Általános iskolai beiratkozás: kell-e szólni az iskolának, ha a gyerek plusz egy évet marad az óvodában?
Ezt érdemes tudni, ha elfogadták az iskolai halasztást.
Ezt érdemes tudni, ha elfogadták az iskolai halasztást.
Alsó tagozatos diákoknak létrejövő iskolai program indítását jelentette be a KIM.
Eduline/MTI
A szülő készíti fel a gyereket a versenyre és egy kisebb, 16 fős osztályban is előfordulhat, hogy a pedagógus csak az aktívabb diákokra figyel - egy többgyerekes anya osztotta meg tapasztalatait a közoktatásról.
Nem mindenki jut ilyen lehetőséghez.
Legalább két újabb tbc-pozitív esetet találtak, több tízmillió forint értékben szereztek be teszteket Németországból.
A Magyar Addiktológiai Társaság elnöke szerint a program akár jó is lehetne, de nem rendőröknek, hanem szakértőknek kellene végezniük.
Az érintett dolgozó munkaköréből adódóan sok emberrel került kapcsolatba, de Takács Péter egészségügyi államtitkár szerint a betegség terjedésének valószínűsége alacsony, mivel minden újszülött kap védőoltást.
Fontos kérdésre válaszolunk.
Minden előzmény nélkül esett össze egy kislány egy vidéki általános iskolában. Társai azonnal segítségért rohantak a tanárokhoz, akik a mentők útmutatása alapján megkezdték az újraélesztést.
A Pécsi Meszesi Általános Iskola idén is meghirdeti a népszerű Harry Potter Országos Versenyt, amelyre minden általános iskolás diákot várnak, aki szeretné összemérni kreativitását, tudását és logikai készségeit a Roxfort világát idéző feladatokban.
A gyerekek influenzaszerű, koronavírus-fertőzés, valamint hányással, hasmenéssel járó megbetegedés miatt maradtak otthon.
Mutatjuk, hogy meddig maradhat a diák az iskolában.
Angliában a 2009-es reform óta a legtöbb gyerek már négyévesen kezdi az iskolát. A gyerekek az óvodai, játékos tanulási környezetből hirtelen a hagyományos, frontális oktatásra épülő tantermekbe kerülnek. Egyre több szakértő és szülő szerint ez a korai váltás árt a gyerekek fejlődésének, és ideje lenne visszahozni a játékos tanulás módszereit az alsó tagozatba.
Visegrádon néhány szülő túlgondolta az erdei iskola hagyományos fogalmát és létrehozott egy valódi, az erdő közepén működő általános iskolát, ahol a gyerekek nap mint nap a természetben tanulnak.
2024-ben Angliában és Walesben 1 304 késes vagy éles tárgyat érintő bűncselekményt regisztráltak az iskolákban, a fiúk és a nagyon fiatal diákok voltak a leggyakrabban érintettek.
Az angol nyelv változatlanul uralja az általános iskolai nyelvoktatást, de a spanyol és az orosz is egyre népszerűbb a diákok körében. A németet viszont már közel hatezerrel kevesebben tanulják, mint tavaly.
A Pedagógusok Szakszervezetének hétfői konferenciáján arra hívták fel a figyelmet, hogy az iskolarendszer jelenlegi formájában nem tartható fenntartható. Központi témájuk a népességfogyás oktatásra gyakorolt hatása volt.
Önkéntes napot szerveztek az egyetemen.
Székács Linda
A Bolyai Matematikaverseny híres a nehéz feladatairól. Kiválasztottunk egyet, melyet a 3. osztályos versenyzőknek kellett megoldania. Nektek sikerülni fog?
Eduline
Itthon 21 memoritert kérnek számon az irodalomérettségin, Kínában 240 verset és prózarészletet kell fejből tudniuk a diákoknak az általános iskolai és a gimnáziumi évek alatt.