Angliában már az általános iskolában kiszűrnék, kiket fenyeget a későbbi munkanélküliség

Már óvodáskorban megjelenhetnek azok a jelek, amelyek arra utalnak, hogy egy gyerek később kieshet az oktatásból és a munkaerőpiacról – állítja a brit fiatalok munkanélküliségével foglalkozó felülvizsgálat vezetője. Angliában ezért már az iskolákban megpróbálnák azonosítani a veszélyeztetett gyerekeket.

Az angliai általános iskoláknak már évekkel a tankötelezettség vége előtt azonosítaniuk kellene azokat a gyerekeket, akiknél fennáll a veszélye annak, hogy később sem továbbtanulni, sem elhelyezkedni nem tudnak – ezt javasolja majd a brit fiatalok munkanélküliségével foglalkozó kormányzati felülvizsgálat.

Alan Milburn, a vizsgálat vezetője a Guardiannek azt mondta, az oktatáspolitikában és a szociális ellátórendszerben is jelentős változtatásokra van szükség ahhoz, hogy csökkentsék azoknak a fiataloknak a számát, akik nem tanulnak, nem dolgoznak és képzésben sem vesznek részt. Őket az angol szakirodalomban a NEET (not in education, employment or training) rövidítéssel jelölik.

A figyelmeztető jelek már nagyon-nagyon korán megjelennek. Őszintén szólva már az óvodáskorban

– mondta Milburn. Szerinte ezért már az általános iskoláknak is azonosítaniuk kellene azokat a gyerekeket, akiknél magas a későbbi NEET-státusz kockázata. A középiskoláknak és más szolgáltatóknak pedig közbe kellene lépniük, és célzott segítséget kellene nyújtaniuk ezeknek a fiataloknak.

Több mint egymillió fiatal nem tanul és nem is dolgozik

A probléma egyre súlyosabb az Egyesült Királyságban. A 16-24 éves NEET-fiatalok száma az év elején több mint egy évtized után ismét meghaladta az egymilliót. Ez azt jelenti, hogy ebben a korosztályban akár minden nyolcadik fiatal nem dolgozik, nem tanul és semmilyen képzésben nem vesz részt.

A Guardian szerint az arány más országokhoz képest is gyorsan emelkedett. Ebben szerepet játszik a mentális egészséggel kapcsolatos problémák terjedése, valamint az is, hogy a fiatalok számára nehéz a munkaerőpiaci helyzet.

Milburn szerint azonban nem elég akkor foglalkozni a problémával, amikor egy fiatal már kiesett az oktatásból és munkát sem talál. Ha valaki eljut odáig, hogy a szociális ellátórendszerre szorul, az szerinte egy korábbi, az oktatási, készségfejlesztési és egészségügyi rendszerben bekövetkezett kudarc eredménye. Úgy fogalmazott:

Fel kell pörgetnünk az oktatást és a támogatást. Sokkal több lehetőséget kell teremtenünk a fiataloknak, és meg kell könnyítenünk számukra, hogy munkát találjanak

Hozzátette, hogy a lehetőségek mellett természetesen kötelezettségekre is szükség van. A felülvizsgálat ezért a szociális ellátások átalakításával is foglalkozik. Milburn ugyanakkor arra figyelmeztetett, hogy a fiataloknak járó támogatások esetleges szigorítása csak akkor képzelhető el, ha ezzel párhuzamosan több segítséget kapnak az oktatásban, az egészségügyben és az elhelyezkedésben.

Már az iskolakezdéskor látszódhat, kik vannak veszélyben

A felülvizsgálat több olyan tényezőt is azonosított, amely összefügghet a későbbi lemorzsolódással és munkanélküliséggel. Ilyen lehet többek között a szegénység, a mentális egészséggel kapcsolatos probléma vagy az, ha egy gyerek állami gondozásban él.

Milburn egy Bradfordban végzett kutatásra is hivatkozott. Ennek eredményei szerint azok a gyerekek, akik 4-5 éves korukban nem álltak készen az iskolakezdésre, csaknem háromszor akkora eséllyel kerültek 16-17 éves korukra azok közé, akik nem tanulnak, nem dolgoznak és képzésben sem vesznek részt.

Tudjuk, mely tényezők járnak együtt a kockázattal – legyen szó szegénységről, mentális egészségi problémákról vagy arról, hogy valaki állami gondozásban él. Amit nem teszünk meg, az az, hogy ezt a tudást cselekvésre váltjuk.

A tervek szerint ezért az angliai iskoláknak már az általános iskola végén jelezniük kellene, ha egy gyereknél magasnak ítélik a későbbi NEET-státusz kockázatát. Az értékelés során többek között a tanulók hiányzási adatait is figyelembe vennék.

Shutterstock

A sok hiányzás komoly figyelmeztető jel lehet

A Covid-járvány óta jelentősen nőtt az iskolából rendszeresen hiányzó diákok száma Angliában. A Guardian által idézett hivatalos adatok szerint 2024-ben és 2025-ben 1,3 millió olyan tanuló volt, aki a tanítási idő legalább tizedéről hiányzott. Ez csaknem kétszerese a járvány előtti számnak.

Milburn májusban megjelent időközi jelentése szerint a tartós iskolai hiányzás 3,9-szeres kockázattal jár arra nézve, hogy egy fiatal 16-18 éves korára a NEET-csoportba kerüljön. Annak az esélye pedig 6,3-szer nagyobb, hogy hosszabb időre is kiszoruljon mind az oktatásból, mind a munka világából.

Mentorálással és korrepetálással segítenének

A javaslat szerint a brit oktatási minisztériumnak a hátrányos helyzetű tanulók támogatására szolgáló pluszforrások felhasználásának szabályait is pontosítania kellene. Így az iskolák egyértelműen fordíthatnának ezekből a pénzekből például korrepetálásra és mentorprogramokra azoknál a gyerekeknél, akiknél magas a későbbi lemorzsolódás kockázata.

Egyes angliai iskolák már most is használnak úgynevezett RONI (risk of NEET indicator) eszközöket a veszélyeztetett tanulók felismerésére, ez azonban jelenleg nem általános és nem kötelező gyakorlat.

Milburn végleges jelentése várhatóan ősszel készül el. A felülvizsgálat központi gondolata, hogy a fiatalok munkanélküliségét jóval azelőtt kellene megpróbálni megelőzni, hogy az érintettek kilépnek az iskolából: a kockázatokat már gyerekkorban fel kellene ismerni, majd oktatási, egészségügyi és munkaerőpiaci támogatással segíteni a veszélyeztetett fiatalokat.

Hozzászólások