A Bibó István Szakkollégium és a MOME hallgatói is kiállnak az SZFE mellett

A Bibó István Szakkollégium Facebookon tett közzé egy nyílt levelet az aláírók listájával, a Moholy-Nagy Művészeti Egyetem (MOME) hallgatói pedig az egyetem épülete előtt fogadták sorfallal Áder János köztársasági elnököt.

  • Eduline

"Mi, a Bibó István Szakkollégium jelenlegi és volt tagjai, az alábbi nyilatkozatot tesszük a Színház- és Filmművészeti Egyetemet (SZFE) és az egyetemi autonómiát az elmúlt időszakban ért sérelmek kapcsán, és felkérjük a benne foglaltakkal egyetértő jelenlegi és volt hallgatótársainkat, oktatóinkat, diákszervezeteket, hogy a nyilatkozathoz aláírásukkal csatlakozzana" - írják a Facebook oldalukon.

A levél további részében szolidaritásukat fejezzük ki az SZFE jelenlegi és az események hatására távozó hallgatóival, oktatóival, jogszerűen és legitim úton megválasztott vezetőségével. "Támogatásunkról biztosítjuk az SZFE egyetemi polgárait minden olyan törvényes kezdeményezésben, amelynek révén képesek helyreállítani a csorbát szenvedett egyetemi autonómiájukat, és amelyik számukra is elfogadható kompromisszumot eredményez a kialakult helyzet megoldására" - teszik hozzá.

A teljes levelet itt tudjátok elolvasni:

Péntek délután a Moholy-Nagy Művészeti Egyetem (MOME) hallgatói is tiltakoztak a Színművészetin zajló események ellen. A tiltakozó diákok sorfalat álltak az egyetem előtt és így fogadták Áder János köztársasági elnököt, aki Rubik Ernő könyvbemutatóján vett részt - írja a 444.hu.

Az akciót MOME-s diákok szervezték, nem a HÖK hivatalos tiltakozása volt. A tüntető csoport nevében Rozsali Márton a lapnak azt mondta:

„A köztársasági elnöknek akarjuk megüzenni, hogy nem értünk egyet az SZFE erőszakos államosításával, és kiállunk az egyetemi autonómiáért.”

Áder János a tiltakozók között ment be az épületbe, akik ekkor némán álltak.

Korábban már egy hosszú cikkben összeszedtük, milyen felsőoktatási intézmények, színházak vagy szervezetek állnak a tiltakozó diákok mellett. Azóta pedig több mint ezer zenész és több mint nyolcszáz corvinusos hallgató is szolidaritását fejezte ki, amiről itt írtunk részletesebben.

Egyeztetést kezdeményezett a rektori konferencia és a HÖOK a Színművészetiről

Most jött a hír, hogy a Magyar Rektori Konferencia és a Hallgatói Önkormányzatok Országos Konferenciája (HÖOK) egyeztetést kezdeményezett a Színház- és Filmművészeti Egyetem (SZFE) helyzetéről.

Tetszett a cikk? Kövess minket a Facebookon is, és nem fogsz lemaradni a fontos hírekről!

Hozzászólások

Demonstrációra készülnek a kulturális dolgozók: a pedagógusokéhoz igazodó bérezést szeretnének

Akár 30 év tapasztalattal is csak bruttó 460 ezer forintot keresnek a kulturális dolgozók a szakszervezet szerint. A Közgyűjteményi és Közművelődési Dolgozók Szakszervezete (KKDSZ) a pedagógusbérekhez igazodó bérrendezést követel, ezért a Tisza-frakció valamennyi országgyűlési képviselőjének levelet küldött. A szervezet október 19-én demonstrációt is tart Budapesten.

MOE: Nem nulladik osztályra, hanem rugalmasabb iskolára van szükség

„Nem egy nulladik évfolyamra van szükség, hanem az első osztályt kellene módszertanilag és szemléletében máshogy elkezdeni” – reagált a Magyar Óvodapedagógiai Egyesület (MOE) a Nemzeti Pedagógus Kar legújabb javaslatára. A szervezet szerint a nulladik osztály bevezetése gyakorlatilag irreális elképzelés, amely ahelyett, hogy megoldaná a problémát, csupán elfedné az iskolarendszer merevségéből fakadó hiányosságokat.