Az SZFE dolgozói benyújtották sztrájkköveteléseiket
Követeléseiket mind a diákok, mind a dolgozók elmondták a mai sajtótájékoztatón.
Követeléseiket mind a diákok, mind a dolgozók elmondták a mai sajtótájékoztatón.
Több mint egy hete már, hogy a Színház- és Filmművészeti Egyetem hallgatói blokád alá vonták az egyetem főépületét - a hvg.hu összeszedte, milyen lehetséges forgatókönyvek jöhetnek az ügyben.
Az egyeztetésen a Magyar Rektori Konferencia (MRK) és a Hallgatói Önkormányzatok Országos Konferenciájának (HÖOK) vezetése, egyes modellváltó egyetemek rektorai, valamint a Színház- és Filmművészeti Egyetem kuratóriuma vett részt.
A Kaposvári Egyetemen végzett színészek nem tudják jó szívvel azt mondani a Vidnyányszky ellen tiltakozó SZFE-s hallgatóknak, hogy nem kell aggódniuk. Többen is meséltek a színész képzésen átélt tapasztalataikról.
Ma is az egyetem Vas utcai épülete előtt tartottak sajtótájékoztatót a hallgatók.
Holnap fognak asztalhoz ülni a Színház- és Filmművészeti Egyetem (SZFE) ügyében érintett felek – értesült az Index.
Újabb egyetemi épületre kerültek piros-fehér szalagok, amiket végül a vezetés leszedetett.
A magyar színház- és filmvilág képviselőin kívül egyre több külföldi híresség is kiáll a Színház- és Filmművészeti Egyetem (SZFE) mellett. Most listába szedtük a neveket.
Őszi érettségik, iskolabezárások, SZFE tüntetés és felnőttképzési törvény. Mutatjuk a nap híreit.
A híres szerző tenyerére írt SZFE felirattal fejezte ki szolidaritását, amit a Színház – és Filmművészeti Egyetem meg is osztott Facebook oldalán.
Tegnap több ezren álltak az élőláncba az Színház- és Filmművészeti Egyetem épületétől egészen a Parlamentig. Ha lemaradtatok volna róla, most megnézhetitek, mi történt. Képgaléria.
A Színház- és Filmművészetért Alapítvány kuratóriumát nem értesítette Upor László, az SZFE rektorhelyettese arról, hogy elhalasztja az egyetemen a tanév megkezdését és meghosszabbítja a beiratkozás határidejét - állítják közleményükben.
Háromkor indult az SZFE mai megmozdulása, az egyetem Vas utcai épületétől egészen a Parlamentig álltak az élőláncban.
Egy olvasónk küldte a Színművészetin vasárnap körbeküldött levelet, miszerint az egyetem körül kialakult helyzet megvitatása és elemzése miatt egy héttel később kezdődne a tanév. Hivatalos megerősítést egyelőre még nem kaptunk.
Egykori és jelenlegi tanítványai szerveztek meglepetést Máté Gábornak a Színművészeti elé, őrségének idejére. A Kossuth-díjas színész és rendező két napja jelentette be, hogy 27 év után elbúcsúzik a Színház- és Filmművészeti Egyetemtől.
A HSE – Magyar Film- és Videóvágók Egyesülete is kiáll a Színművészetisek mellett, de a Nemzeti Színház környékén, sőt még a velencei filmfesztiválon is megjelentek a szolidaritás jelei.
Rendkívül eseménydús hetet tudhatunk magunk mögött. Szinte még el sem kezdődött a tanév, de már most tíz olyan oktatási intézmény van, ahol rendkívüli szünetet rendeltek el. Az egyetemeken hétfőtől indul az őszi szemeszter - a legtöbb helyen hibrid oktatásra készülnek, viszont van, ahol már most távoktatással indítanak. A héten kezdődtek a kollégiumi beköltözések, de az NKE egyik kollégiumát ki is kellett üríteni a koronavírus miatt. Mindeközben a Színház- és Filmművészeti Egyetem hallgatói elbarikádozták az egyetemet és nem engedik be az új vezetőséget. Összeszedtük a hét legfontosabb híreit.
A Sziget Fesztivál hisz a sokszínű, független, nemzeti kultúrában és az autonóm oktatásban.
A Színház- és Filmművészeti Egyetemen (SZFE) a lemondott vezetése szeptember végéig marad, ezért a kuratórium új elnöke szerint az egyetem vezetésének és a diákságnak a felelőssége, hogy elindul-e hétfőn az oktatatás.
A Bibó István Szakkollégium Facebookon tett közzé egy nyílt levelet az aláírók listájával, a Moholy-Nagy Művészeti Egyetem (MOME) hallgatói pedig az egyetem épülete előtt fogadták sorfallal Áder János köztársasági elnököt.