Mutatjuk, mikor tartanak nyílt napokat a TOP 20-as gimnáziumok
Egyre több gimnázium teszi közzé a nyílt napjai időpontját, egyes intézmények pedig több napon át is várják az érdeklődő diákokat.
Több mint egy hete már, hogy a Színház- és Filmművészeti Egyetem hallgatói blokád alá vonták az egyetem főépületét - a hvg.hu összeszedte, milyen lehetséges forgatókönyvek jöhetnek az ügyben.
Az biztosnak látszik, hogy az egyetemfoglalók ragaszkodnak az igazukhoz, és a barikádot hosszú távra tervezik - írja az oldal. Szerintük, ha hamarabb nem is, szeptember végén mindenképpen lesznek változások, mert akkor jár le a vezetőség felmondási ideje.
Viszont az is elképzelhető, hogy még szeptember 30. előtt sor kerül valamilyen tárgyalási kísérletre, hogy a jelenlegi status quót feloldják. Eddig Palkovics László, az Innováció és Technológiai miniszter nem reagált érdemben az SZFE-s tüntetésekre, hiába tartozik a felsőoktatás az ő minisztériumához - teszik hozzá. Vidnyánszky Attilával és a kuratórium többi tagjával a HÖK nem hajlandó tárgyalni, de mivel a minisztériumot legitim szervezetnek tartják, a miniszterrel beszélnének. Így lehet, hogy kompromisszumra kerülne sor.
De akármeddig is tartanak ki a diákok, a legfőbb stratégiai kérdést, hogy mikor és milyen körülmények között kezdődhet meg a tanítás, nem lehet megkerülni, és lehet, hogy ezen áll vagy bukik minden. A tanárok nagy része viszont felmondott, és bár állítják, tanítani fognak még, a jelenlegi helyzetben akár ez is kérdéses lehet.
Az oldal hozzáteszi, korábban, már az is felmerült, hogy az új rendszerrel egyet nem értő tanárok kénytelenek lesznek létrehozni egy alternatív iskolát.
Mi lesz a diákokkal? A HÖK-elnök szerint, ha az SZFE-s diákok közül nem is mindenki ért egyet az egyetemfoglalás eszközével, azt a többség világosan látja, hogy valamilyen kollektív, egységes fellépésre van most szükség. Szerinte sorsdöntő pillanat lesz, amikor a kormány úgy határoz, hogy a barikád miatt máshol szervezik meg az oktatást - írja a lap.
De vajon kompromisszum kell majd, vagy a diákság ellenállása magától bomlik meg, esetleg Vidnyánszky Attila távozásával zárul az ügy? A teljes cikket, és a lehetséges opciók részleteit elolvashatjátok a hvg.hu-n
Tetszett a cikk? Kövess minket a Facebookon is, és nem fogsz lemaradni a fontos hírekről! |
Egyre több gimnázium teszi közzé a nyílt napjai időpontját, egyes intézmények pedig több napon át is várják az érdeklődő diákokat.
Távozik a Mathias Corvinus Collegium éléről Szalai Zoltán főigazgató. A HVG birtokába került búcsúlevél szerint nem saját elhatározásából hagyja el az intézményt, munkája az új vezetés döntése alapján szűnt meg.
Az egyeztetésen szóba került a pedagógusok értékelési rendszere, az SNI-s gyerekek ügye és az új NAT is. A Civil Közoktatási Platform szeptember 22-én első alkalommal egyeztetett Kókayné Lányi Marietta közoktatásért felelős államtitkárral, a találkozó részleteiről a szervezet a Facebookon számolt be.
A hallgatók stresszforrásaira, anyagi helyzetére, mentális jóllétére és munkavállalására is rákérdeznek abban a kérdőívben, amely az új felsőoktatási stratégia kialakítását szolgálja. Arra is kíváncsiak, mennyire készíti fel az egyetem a diákokat a munkaerőpiacra.
A Pedagógusok Szakszervezete alapvetően támogatja a továbbképzési rendszer átalakítását, de több ponton is változtatna a kormány társadalmi egyeztetésre bocsátott tervezetén. Többek között a belső képzésekért járó krediteket és a helyettesítések elszámolását is módosítanák.
@eduline.hu 🎓🧪 Novák Blanka biológus, aki fiatal kutatóként már 18 évesen a Nobel-díjátadón képviselte Magyarországot. A Brain Bar csütörtöki napján beszélgettünk vele. @Novák Blanka #eduline #stem #magyartiktok #fy #magyar ♬ eredeti hang - eduline.hu
Újabb mélypontra esett a születésszám Magyarországon, az aktuális termékenységi viszonyok fennmaradása mellett 1,29 gyerek jutna egy nőre. A KSH adataira Magyar Péter is reagált.
Bocsánatot kért Lannert Judit azoktól, akiket megbántott egy évekkel ezelőtti, még oktatáskutatóként tett megszólalásában használt focis hasonlatával. Lannert szerint a most terjedő, kiragadott részlet egyáltalán nem adja vissza eredeti mondandóját, ugyanakkor elismerte, hogy a hasonlat nem volt szerencsés.
Már folyik a tanulói és pedagógus-laptopok igénylése a KRÉTA rendszerben. A regisztráció szeptember 17-én indult újra, az idei tanévben pedig elsősorban az 5. és 9. évfolyamos diákok kerülnek sorra. A tervek szerint az érintett tanulók már október elejéig megkaphatják az új eszközeiket. Mutatjuk, hol és hogyan lehet benyújtani az igénylést.
Jelenleg 853 iskolaőr teljesít szolgálatot az oktatási intézményekben, és további 284 iskola szeretne csatlakozni a programhoz.