PDSZ a tankerületi vezetői pályázatok kapcsán: komoly aggályaink vannak, hogy biztosítottak-e az érdemi véleményezés feltételei
Több tankerületből is érkezett hozzájuk visszajelzés, miszerint korlátozták a pályázatok megismerésének feltételeit.
Több tankerületből is érkezett hozzájuk visszajelzés, miszerint korlátozták a pályázatok megismerésének feltételeit.
Nyílt levelet tett közzé az MCC egy szülőtől, aki Magyar Péternek és Ruff Bálintnak címezte sorait. Arra kéri a döntéshozókat, hogy a tehetséggondozó programokat továbbra is biztosítsák a mintegy 8000 érintett diáknak.
A mindenkori garantált bérminimum szintjére emelnék a doktoranduszi ösztöndíjat egy újonnan alakult, alulról szerveződő doktoranduszcsoport tagjai. Nyílt levelükben azt követelik, hogy a jelenleg havi 140 ezer forintos alapösztöndíj helyett minden PhD-hallgató legalább havi bruttó 373 200 forint támogatást kapjon.
A volt oktatási államtitkár kollégái szerint az egyetem működése nemcsak jogi, hanem szakmai és erkölcsi normákon is alapul.
A Teleki Blanka Gimnázium egykori igazgatója, a Tanítanék Mozgalom vezéralakja még a 2016-os diáktüntetések idején vált ismertté. Később otthagyta az oktatást, jelenleg Dániában él. Most pedig nyílt levelet írt Lannert Judit oktatási miniszternek, amit teljes egészében közlünk.
Több mint 250 hallgató ért egyet azzal a nyílt levéllel, amit a Hallgató Önkormányzat fogalmazott meg az egyetemi autonómia helyreállításáról, a kuratóriumi rendszer felszámolásáról, a hallgatói beleszólás hiányáról, az oktatói állomány átalakításáról, a képzési férőhelyek felülvizsgálatáról és az állandó játszóhely hiányáról Lannert Judit gyermek- és oktatásügyi miniszternek, valamint Tarr Zoltán leendő kulturális miniszternek.
Közleményben reagáltak azok a pedagógusok, akiket 2022-ben polgári engedetlenség miatt bocsátottak el az állásukból, miután Magyarország új oktatási és gyermekügyi minisztere, Lannert Judit parlamenti bizottsági meghallgatásán arról beszélt, hogy a kormány rehabilitálni kívánja az érintett tanárokat.
A Lannert Juditnak küldött levelében a Magyar Óvodapedagógiai Egyesület (MOE) hangsúlyozta, hogy szeretnék, ha visszatérne az a korábbi helyzet, amikor az óvodában kizárólag főiskolai végzettségű pedagógusok foglalkozhattak a gyermekekkel, és az „óvodai nevelő” státusz kivezetésére konstruktív javaslataik vannak.
Nyílt levelet írt Orbán Viktor miniszterelnöknek a Magyar Köztisztviselők, Közalkalmazottak és Közszolgálati Dolgozók Szakszervezete (MKKSZ) az Oktatási Hivatalban kialakult helyzet miatt. A szakszervezet szerint az intézmény dolgozóinak bére nincs arányban a növekvő felelősségükkel és munkaterhükkel.
Nyílt levélben reagált egy 30 éves roma tanár Lázár János építési és közlekedési miniszter kijelentéseire, miután a politikus egy lakossági fórumon a magyarországi romákat „belső tartalékként” emlegette a vasúti mosdók takarításával kapcsolatban.
A 2025-ös történelem írásbeli érettségik tapasztalatai alapján nyílt levélben fordult az Oktatási Hivatalhoz a Történelemtanárok Egylete. A szakmai szervezet szerint több feladat is túllépett a hivatalos követelményeken, ami megkérdőjelezi a vizsgák kiszámíthatóságát és jogszerűségét.
Egy tanító, Fejér Zsolt nyílt levélben reagált Balatoni Katalin oktatási államtitkár bejegyzésére, amely szerint a magyar diákok óraszáma az OECD-átlag alatt van, így nem beszélhetünk túlterheltségről.
A szakszervezet nyílt levélben fordul Gulyás Balázshoz, amelyben öt konkrét kérdésben vár választ a kutatóhálózat dolgozóinak helyzetét érintően.
Bár 50 százalékos béremelést ígértek, van, ahol a HUN-REN dolgozóinak csak 10 százalékkal emelkedik a fizetése.
Akár munkabeszüntetés is jöhet, ha most sem kap a szakszervezet választ a kormánytól.
A katolikus egyetem hallgatói szerint nem indokolt a fegyelmi eljárás és remélik, a nyilatkozattal hozzájárulnak annak megszüntetéséhez.
A hallgatók szerint, ha az egyetem nem teszi meg a szükséges intézkedéseket, akkor nekik kell lépniük.
F. Várkonyi Egon kémiatanár, vegyész és doktorandusz egy leendő kémiatanár zárótanításán figyelt fel olyan problémákra, amelyek szerinte a rendszer strukturális problémáinak következményei. Ezt követően levelet írt Maruzsa Zoltán köznevelésért felelős államtitkárnak és Orbán Viktor miniszterelnöknek a magyar kémiaoktatásról, melyet szerkesztőségünkhöz is eljuttatott. Ebből közlünk részleteket.
Székács Linda
A hallgatók szerint a megjelölt időkeret nem elég arra, hogy egy ilyen döntést rendesen átgondoljanak. Illetve a választható lehetőségek közül nem mind világos, hogy mivel is jár pontosan.
Rodler Lili
Ellenkonzultáció, kegyelmi botrány, furcsaságok tömkelege. Mutatjuk, mik voltak 2024 februárjának legfontosabb vagy épp legfurcsább eseményei.
Székács Linda