Ismét bővült Színművészetivel szolidaritók listája

A HSE – Magyar Film- és Videóvágók Egyesülete is kiáll a Színművészetisek mellett, de a Nemzeti Színház környékén, sőt még a velencei filmfesztiválon is megjelentek a szolidaritás jelei.

  • Eduline

A HSE – Magyar Film- és Videóvágók Egyesülete, valamint a filmes hangmérnökök és hangmesterek a Facebookon közzétett közös nyilatkozatban álltak ki a függetlenségét elveszítő Színház- és Filmművészeti Egyetem mellett. A HSE szolidaritását fejezte ki az SZFE oktatóival és hallgatóival, akik kiállnak az oktatás és a művészet szabadsága mellett.

"Az SZFE-n évtizedek óta eredményesen megvalósuló vágó és hangmester képzés, nemcsak a magyar filmszakma szerves részét képezi, de az itt tanult diákok nemzetközi szinten is számos esetben bizonyították tehetségüket. Mindehhez az elengedhetetlen filmalakotói szemléletet és az alapos szakmai tudást is az egyetemi képzés során szerezték meg" - írják.

A teljes bejegyzést itt nézhetitek meg:

A Velencei Nemzetközi Filmfesztiválon Mundruczó Kornél filmrendező, Wéber Kata forgatókönyvíró és Petrányi Viktória producer jelent meg #freeSZFE feliratú pólóban.  A filmfesztiválon mutatták be a rendező új filmjét, a Pieces of a Woman című alkotást.

Az SZFE körüli botrány a fesztivál sajtóértekezletén is szóba került, a magyar vendégek beszámoltak az egyetemen történt eseményekről, a kormány által az intézményre kényszerített kuratóriumról - írja a hvg.hu.

Szombat este már a Dunaparton, a Nemzeti Színház környékén is feltűntek a tiltakozók nyomai.

De nem ezek az utolsó megmozdulások. Vasárnap délutánra a hallgatók élőláncot szerveznek az egyetem és a Parlament közé, ahol egy úgynevezett Carta Universitatis-t, akarnak kézről kézre eljuttatni a Parlamentig. Ez a dokumentum lényegében arról szól, hogyan képzelik el az egyetem jövőjéről szóló párbeszédet.

Vidnyánszky: az SZFE vezetőségének és a diákságnak a felelőssége, hogy elindul-e az oktatás

A Színház- és Filmművészeti Egyetemen (SZFE) a lemondott vezetése szeptember végéig marad, ezért a kuratórium új elnöke szerint az egyetem vezetésének és a diákságnak a felelőssége, hogy elindul-e hétfőn az oktatatás.

Tetszett a cikk? Kövess minket a Facebookon is, és nem fogsz lemaradni a fontos hírekről!

Hozzászólások

Pilz Olivér is tankerületi vezető lett

Alig két hónappal azután, hogy három év kihagyás után visszatért a tanításhoz, már tankerületi igazgatóként folytatja munkáját Pilz Olivér. A Tanítanék Mozgalom egyik alapítója november 5-től a Miskolci Tankerületi Központ élére kerül.

„Abszurd hungarikum, hogy egy diáknak ma sokszor nehezebb bekerülnie egy úgynevezett elitgimnáziumba, mint néhány évvel később egy színvonalas egyetemre”

A hatosztályos gimnázium rengeteg lehetőséget ad a tehetséges gyerekeknek, a felvételik körül kialakult harc és az igazságtalan rendszer viszont komoly gond – véli Molnár Péter, a budapesti Toldy Ferenc Gimnázium igazgatója. Szerinte az iskolája ugyan a jelenlegi helyzet egyik nyertese, de a rendszer így is sok tehetséges gyereket hagy cserben.