Újabb tbc-fertőzötteket találtak Hódmezővásárhelyen

Legalább két újabb tbc-pozitív esetet találtak, több tízmillió forint értékben szereztek be teszteket Németországból.

Korábban az Eduline is megírta, hogy a Hódmezővásárhelyi Szent István Általános Iskola egyik dolgozójánál tbc-megbetegedést igazoltak. Most kiderült, hogy legalább két új tbc-pozitív esetet találtak, négy mintát pedig elküldtek ismételt vizsgálatra.

A Promenád24 most arról számolt be, hogy továbbra is folynak a szűrővizsgálatok a Hódmezővásárhelyi Szent István Általános Iskolában. A járványügyi hatóságok a gyerekek és a felnőttek esetében is elvégzik a szűrést az oktatási intézményben.

A lap információi szerint még több tucat gyerek vár vizsgálatra. A szükséges teszteket több tízmillió forint értékben szerezték be Németországból a rendkívüli helyzetre tekintettel, mivel ekkora mennyiségben nem álltak rendelkezésre Magyarországon. A szűrést három hónap múlva megismételhetik a fertőzés továbbterjedésének megelőzése érdekében.

A korábban azonosított fertőzött után a szakemberek legalább két újabb tbc-pozitív esetet találtak a minták között, négyet pedig elküldtek ismételt vizsgálatra. Az értesülések szerint a járványügyi hatóságok levélben, illetve telefonon is felvették már a kapcsolatot azokkal, akiknél felmerült a betegség gyanúja.

Hozzászólások

Pukli István: „A pedagógiai felelősség része annak felismerése is, ha valaki nem kérdez, mégis segítségre szorul”

Egy dániai SOSU-órán, egy prezentáció közben szembesültem azzal, hogy a kooperáció és a kollaboráció fogalmát mennyire eltérően értelmezhetjük. Pedagógusként régóta foglalkoztat ez a kérdés. Magyarországon tanítottam, tanulásszervezési módszereket alkalmaztam és pedagógusokat is képeztem. A kooperatív tanulás számomra nem egy divatos módszertani címke, amelyet utólag ragasztunk a csoportmunkára, hanem tudatosan felépített pedagógiai rendszer. Vélemény.

„Az adományozás könnyen függőségi viszonyt alakíthat ki” – így segít a szegregátumban élő családoknak az Edison-díjas Bagázs

A két roma szegregátumban jelen lévő Bagázs Közhasznú Egyesület közel 150 önkéntessel, évente négyezer foglalkozással segíti a hátrányos helyzetű családokat, miközben az iskolákban, fesztiválokon és vállalatoknál is igyekszik érzékenyíteni, és eljuttatni minél több helyre az üzenetet, hogy nem mindenki indul ugyanonnan az életben.