös tanévben végzett hallgatók kifejezetten jól keresnek: egy-három évvel az abszolválás után a Budapesti Corvinus Egyetem végzettjei például átlagosan 370 ezer forintos bérrel számolhattak, a Budapesti Gazdasági Egyetem volt hallgatói 331 ezerrel, míg azok, akik a Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetemen tanultak, 315 ezer forintos átlagfizetést vittek haza. Gazdasági végz ettséggel ráadásul gyorsan állást lehet találni, a pályakövetési rendszer adatai azt mutatják, hogy minden második hallgatónak egy hónapot sem kellett CV-írással és állásinterjúkkal töltenie − a gazdaság- és pénzügy-matematikai elemzés szakot végzetteket például pillanatok alatt felszívja a munkaerőpiac −, minden negyedik végzett pedig három hónapon belül megtalálta első állását.

Nem véletlen, hogy évről évre tarolnak a gazdasági szakok a felsőoktatási felvételin − pedig ezeken a képzéseken csak azok szerezhetnek állami ösztöndíjas helyet, akik tanulmányi és érettségi eredményeikkel elérik az igen magasan meghúzott előzetes ponthatárt. A gazdálkodási és menedzsment alapszakot például több mint 8800-an jelölték meg a jelentkezési lapon, ezzel ez a magyar felsőoktatás legnépszerűbb képzése, de a kereskedelem és marketing, a turizmus-vendéglátás, valamint a pénzügy és számvitel szakot is több ezren választják évről évre.

A 2019-es felvételiről itt találjátok legfrissebb cikkeinket.

Ennyit lehet keresni pályakezdő diplomásként: itt vannak a fizetési adatok

Mennyit keresnek a különböző szakokon végzett, néhány év munkatapasztalattal rendelkező fiatal diplomások? Miért nem reális a pályakezdők bérigénye? És milyen összeget érdemes mondani az állásinterjún, ha azt kérdezi a HR-es, milyen fizetéssel lennétek elégedettek? Utánajártunk.

 

Hozzászólások

Müller Anna: „Kellene egy rendelet arról, hogy délután két óra után ne lehessen tanítás”

Több mint három évtizeden át tanított matematikát és kémiát, ma országgyűlési képviselőként és az Oktatási Bizottság alelnökeként foglalkozik azzal a rendszerrel, amelynek működését saját bőrén tapasztalta. Müller Anna szerint a pedagógusok teljesítményét igenis értékelni kell – de nem mereven és ellenőrzés alapon. Arról beszélgettünk vele, hogyan változott meg a tanári pálya a 90-es évek eleje óta, miért hagyta ott az osztálytermet a politikáért és mit nem lehet számszerűsíteni egy pedagógus munkájában.

@eduline.hu Bemutatkozik Sutyi, az ELTE bölcsész macskája🐱 #cica #cutecat #magyar #magyartiktok #fy ♬ eredeti hang - eduline.hu

Már igényelhetők az ingyenes laptopok a KRÉTA-ban, idén is sok a használt köztük

Már folyik a tanulói és pedagógus-laptopok igénylése a KRÉTA rendszerben. A regisztráció szeptember 17-én indult újra, az idei tanévben pedig elsősorban az 5. és 9. évfolyamos diákok kerülnek sorra. A tervek szerint az érintett tanulók már október elejéig megkaphatják az új eszközeiket. Mutatjuk, hol és hogyan lehet benyújtani az igénylést.