Több mint ezer zenész és diák áll ki a Színművészetis hallgatók mellett

Ugyanis már több mint ezer zenész írta alá a nyilatkozatot, amiben a Színház- és Filmművészeti Egyetemmel történtek ellen tiltakoznak. Időközben pedig a Corvinus diákjai is csatlakoztak.

  • Eduline

„Alulírott magyar zenészek, zeneszerzők, előadók, határozottan tiltakozunk a Színház- és Filmművészeti Egyetem agresszív átalakítása, alapítványi, azaz magánkézbe adása és autonómiájának drasztikus felszámolása ellen. Szolidárisak vagyunk az egyetem hallgatóival, tanáraival, a lemondott szenátus és a vezetőség tagjaival.”

A nyilatkozatot többek közt aláírta Bródy János, Beck Zoltán, Horgas Eszter, Lovasi András, Másik János, Péterfy Bori, Presser Gábor és Szabó Benedek - írja a hvg.hu.

Azóta a Corvinus diákjai is összeszedtek egy listát, amiben azok neve szerepel, akik kiállnak az SZFE mellett - szúrta ki a 24.hu. Valamint elindult egy aláírásgyűjtés a petíciók.hu-n is, ahol összegyetemi szerveződés keretében írhatnak alá azok az egyetemi hallgatók - szakterülettől és politikai meggyőződéstől függetlenül -, akik "elutasítják a Színház- és Filmművészeti Egyetem átalakításának antidemokratikus, erőszakos, az egyetem szakmai teljesítményét és autonómiáját semmibe vevő módját".

Kik álltak ki az egyetem mellett? Tegnap egy hosszú cikkben összeszedtük, milyen felsőoktatási intézmények, színházak vagy szervezetek állnak a tiltakozó diákok mellett.

A hallgatók legújabb kezdeményezése pedig, hogy vasárnap délután élőlánccal jutattnak el egy dokumentumot (amiben megfogalmazták, hogyan képzelik el az egyetem jövőjét) egészen az SZFE-től a Parlamentig.

Új akcióval készülnek a Színművészetisek: élőlánc az SZFE-től a Parlamentig

Erre ötezer emberre lenne szükség vasárnap délutánra.

Tetszett a cikk? Kövess minket a Facebookon is, és nem fogsz lemaradni a fontos hírekről!

Hozzászólások

Demonstrációra készülnek a kulturális dolgozók: a pedagógusokéhoz igazodó bérezést szeretnének

Akár 30 év tapasztalattal is csak bruttó 460 ezer forintot keresnek a kulturális dolgozók a szakszervezet szerint. A Közgyűjteményi és Közművelődési Dolgozók Szakszervezete (KKDSZ) a pedagógusbérekhez igazodó bérrendezést követel, ezért a Tisza-frakció valamennyi országgyűlési képviselőjének levelet küldött. A szervezet október 19-én demonstrációt is tart Budapesten.

MOE: Nem nulladik osztályra, hanem rugalmasabb iskolára van szükség

„Nem egy nulladik évfolyamra van szükség, hanem az első osztályt kellene módszertanilag és szemléletében máshogy elkezdeni” – reagált a Magyar Óvodapedagógiai Egyesület (MOE) a Nemzeti Pedagógus Kar legújabb javaslatára. A szervezet szerint a nulladik osztály bevezetése gyakorlatilag irreális elképzelés, amely ahelyett, hogy megoldaná a problémát, csupán elfedné az iskolarendszer merevségéből fakadó hiányosságokat.