Kizárhatják az oktatásból azokat az iráni diáklányokat, akik nem hordanak fejkendőt
Irán szigorúbban fogja ellenőrizni a kötelező fejkendőviseletet az iskolákban és az egyetemeken - jelentette be a teheráni oktatásügyi minisztérium.
Irán szigorúbban fogja ellenőrizni a kötelező fejkendőviseletet az iskolákban és az egyetemeken - jelentette be a teheráni oktatásügyi minisztérium.
A jármű utasai egyetemista diákok voltak.
Három év után végre ismét ülésezett a kétévente összehívott Országos Diákparlament. A javaslataik között szerepel a tanári bérek emelése, a diákparlament évenkénti összehívása és a tanulmányi alapú ösztöndíjak bevezetése is.
Egy hónap múlva indul a tanév, az általános iskolások koronavírus elleni oltása körül azonban még mindig sok a kérdés, ám úgy tűnik, a szervezés az iskolák feladata lesz. A nyári szünet utolsó heteiben derülhet ki, hányan kérik majd az oltást.
Az UNICEF friss felmérése szerint a szegényebb családok gyerekei jobban ki voltak téve a mentális kockázatoknak.
Az SZFE bérszámfejtője elmondta, hogy egyáltalán nem szükséges az új kancellár jelenléte, és épületben tartózkodása ahhoz, hogy elutalják a béreket.
Az emberi erőforrások minisztere rövid Facebook videóban indította el a tanévet.
Online zajlik majd az ötödik globális klímasztrájk.
Kérhet-e a tesitanár videót a diákoktól a jobb jegyért? Baltay Leventével, a Társaság a Szabadságjogokért (TASZ) ügyvédjével beszélgettünk a kérdésről.
Különleges ajándékkal motiválják a diákokat a távoktatásban egy Pest megyei településen.
Az Olaszországból hazatérő egyik diák szülője értesítette az orvost arról, hogy a diákcsoport vírushordozó lehet. A diákok rosszul fogadták a karantén hírét.
Az első félév január 24-ig tart, ezért a tanárok igyekeznek a diákokat minden tárgyból a lehető legzökkenőmentesebben lezárni. Az elmúlt néhány napban ti sem látszotok ki a folyamatos dolgozatírásból és felelésekből? Akkor ezek az érzések ismerősek lesznek.
Nem csak aktív résztvevői, sok esetben fő szervezői is voltak középiskolások, egyetemisták a 2019-es évben tartott klímasztrájkoknak. Mutatjuk, hogyan tüntettek a diákok és hogy hogyan történt ez az egész megmozdulás, eseménysorozat a világban.
Azok a diákok, akik általában nem reggeliznek, rosszabbul teljesítenek az érettségin, mint azok, akik rendesen megeszik a reggelijüket - erre az eredményre jutott egy brit kutatás.
Mi jut eszetekbe először az osztálykirándulásokról? A következő vicces és vidám pillanatok sok mindenkiben felmerülhetnek.
100 ezer forintot talált egy hatodikos szegedi diák a bankautomatában: bevitte a bankba, hogy visszajuthasson a tulajdonosához - az esetről az RTL Klub híradója számolt be.
Hasonló kedvezményekkel dolgozhatnának a diákok cégeknél, mint ha diákszövetkezeteken keresztül tennék. Vagyis a diákszövetkezeteken kívüli munkák esetében is mentesülnének a munkavállalói járulékok megfizetése alól - ezzel csábítanák munkavállalásra a tanulókat.
Egy floridai általános iskolában a diákok édesség és üdítő helyett könyveket vásárolhatnak az egyik automatából.
Felvételi, nyelvvizsga, diákhitel - elég sok új fogalom veszi körül felvételizőket, így érthető, ha több kérdés fogalmazódik meg bennetek. Mutatjuk, hová fordulhattok segítségért, melyek azok az ügyfélszolgálatok, ahonnan válaszokat kaphattok.
Egyre több magyar hallgató választ ausztriai egyetemet, egy év alatt húsz százalékkal emelkedett a kint tanulók száma. Nem véletlenül: Ausztria közel van, az állami egyetemeken nincs tandíj, a kinti magyar egyetemistáknak pedig évek óta saját egyesületük van, magyar gólyaavatót és diáknapokat is tartanak.